Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TÁJ TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI - Az ártér és vele szomszédos felszínformák, valamint a növény- és állatvilág jellemzése és népi elnevezése - Emelkedések és nyúlványai - Az ártér és környezetének növényzete, állatvilága, a növény földrajzi kutatások és a helynévanyag tükrében

viseli. Közte nyílik a magas ibolya (Viola elatior) és az erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum). Az iszappal borított homokzátonyokon erősebben kiszáradó, kicserepesedő felületeken a korai sás és más tarackos sás (Carex praecox) él csak meg és jelzi a rossz vízgazdálkodású talajrétegek jelenlétét. Hasonló helyeken a réti perje (Poa pratensis) a fő legelőfű adó. Ma ezeket a kiszáradásnak kitett és művelés által megbolygatott területeket két behurcolt, de nagy tömegben elszaporodott gaz lepi el; a selyemkóró, vagy pamuk (Fájsz, Asclepias syriaca) és az arany vessző (Solidago gigantea). Az elsőnek gyapotszerű termésképleteit egyesek párnatölteléknek is gyűjtötték (Fájsz), az utóbbi mérges növény, de jó méhlegelő. A talaj kiszáradását még jobban elősegíti az erőszakos nádperje (Calamagrostis epigeios). A réti peremizs (Inula Britannica), a májusi gyöngyvirág (Convallaria majális) a szagosmüge (Asperula odorata), az orbáncfű (Hypericum perforatum), a varjúháj (Sedum acre), parlagi pereszlény (Satureja acinus) mind értéktelen növények a legelő állatok számára. Hasznos szénafű csak a vad, vagy komlós lucerna (Medicago lupulina), a hamvas zörgőfű (Crepis tectorum) és a rozsnok félék (Bromus mollis, Br. tectorum). Az erősen kiszáradásra hajlamos ártéri emelkedéseken, ahol az erdősülést legeltetéssel, vagy időszakos földműveléssel is akadályozták, a tüskés galagonyák szaporodnak el áthatolhatatlan bozótot alkotva. Ezek jelzik az egykori települések, szállások, szőlők helyét és környezetét is. (Crategetum monogynae.) A tüskés galagonyák, kutyabengék és a később elterjedő, szintén behurcolt ördögcérna, vagy ahogy erre nevezik a „sem fű, sem fa", berbécs vagy hangafa (Lycium halimifolium) ellepik és értéktelenné teszik a különben értékes ártéri emelkedéseket. Ezekre utalnak a Tüskés hát (Gerjen, 1858. urb. jegyzék) és Galanya (talán galagonyából?) rét (Szekcső, Pesty) helynevek. Ez a két helynév kevés a galagonyás felületekhez képest. Oka abban kereshető, hogy a galagonyás szintjein értékes réteket is lehet irtani és a galagonyások nagy része másodlagosan terjedt el. Galagonyás területek tehát elsődlegesen más növényféleségből vagy haszonvételre utaló helynévből kapták tulajdonneveiket. A régiségben az ilyen galagonyás, tüskés sűrűséget latinul dumum-nak, vagy spinetum-nak nevezték az oklevelek. „Dumos magnós.. ." Lajmér és Kölked mellett 1394-ben. „ ... a rippa Danubii per terminum spinosum spissum ., ." 1411-ből Szeremle határában. „... Satis eminenti loco cum spinetís" — ugyancsak Szeremle határában.

159 Galagonyás, bokros helyet jelentett a régiségben a gyümölcsény is. A török eredetű gyümölcs szó ny-kicsinyítőképzős változata, kis gyümölcsöt, gyümölcsöcskét jelentett. A galagonya apró, körte alakú gyümölcsét régen szárították, lisztpótló volt és kenyeret sütöttek belőle ínséges időben. Ezért kapta ezt a nevet. Nevezték még Isten gyümölcsének is.

160 A bogyiszlói Gyümöltsény (Pesty) helyről a névmagyarázó azt írja, hogy „magas hát, nagy gyümölcsösökkel, gazdag gyümölcsterméséről" kapta a nevét. Lehetséges, hogy itt az eredetileg galagonyás hátat alakították át gyümölcsössé, hiszen a szilva, alma talajigénye nagyjából megegyezik a galagonyáéval. A régiségben a Kölked melletti Lak határából ismeretes „dumum gymelechen vocatum" és ugyancsak itt „dumos zylgymewlchen"-t említ az oklevél 1408-ban.

16J Eddig nem tudtunk kielégítő magyarázatot adni arra vonatkozólag, hogy miért fordul elő többször a gyümölcsénynyel kapcsolatosan a szú. A Nyelvtörténeti Szótár több példát hoz erre. Az ártér alacsonyan maradó, lassabban feltöltődő, vagy lefolyástalan területein nem megy végbe ez a növényzetfejlődés, successio. A mélyebb ta47