Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legeltetés sajátosságai - Az állatok kihajtása az ártérből árvízkor

a középkori, Étét ellátó vízvezeték is ezen jutott le a városba, egyenletes eséssel. A másik decsi kijáró út Sárpilis felé haladt és Várdombnál érte el a vízmentes teraszt. Ennek futása nem ismerhető fel már annyira, mint az előbbié. Talán azért, mert a mostani országút is ennek a vonalán halad, míg az előző töltését keskenyelleték és vele párhuzamosan a múlt század második felében új utat nyitottak. A sárpilisi kijáró út utolsó szakasza már a vár dombi legelőn át vezetett, melyet uradalmi intézkedésekkel a német telepesek meg jöttekor közös, várdombi—pilisi használatra jelöltek ki. Az 1780-as években a pilisiek ezen a közös legelőn az utat 120 öl hosszúságban és öt öl szélességben kétfelől felárkolták és felmagasították, és az árkok oldalába fűzfacsemetéket ültettek, számszerint 2470 darabot. Ezeket a gyökeret verő, eleven fűzfakarókat vesszővel fonták be, hogy a friss töltést az árvíz elmosása ellen védelmezzék. Az úttöltés további védelmére, a sodrás és uralkodó szél felöli oldalon fűzfaerdőcskét is telepítettek, melynek vesszőterméséből kívánták javítgatni az úttöltés sövényét. Ezek a létesítmények a szűkhatárú Várdomb kis, közös legelőjét is tetemesen megfogyasztották, ami méltán sértette az út használatában nem érdekelt német telepeseket. Amikor a kis erdő védelmére kiállított csősz a várdombi marhákat meg is zálogolta, az elkeseredett németek húsvét éjjel megrohanták a csőszt, az erdőt és a töltés fűzfáit pedig kitördelték. Az ügy a vármegye ítélőszékére került, ahol a várdombiak azt mondták, hogy az úttöltés haszontalan, hiszen nem magasodik az árvízszint fölé és így nem biztosít száraz kijárást a pilisieknek, az egészet csak az ő bosszantásukra és rövidítésükre csinálták. A pilisiek válaszukban a következőképpen érveltek: „ ... szárazságban azon helyen ahol a töltésünk feküdt, majd mindenkor a lapossága miatt a földnek nehéz és sáros út lévén azon töltésen a vonyó marhának sanyarusága nélkül járni és szekerezni lehetett volna. Árvizek idején is ... azon töltésnek oltalmában akármely szél vész időben bátorságosabban lehetett csónakázni a mint hogy ha efféle füzfás töltésünk azelőtt lett volna ez előtt 15 esztendővel azon helyen vízbe halt 3 pilisi lakosok a halált elkerülhették volna..." A pilisiek mellett tanúskodtak az alsónyékiek és decsiek is. Az utóbbiak bizonyságlevelükben ezt írták: „...Nagy Árvizes időben akár föllülről akár alulról jöjjenek a vizeket fenékig megindító szörnyű szélvészek, más módot nem találunk a Szőlő hegyünkre való ki menetelre vagy esmét haza jövetelre, hanem mindenkor a veszedelmek eltávoztatása okából a Pilisi Helység határjára mint csöndesebb csendesebb (sic) helyre kelletik lekerülnünk, mivel a magunk határában semmi tartoztatója nincs a nagy szeleknek". A per jegyzőkönyvéből azt is megtudjuk, hogy az út gázlója, úsztató helye a várdombi csorda itatóhelyére került.

289 Alsónyékről 1829-ben azt írják, hogy a falut a „Víz körül folya és Pascumját a Rétjét többnyire az árvíz bírja, egy híd csak (?) vagyon és töltésünk, mellyen a Szántó földjeinkre és Hegyeinkre ki mehetünk, többnyire más szükségeinket csónakon tesszük." (Egyed) Bátán Pesty helynévgyűjtője említi a Töltést, „készült 1863-ban, mely a Középsői szállásokra vezet ki". Feltételezhetjük, hogy a korábbi, hasonló ártéri töltésutakat a vízrendezések során megsemmisítették. Kölked 1861-ben készült térképén két töltésűt is vezet ki a faluból: az egyik nyugat felé, a Szállások ill. a szántóföldek felé, a másik keletre, a Dunához. 415