Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Bogyiszló

környékbeliek. Mégis, vagy éppen ezért 1795-ben az adóporták kiigazítása idején, a falu a solti járás egyik legnépesebb helye lehetett, mert 1 2/4 portát, rótak rá, míg Kalocsára is csak 1 1,4-et és csak Pataj mezővárosra többet, kereken kettőt. Jelentős mennyiségű adót is fizetett korábban, 1692-ben is, amikor még csak fél portára értékelték: 32 mérő búzát és 1 vágómarhát adott, míg Fájsz és Bátya csak 13 mérőt és közösen adtak egy vágót.

98 Az adóba fizetett gabona tehát a külbogyiszlói határon termett meg, mert itt voltak a bogyiszlóiak szántói. Ezeket a szántókat is ártér vette körül és csak Sipcsán és Kallin túl, Hild nevű érseki puszta tájékán volt egyértelműen árvízmentes a szintmagasság. Amíg ezeket a pusztákat az érseki uradalom nem törte fel és nem vette majorsági kezelésbe, a régi szokásjog alapján ezek területét is a bogyiszlóiak használhatták, illetve külbogyiszlói határ részeként tartották számon. Itt voltak csak egyértelműen árvízmentes szinten az ártérből kihajtott nyájak. E régi szokásjogot a Sárközben is megtaláljuk és több adat is hihetővé teszi. Egyrészt a már idézett szájhagyomány a külbogyiszlói határ régi kiterjedéséről és a bogyiszlóiak által készített kútról, melyet nyilván a homokos dombhátakra árvízkor kiszorult nyájak itatására használtak. A kút valóban még ma is áll és jelentőségét aláhúzza az is, hogy a katonai térképeken is szerepel Bogyiszlói-kút néven. Másrészt kb. a XIX. század első évtizedeiben, mikor Bogyiszlót az érseki uradalom árvízmentes szintre akarta telepíteni, Hild pusztát jelölte ki új faluhelyül: „Megígérte, az érseki uradalom, hogy Hűdet odaadja, megígérte, hogy bogyiszlói pusztára olyan töltést töltet, hogy a legnagyobb vízbe is száraz lábbal be lehet járni. De hát nem mentek ki. Ez még az egyezség előtt volt. El is mentek volna, de a templomot nem volt hajlandó felrakni, másként kimentek volna . .." „Azt akarták, hogy Bogyiszló községet kirakják Hűdre, de az öregek nem akartak menni, mert itt csuhézhattak. Régen az volt, nem hogy mennyit bír megkapálni, hanem azt nézték, hogy csuhézhatnak, foghatják-e a halat, rakhatják-e a csuhégátat." (Vö. a gerjeniek érveit a kitelepítés ellen.) Bogyiszlóra nemcsak a Duna-balparti, elpusztult falvak népe menekült, hanem a Duna jobb partjáról is történt betelepedés. Erre vonatkozóan a legfontosabb és minden kétséget kizáróan bizonyítható a tolnai reformátusokkal való szoros kapcsolat és onnan több család áttelepedése. Erre adatokat Tolna történetének vázlatánál már idéztem 1730-ból az 1686-os eseményekre vonatkozóan. Az 1828-as Egyed-féle összeírás a tolnai magyarok 1710-es években történt kiűzéséről szóló hagyományt említi, de Bogyiszlóra korábban, a török idők alatt is jöttek magyarok Tolnáról és a távolabbi vidékről. Erre fontos bizonyítékunk a bogyiszlói eklézsia történetébe 1816-ban tett feljegyzés, mely egy 1759-ben tartott tanúkihallgatás jegyzőkönyveire vonatkozik: Ekkor Báthori Gábor Duna melléki református szuperintendensnek megírták a bogyiszlói ,,eklézsiának Fátumát" a legöregebbek emlékezete alapján. „Az összehívott vének egy szívvel és szájjal bizonyították, hogy ők nemcsak eleiktől, hanem a Kalocsai Fő Tisztelendő Káptalan béli Uraktól is... több ízben hallották, hogy a Bogyiszlói Hejség lakosai a reformáta vallást a szomszéd Tolna Városával ugyan azon egy időben vették be és attól fogva állhatatosan megmaradtak abba." Különösen tanulságos Maláti János 48 esztendős ember vallomása: „Az ő attya hasonlóképpen Maláti János 111, száztizenegy esztendős ember volt, aki 11 esztendővel halván meg az előtt a lakosok előtt is ismeretes ember volt. Ettől az öreg Maláti Jánostól hallotta Tóth Mihály és sokan mások is, hogy ő abban az időben, melyben Zrínyi Miklós az Eszéki hidat elégette és Babocsát ostrom 92