Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TÁJ TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI - Az ártér és vele szomszédos felszínformák, valamint a növény- és állatvilág jellemzése és népi elnevezése - Emelkedések és nyúlványai - Az ártér és környezetének növényzete, állatvilága, a növény földrajzi kutatások és a helynévanyag tükrében

A káka (Báta), szittyó (Mohács), gáré (Mohács), szita (horv. Mohács), a tavikáka tájnevei.

164 A komócsin (Sárköz, Mohács) nem azonos a növényhatározókban szereplő komócsinnal (Phleum pratense), hanem a pántlikafű helyi neve (Baldingera arundinacea). A csádé, csaté, úgy tűnik összefoglaló neve az értéktelenebb kőgyes, gyékényes, sasos, csuhés, komócsinos szénafüveknek ezen belül leginkább a csuhuval (Decs) vagy a háromélű sással (Madocsa^ Mohács) azonosítható. Helynévben csak Csád tó (Decs, Pesty). A vizenyős helyeken tömegesen nő a békarokka (Sárköz), zinkrót, vagy cinkrót (Mohács), peracs (horv. Mohács), (Equisetum palustre). Zsenge korában a jószág lelegeli, de szénának nem jó, mert összetörik. A mocsaras helyek szélén vagy egyes pontjain, ha a terület a feltöltődés útján megakad, a bokorfüzek állandósulhatnak. Elsősorban a rekettyék (Salix caprea, S. cinerea), veresgyűrű, varjútövis és kutyabenge berkeket alkot. A berek szó vidékünkön is kettős jelentésűnek bizonyul. Pestynek küldött dűlőnév-magyarázatok szerint e szóval egyszerűen sáros, mocsaras területet is jelöltek. Helynevekben: Berki dűlő (Decs, Pesty), Berki kert dűlők (Paks, Pesty), Berek dűlő — „lapos, sovány termőföldeket foglal magában, itt találtatik egy domb, mely Kis ülésnek neveztetik..." (Bogyiszló, Pesty), Berkes vagy tós rétek (Decs, 1770.). Berek puszta — „uradalmi puszta" (Pilis) Pesty)

s Berekalj tavai — „berkes dombok álján fekszik" (Báta, Pesty), berek köznévként Bátán a föld laposabb része. Berek — „legelő a város alatt, nevét süppedékességétől vette" (Mohács, Pesty). A régiségben „per paludes et bereck..." (Madocsa).

165 Röviden át kell tekintenünk az árteret szegélyező domboldalak és fennsíkok növénytakaróját. Vizsgált árterünket általában nyugatról szegélyezik ezek, többnyire keleti, ritkábban délkeleti és északkeleti lejtők. A domboldalakon már a rómaiak korában virágzó szőlőkultúra állt, s ez a háborús időkben többé-kevésbé elpusztult, vagy legalábbis elhanyagolódott. A szőlők helyét újra elfoglaló növényzet pedig már nem tekinthető a táj természetes, emberi befolyástól mentes megújulásának. Ezek a domboldalak és hegylejtők kötött, meszes lösztalaja nyáron igen erősen kiszárad. Semmi esetre sem' volt ez a terület a szőlők művelése előtt sem a kocsányos tölgy (lat.: Ilex) területe, hanem inkább a csertölgynek (Quercus cerris), molyhostölgynek (Quercus pubesoens) és a magyal tölgynek (Q. petrea).

166 Ezek sem alkottak a lejtőkön és közvetlen a perem fennsíkjain összefüggő erdőt, hanem bozótos ligeteket. Az elbozótosodást az évezredek óta az ártérből időnkint ide felszorult legelő jószág segíthette elő. Tudjuk, hogy a török háborúk során az ármentes dombvidék elpusztult, s ezeket a területeket az ártérben fennmaradt lakosság pusztákként használta. A XVIII. század elején a decsiek így írnak erről: „apró erdős pusztáinkat mi bírjuk, mert másképpen decsi földön nem is élhetnénk".

167 Elnagyoltan a dombvidék pereme így tagolható a felszabadító háborúk után. Alsó árvízmentes terasz, (a Sárközben 90—96 tszf ni

5 északabbra a terasz magassága valamivel több, délebbre pedig kevesebb, Mohácsott 86—96 m tszf.), mely a XVIII. század elején ismét művelt szántóterületté vált. A domboldalak 96—150—200 m-ig a szőlőik és elpusztult szőlők területe. Az utóbbit szárazságtűrő fűfélék, sások és különféle bokrok verik fel. Ezek: csipkebokrok (Rosa gallica, R. dumetorum, R. camina), galagonya, kökény (Prunus spinosa), bodza (Sambucus ebulus, S. nigra). Jellemző növénye e területnek esetleg 4 Tanulmányok Tolna megye történetéből Vn. 49