Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Vadászat

csak hazavitték, hogy földet vehessenek rajta. Visszafelé este indultak, és a vonó emberek párosával evezők mellé ültek. „Visszafelé mindenki virslit evett, amit Budapesten vett..." — emlékezett egy 91 éves asszony, aki 18 éves korában járt először így Budapesten. Reggelre érkeztek haza Bölcskére. Hasonlóan, embervonta dereglyével hordták a gyümölcsöt a dunapatajiak is, de többnyire csak Dunaföldvárig. A gyümölcsöt a kereskedők gyakran a helyszínen vették meg. Ilyenkor a gyümölcs szedése is a vevő gondja volt. A szedett gyümölcsöt súlyra fizették ki, az alku szerint. A gyümölcstermesztő falvak közt is gyakran nagy volt a gyümölcsforgalom. Ha egy évben az egyik faluban valami miatt kevés termett, a nagy gyümölcsfogyasztáshoz szokott lakosság nagy tételben vásárolt magának almát, szilvát a szomszéd falvakban. A télire való aszalékot és lekvárt mindenképpen fedezni igyekeztek. Az utóbbi évtizedekben a gyümölcs forgalma és fogyasztása jelentősen csökkent. A gyümölcsőrzés szokása ezelőtt 45—50 évvel szűnt meg, vele együtt a gyümölcsöskertek célszerű kihasználása is. Azóta a Duna menti gyümölcsöskertek termésének egyre kisebb része került el a fogyasztóhoz. A munkaerőhiányt nemcsak az ország iparosítása, a mezőgazdasági termelés belterjessé válása okozta, hanem a vidék gyermekáldásban való erős lemaradása, egykézése is. Az öreg fák most is teremnek, de a gyümölcsöskertekben és gyümölcsösszigetekben a századforduló óta egyre több a gyorsan növő akác, nyár és a fűz. A tűzifa terjedését a lakosság elősegíti. A kivágott gyümölcsfák helyére is tűzifát ültetnek, vagy engednek nőni. A termő fák gondozására, termésük betakarítására sincs elegendő munkaerő. Napjainkban a vizsgált Duna-szakaszon több száz vagon különféle fajta és minőségű gyümölcs megy veszendőbe. Néhány helyen a gyümölcsöt a helyszínre hajtott disznókkal etetik fel. A gyümölcsfák számszerű fogyásával a régi fajták is rövidesen el fognak teljesen tűnni. Néhány fajta már csak az emlékezetben él. Fájukat kivágták, mert jó öreg, vastag fák voltak. VADÁSZAT Ma az országnak, sőt egész Európának, egyik leghíresebb nagyvadas vadászterülete a Gemenci rezervátum, az egykori kalocsai érseki uradalom sárközi erdősége. Ez a gazdag és híres vadállomány nem tekinthet vissza nagy múltra. Már a középkorban az ártér sűrű benépesülése idején sem igen maradt vad ezen a területen, de újra elszaporodhattak a török időkben, a táj elvadulásával. Az ember azonban újra birtokba vette az erdőket és a XVIII. század végére újra elűzte, vagy legalábbis igen megritkította a szarvas-, őz- és vaddisznóállományt. A múlt század végén újra szaporodni kezdett ezeknek a száma a szigorúan őrzött ártéri erdőkben, ahonnan a parasztokat és állataikat kitiltották. Ez a szaporodás az 1956-os árvíz nagy pusztítása ellenére napjainkban érte el csúcspontját. 1758-ban kelt az az őcsényi panaszlevél, mely nagy urasági hajtóvadászatok rendezéséről ad hírt. „Esztendőnként a vadászás 300 embert vesz igénybe, a kopokat házanként a szegény emberektül szedett pénzes kenyerekkel kellett tartani".

85 Hogy mit vadásztak ekkor, nem tudjuk, talán rókát és vaddisznót. Ezután vadászásról nem hallunk. „Venatio nulla" — olvassuk Bogyiszló határáról a XVIII. század végén kelt Observationesben. Az 1829-es Egyed-féle összeírásban és 1864-ben Pesty helynévgyűjteményében a megkérdezett községi elöl13 Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 273