Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

FÖLDMÜVELÉS ALÁ VETT TERÜLETEK; SZÁNTÓFÖLDEK ÉS IRTÁSKERTEK

Dunaszekcsőn az 1741-es úrbéri szerződés szerint a jobbágyok igaerejük arányában kaptak minden esztendőben szántót és rétet a „Közönséges mezőn", melyet az „Uraság mutat ki". 2 Az uraság által bevezetett évenkénti újraosztás előtt, a szekcsői lakosok az 1715-ös összeírás szerint, szabadon foglalhattak maguknak földeket, ahol ez ne­kik tetszett és így harmadik nyomást (calcatura) is alkalmaztak (?). 1720-ban a földek két nyomásban való használatát jegyezték már fel, de valószínű Mar­tinca és Monyóka területén még mindenki tehetsége szerint fogott fel magának földet művelésre. Az 1741-es szekcsői úrbéres szerződés után is, egészen 1790-es évekig, módjuk volt a lakosoknak arra, hogy a kiosztott szántókhoz a sürüsök­ből, bokros erdőkből szántókat irtsanak maguknak, mint az az 1755 körül megkezdett és hosszan elhúzódó per irataiból kitűnik. Az 1766-os szerződés sze­rint Szekcsőn a szántók egy része még mindig nincs fölosztva. 3 Egy decsi jobbágy 1766-ban panaszt tesz a vármegyénél, hogy az uraság „másfél napi szántás fejszével irtott földjéből (is) 2 dézsmát vészen". 4 1772-ben még voltak irtásföldek, melyeket urbarialis competenciába kívánt az uradalom számlálni, anélkül, hogy az értük járó irtáspénzt megfizette volna. 5 Bátaszék 1721-ből fennmaradt törvényei az előfoglaló jogával is foglal­koznak. „. .. hahogy valaki maga számára szántóföldet kezd irtani és áztat hir­telen véghez nem viheti senki az olyatén földben ne menjen, máskép munkája héjában lészen." 6 „Az uram nagyanyjától hallottam, mikor kérdeztem, hogy hát ki adta akkor a földeket? (ha azelőtt nem művelték, csak halásztak és állatot tartottak stb.) — Az úgy volt, hogy elmentek arra a bozsoki határ felé, ahol most a vasút­állomás van, ott volt olyan sürgés (sűrű bokros) és ott pucolt mindenki magá­nak földet, úgy foglaltak maguknak. Aki lusta volt, az kevesebbet, aki nem volt lusta, az többet... Leánykán, Túsó Háton ..." „Cserfás erdő volt, azt ki kellett irtani. . ." „Úgy foglalták el azokat a heleket... a törökök laktak ott a hegyek­be, cserfás erdőség volt. Aki szorgalmas volt, sokat irtott, aki nem, kevesebbet. A cserfa levele olyan, mint a tölfáé, de ez bokor..." „Cserfának mondták azt a tájat. Ki mekkorát akart, akkorát irtott. így lett szántóföld több." (Báta). Mohácsott 1764-ben 4 hold irtásföld vételével kapcsolatos per került a bíró elé. 7 1775-ben még a szőlők felett olyan földek voltak, melyeket azok, akik azt csarit-ból kiirtották, maguknak követeltek, de a szántók osztásánál a mér­nök (a város akaratjából) azoknak mérte ki, akiknek a föld fölosztásánál nem jutott elegendő föld. 8 Az árvízmentes teraszszint, a Via Regia melléke, mely az árteret nyu­gatról kísérte, a török háborúk során elpusztult. Az egykori szőlők és szántók helye elvadult, felverte a gaz, a bokor, a bozót, a cserje, melynek faféleségeinek erdővé való felmagasodását az állandó legeltetés, a hadiúton vonuló utazók és hadseregek igás állatai és az ártérből időnként kiszoruló nyájak egyaránt meg­akadályozták, így jutott uralomra ezen az ármentes szinten a legeltetésnek ellenálló, illetőleg legeltetésre alkalmatlan tüskés bozót, mely hamarosan a hó­doltsági területek jellemző képét adta. A XVIII. században e tüskés bozótból, cserjésekből kellett újra irtani a szántókat, nemcsak a dombperemen meg­maradt néhány, később mezővárossá váló falunak, hanem az ártérbe települt falvaknak is, melyek nagyon szűkösen álltak ármentes, földművelésre alkalmas területek dolgában és így pusztákat szereztek maguknak. Az apróerdős, bozótos, árvízmentes szintekre ugyan elsősorban az állatállomány kimentése miatt volt 430

Next

/
Thumbnails
Contents