Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TÁJ TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI - Az ártér és vele szomszédos felszínformák, valamint a növény- és állatvilág jellemzése és népi elnevezése

Örvényi dűlő „e dűlő végén létezett horogforma hajlati mély víz örvényéről, mely most csekély motsáros víz..." (Alsónyék, Pesty), Kerekszéketi dűlő, „régen székes vizes, most legelőnek használt tóra dül" (Alsónyék, Pesty). Tehát a szántóterület régebben létezett egykori tóról kapta a nevét. Porongi dűlő (Decs). A mai dűlőnek csak egy emelkedettebb részének volt régen Porong a neve. Az első rendszeres helynév-összeírás területünkön is Pesty Frigyes kezdeményezéséből született. 1864-ben azonban, amikor felhívását Pesty szétküldte, területünk vízrendezése már jónéhány lépést haladt előre, s így, mint a mellékelt példák is mutatják

) mar az ártéri helynevek elhalása is megindult. A Sárközben azonban nagy területek voltak még ebben az időben is szántóföldi művelésre alkalmatlanok, s azért onnan igen gazdag ártéri helynévanyagot írtak össze. Az ártéri helynévanyag változékonyabb mint az árvízmentes szinteké. A Duna árterét szegélyező magaslatok, dombcsúcsok, hátak, völgyek, oldalak és települések nevei nemigen változtak ezer év óta, mert maga a felszín formái a csúcsok, a dombok, a völgyek, oldalak sem változtak lényegesen. Legfeljebb az elnevezések névanyagában a betelepülő idegen ajkú népek hoztak új elemeket, de nagyobbára ők is átvették a korábbi elnevezéseket. Az árterület felszíne azonban kisebb-nagyobb mértékben minden esztendőben változott. Bár az egyes felszíni sajátságok és az azokhoz fonódó használat meglétét középkori oklevelekből is bizonyíthatjuk, de az egyes helynevek tényleges lokalizációja, azonosítása lehetetlen. Az ártér vízzel való elöntésének két következménye volt. Egyrészt az üledék lerakásával állandóan és változó mértékben feltöltődött az alacsonyabb terület, másrészt az árvíz ereje hol itt, hol ott tetemes rombolást is végzett. A rombolás mértéke a gátrendszer kiépítésével egyre erősödött. Néhány óra leforgása alatt egykori töltések helyén kútszerűen mély kopolyákat képes az ár kivájni. A Duna ilyen tevékenységére a Duna folyása és az árvizek bemutatása kapcsán már utaltam, és arra is, hogy a Duna évszázadok alatt hatalmas ekeként forgatta fel völgyét folyásának állandó változtatásával. így tehát a helynévanyag a formákkal együtt pusztult el és született mindig újjá. Ennek az állandóan megújuló helynévadásnak szilárd alapja a használat lehetőségeire utaló közszók voltak, melyek vagy önmaguk, vagy névösszetételek segítségével mindig más és más, de azonos adottságú pontok megjelölésére bukkantak fel. A következőkben megkísérelem e gazdag helynévanyag áttekintését és csoportosítását. Először alakilag, aztán jelentéstartalmuk szerint tárgyalom a középkori oklevelekben, a levéltári anyagban (XVIII., XIX. század) fellelhető^ a Pesty-féle felszólításra összeírt, régi és mai térképeken feltüntetett és mai használatban lévő dűlő-, illetve helyneveket. Az ártéri helynevek alapjául a felszín adottságát, vagy a hely sajátos minőségét jellemző köznév szolgál legtöbbször, mely pusztán állva, vagy jelzős szerkezettel válik közelebbi, egyedi meghatározásra alkalmas tulajdonnévvé. Az önmagukban és tulajdonnévi kizárólagossággal álló köznevek és azok képzett alakjainak száma korlátozott. Rendszerint nagyobb terjedelmű, vagy ritkábban, előforduló adottságokat jellemeznek így, mert csak ezáltal kerülhetők el a félreértések. Ezeknél a szavaknál gyakran elhomályosult a köznévi eredet, s környezetük csak mint tulajdonnevet ismeri. Ilyen pl. a Porong, amely Decsen csak mint tulajdonnév ismeretes. 9