Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

FÖLDMÜVELÉS ALÁ VETT TERÜLETEK; SZÁNTÓFÖLDEK ÉS IRTÁSKERTEK

Földművelés alá vett területek: szántóföldek és irtáskertek A XVIII. század első két évtizedében megszilárdultak a települések és a nép egyre nagyobb területeket fogott művelés alá. A kuruckor harcai, a rácjárások meglassították ezt a fejlődést, de 1720 és 1730 között mindenhol rendezték vidékünkön az ármentes szántóterületek használati jogát és bevezették a nyomáskényszert. A rendszeres földművelés biztonságát előmozdító intézkedések után, jobbára csak a század második felében került csak sor a jobbágytelkek kimérésére, az urbáriumok bevezetésére, vagyis a jobbágyság szigorúbb megadóztatását szolgáló rendezésekre. A határhasználat régies jogi rendjét, formáit az ártéres Dunamellék tovább megőrizte, mint az ármentes dombvidék. A kaszálók évenkénti újraosztásában, mely a Duna mente nagy részén történeti adatokkal igazolható, az ideiglenes, vagyis közös földhasználat jogszokását ismerhettük fel. Szántóföldek hasonló évenkénti, vagy meghatározatlan időszakonként való rendszeres újraosztására is vannak adataink, bár a szántóföldi művelésre alkalmas felületek zöme az ártéren kívül, az azt kísérő teraszokon volt, még az ártérben települt falvakéi is. Az a tény, hogy a madocsaiak a XVIII. század közepétől mintegy évszázadon keresztül az Előszállási pusztán árendáltak szántóföldeket maguknak, csak részben tartozik ide. Valószínű, hogy ott nem a madocsai közösség, hanem a Zirci uradalom jelölte és osztotta ki időről időre allodiumának ezt vagy azt a részletét. Az egyes meghatározott nagyságú földterületet bérbe kivenni szándékozók egyenként léptek alkura az uradalom képviselőivel. Erről számolnak be 1790-ben úrbéri rendezésüket kérő levelükben. „De már azon Pusztákon meg nem élhetünk, mert minden felé a Nép meg szaporodván, kevés földet kapunk, és azon Puszták is immár a hosszas munka által megsoványottak, úgy hogy az utánna való járást, kelést munkálkodást alig vagy nem is fizeti meg. Trágyáznunk pedig azon földeket nem lehet, mert távol is vágynak tőlünk és különben is nem állandós földeink, gyakran kezünkből változnak .. "

l Bogyiszlón az 1760—70-es években az úrbéri rendezés óta eke alá közösen irtott szántókon még az évenkénti újraosztás volt szokásban. Ez a terület jelentős lehetett, mert ekkortájt keletkezett Observatienes megjegyzi: „Ügy mondják, hogy a legjobb gazdák hat napi szántásra való földet kapnak ebből". Az úrbéri rendezés során a jobbágyok telki állományába írt szántóföldek helye már nem változott, állandó birtokban volt és két nyomásra osztották fel. Ezek a telki szántóföldek Külbogyiszlón, Szentkirályon, Szentkirály Berkében és Szent Istványon feküdtek. Az őcsényiek 1713-ban kérték az Ebesi puszta földjéért fizetett árenda elengedését, mivel a telki (a falu mellett lévő) földek igen elsoványodtak. Ebesen „ha egyik évben szántunk, más évben parlagon hagyjuk azt" — írják. 429