Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
ÁLLATTARTÁS - Méhészet
Mindkét esetben az erdőben talált méhcsaládot nem rabolták ki, hanem megjelölték, lefoglalták, és az azokból kirajzó méhek befogásával vették hasznát. H orv áth Ferenc és társai, akik 1764-ben kirabolták a mézet, sem pusztították e l a családot, hanem kasba verték és magukkal vitték. A második esetben p^dig valószínű a méhlakást, az odút vágták ki és vitték méhestül haza. Arról nincs adatunk, hogy az első foglalók mézet hogyan vettek az odúkból. Mindkét esetben szó van jelről, mégpedig a „szokott kereszt" kifejezés arra utal h°Sy általános és nem ritka esettel van dolgunk. Ezek a kereszt-jelek nem t^l a Jdonjegyek, tamgák, mágikus szerepük sincs, egyszerűen a megtalálás az! első foglalás tényét jelzik, mint ahogy tulajdonjegy nélkül jelzi a foglalást £ z irtott rét árka, kerítése stb. A kereszt tehát értelemszerűen azt jelenti, amit a derceni méhész rá is vág: „megtaláltam!". A méhes fa ilyen kereszttel való rtf^SJelölése szokás a horvátoknál. 308 A tulajdonjegy alkalmazásánál fontosabb v °lt a foglalás tényének elismertetése hírül adás által. Vitás esetekben azok #kik a foglalásról értesültek, tanúskodtak a foglaló mellett. A méhvadászatra élő emlékezetet is találtam. „Sokan tartottak odvas fába i$ méheket. Mikor kiment a raj, keresett magának lukat. A pudváját mindíű morzsolták. (A méhek a pudvás fának a morzsáját hordták ki, erről ismerték fel az odu közelségét.) Volt olyan ember, hogy talált olyan nagy fűziát hogy 20 kiló méz volt benne. Volt olyan is, hogy kivágta az odút, meghagyta kasnak a pudvás fát, vágott rá likat. (Vagy) előbb kiégették, kifüstölték eV ias ^°tták a fát és kiszedték a mézet. Volt olyan ember, aki evvel foglalkozott, rnindig bolygott az erdőben." „Aki megtalálta az odút a méhekkel, azé volt- Ha másnak elmondta, már többen tudták." (Adatközlőm tulajdoniegyek alkalmazásáról mit sem tudott.) (Bogyiszló.) A méhek és a nyert méz zöme kasokban volt. A Duna mentén végig cajátoö, csúcsos gyékény- (v. gyíkény-) kasokat találunk. Madocsán neveként ríyikényk a Ptár j s használatos. Ehhez jó felsőkar vastagságú és kb. egy méter hosszú fűzfaágat vágtak, olyant, melynek felső végét elágazásból eredő csomó, bunkó képezte. A fa vastagabb, alsó végét négybe, majd tovább nyolcba széthasították, és azután még tovább, „ahogy adja magát". Az említett csomó, görcs n em engedte, hogy végighasadjon és szétessen. Ennek megakadályozására s2 orosan át is kötötték még a hasítatlanul hagyandó, egy maroknyi favéget. Az óvatosan szétfeszített szálak közét gyékénnyel fonták be. Fonás közben> an ogy tölcsérszerűen egyre szélesedett a kas, ahol a hasogatott szálak már n&gy° n eltávolodtak egymástól, pótlólag illesztettek bele még más vázszálakat is. Végül a kas alját vesszőkkel szegték be. A kas hasi oldalán, mintegy arasznyi magasságban vágták ki a méhek röplyukát, majd tehénszar és hamu Keverékével kívülről betapasztották. A kasokat szokás volt meszelni is. Ezeket a kúp alakú kasokat felső bunkójuknál fogva emelték meg és rakták idébb-odább. Régen csak a puszta földre, vagy földtöltésre helyezték le, még deszkát sem raktak alája. Ha a hordás igen jó volt, a függőlegesen, felülről lefelé épített lépek továbbépítésének biztosítására, a kas alá gödröt is ástak és azokba keresztbe néhány ágat is raktak. E gödröket a keretes kaptárok alkalmazása idején is használták, a kaptár alá ásott gödrökbe kereteket helyeztek el. Megtörtént, hogy egy hét alatt a gödröt is beépítették és meghordták a méhek (Bogyiszló, Mohács). Igen korán találkozunk a kaptár szóval is. Mohácsott 1769, 1801, 1802, 1806-ban említik feljegyzések. Ezen akkor valószínű még c5 a k kivágott fatörzsekből készült méhlakásokat kell értenünk, míg a kopü természetes keletkezésű méhes odvat jelenthetett. Deszka kaptár első em424
