Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - A Sárköz

ladó észak—déli dombsor aljában folyt régebben a Sár vagy Sárvíz. A Sár és a Duna közötti területet nevezik Sárköznek. A Sárköz a geológiailag süllyedő alföldi medenceterület legmélyebb, és egyben a Dunántúli Dombvidékbe benyúló része. Ezt a mintegy 100 000 hold nagyságú síkot a Duna és a Balatonból jövő Sióval egyesült Sárvíz töltötte fel hordalékjával. A Sárvíz esése igen csekély, régebben számtalan szeszélyesen kanyargó ágra szakadva saját iszapjába fúlt. A Duna is többször változtatta ezen a szakaszon a medrét a történelem során, állhatatlanságával igen sok elkeseredett határper okozója lett. Az évenként többször ismétlődő, de a nyár elejére okvetlen megérkező „zöldár" idején az egész dombokkal keretezett síkot elborította a víz. Az ártér 86—87 méter tengerszint feletti magasságából, a 92—94 méterig kiemelkedő szigetszerű hátak, valamint a dombokalji teraszok 92-től alig észrevehetően, 105—110 méterre emelkedő felszíne maradt csak száraz. Az ártérből kiemelkedő hátakat a történelem előtti időben az észak—déli széljárás is segítette halmozni s a neolitikum óta időszaki vagy állandó emberi településhelyekül szolgáltak. Az idők folyamán azonban, az állandó feltöltődés folytán, a dombhátak relatív magassága egyre fogyott, egyre többet ért el az árvíz. Szemléltetően példázza ezt a Sárköz keleti részén lévő egykori Asszonyfalva története is. A XVII. század közepén hagyják el a falujukat a jobbágyok az emelkedő víz miatt és Decsre költöztek. Az 1688-ból való összeírás szerint „Asszonyfalva legelői és erdői elöntve, szántóföldeiket (melyek mindig a legmagasabb helyeken voltak) a decsiek élik". Az 1783-ból való térképen Asszonyfalva határában már semmiféle szántó nyomát nem találjuk.

105 A mocsarak természetes védelmében a Dunántúl egyik legnagyobb szláv népcsoportja húzódott meg itt és érte meg, talán az avarokkal elvegyülve a honfoglalás korát. A Sárköz helynevei közt sok szláv eredetű szóval találkozunk. Ezeket először Tóth Károly gyűjtötte össze és csoportosítása szerint tavak, ingoványok és fokok megjelölésére 20, szántóföldekre 7, a hegyvidékre pedig 8 nevet talált. Legalábbis az utóbbi csoport szavait azonban helytelenül hozta ezzel a szláv népességgel kapcsolatba. Pl. Grábóc, Mátéka, Leánka és szekszárdi szőlőhegyek nevei; Bartina, Parászta, Dolina, Martinica és Gurovica erdő valószínű, hogy a török alatt Szekszárdra telepedett szőlőműves rácoktól származnak. Helytelenül vonta ide a szláv nevek közé a szurdikokat is. Pl. Kis Szurdik, Nagy Szurdik, Benedek Szurdik.

106 Megalapozottabb Kniezsa István véleménye.

107 A helynevek és okleveles adatok alapján Győrffy György pedig azt írja: „A korai bessenyoségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz. A következő helynevek jelzik a hajdani besenyőségnek határait: Besnyőfő Fadd mellett, Taskony, Bogra, Besnyőhát, Besnyő (Szekcső mellett), Besenyő (Sükkösd mellett), Koppány, Baj, Baja (Törzsnevek?), Besenyő és Besenyőfő (Monostorszeg mellett). Lehetséges, hogy a Báta víznevet is ide kell vonnunk. Az itteni besenyőség már a XII. század folyamán teljesen megmagyarosodhatott."

108 Ezen a területen azonban a magyar helynévanyag is igen korai. Az árterületen és attól nyugatra elterülő dombvidék 50—60 m-rel az árvízszint fölé emelkedő fennsíkján és a völgyekben azonos és párba állítható helyneveket találunk. Ezek a kettős helynevek feltételezésünk szerint a honfoglaláskori szabad nemzetségek időszakos szállásváltásával vannak kapcsolatban. A kérdéssel Perr Viktor foglalkozott, aki rendelkezésünkre bocsátotta kéziratát is. Ebben ő öt helynévpárt említ. 98