Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Vadászat

járók és jegyzők kereken tagadják azt, hogy a határukban nagyvad lenne. „Vadak benne nem találtatnak" (Madoesa, Egyed). Gerjenben a víziszárnyasokon kívül csak farkasokat, nyulakat és vidrákat emlegetnek. „Semmi vadak benne, minthogy a Duna bírja" (Fadd, Egyed). „Farkasokon, Rókákon és vad matskákon kívül a szüntelen való vizek miatt másféle vad állatok benne nem lakoznak és nem is szaporodhatnak . .. (de) a szárnyas vadállatoknak itt nagy menedékhelye vagyon", ti. az őcsényi határhoz tartozó Ózsáki és Györkéi tóban (Öcsény, Pesty). „Vadak benne nem tartózkodnak" (Decs, Egyed). „Vadak nem találtatnak'" (Pilis). „Vad rétze és szártsa találtatik" (Alsónyék, Egyed). „Vadak erdejében nincsenek", de „szalonkák, vadruczák, vadludak, szárcsák, gólyák, gémek, néha hattyúk és egyebek tanyázó helyei" (Báta, Pesty). Bátaszékről csak őzeket említenek, ezek sem az ártérben, hanem fent, a dombvidéki erdőkben lehettek (melyek az uradalom tilosai voltak!). Nincs okunk arra, hogy e kijelentések helytállóságában kételkedjünk. A víziszárnyasok bőségét ugyanis bevallották. Ezek közül a legtöbbször szárcsa és vadréce került a lakosok asztalára, bográcsába. Táplálkozásbeli fontosságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy például a gerjeni ref. egyház egyes évekről szóló, fontosabb, emlékezetre méltó eseményekről írt feljegyzéseiben találkozunk a víziszárnyasok fogására, árára vonatkozó észrevételekkel. 1802.: „Nagy szárazság volt. . . gyümölcs, kivált az almaféle nálunk a bámulásig termett. A Széna is. A Hal is. A vad Madár is. Mindenféle Baromra nézve hallatlan drágaság az honnan a Szalonnának fontja 30 xr (krajcár), a marha húsnak F(ontja) 6 xr, edgy itze vaj 42 xr, edgy ittze zsír 42 xr, edgy ittze méz 1 fi (forint), edgy sovány lud 45 xr, edgy pár szártsa 30 xr, edgy pár kövér tyúk 1 for. 12 xr. .. stb." 1804.: „ .. . hal középszerűen, csukát leginkább lehetett fogni. Szártsa madár elég. Vad rétze is az ősz vége felé..." A szárcsákat mindmáig fogyasztják, ha tehetik. Tollát nem kopasztják, hanem bőrét egyben húzzák le: „Mer különben nem lehet, a bőre nem jó, kemény, úgyhogy dohányzacskót, ilyen diszes dohányzacskót szoktunk csinyálni belőle. A halászok, meg a vadászok kikészítik, akkor rajta van a lábai, meg a feje, nyaka is rajta van, ki van preparálva, ki van készítve a bőre, tollastul" (Decs). A szárcsát többnyire befedett vejszével, varsával, ritkábban hurokkal, lábó-hurokkal (Decs), csiklével (Öcsény) fogták.

86 A vadkacsát és szárcsát különösen eredményesen lehetett viszályáról lerakott varsával fogni. „Ha a varsa visszályáról van lerakva, hogy nem a vízben van az alsó része, hanem a víz fölött áll, akkor azt azért rakják le, hogy bemenjenek a vadkacsok a varsába" (Decs). A varsa-szárnyak is közvetlen a víz felett vannak ilyenkor, úgyhogy a vadkacsa fiaival úszkálva rést keres az akadályon és beúszik a varsa dobjába, vörsökébe. A vadmadár húsánál tavasszal és nyár elején jelentősebb táplálékot jelentett a tojás. Nagy gyékényszatyrokban, háti kosarakban, kötésig a vízben gázolva szedegették össze a madarak búvóhelyeit jól ismerő emberek. A tojások száraztésztává való feldolgozását és tartósítását nem ismerték, csak maguk fogyasztására gyűjtötték. Bár az urbáriumok és később országos törvény szigorúan tiltotta a fegyverviselést, a pásztoroknak, az erdőben, szállásokon élőknek, halászoknak mindig voltak lőfegyvereik. A szállási házban „10—12 puska föl volt úgy szurkálva, mint az áspafák a gerendába. Aztán hát ha ment a kocsmába, akkor a nyakába akasztotta az egyiket. .. puska nélkül nem mentek sehová se. Ha mást nem, az elíiltöltős revolver a nadrágszíjba belegyugva. Láttam az öregeket, hogy mit 274