Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legeltetés sajátosságai - Az állatok kihajtása az ártérből árvízkor

gálták. Ezek kisebb vízben szárazon maradtak, nagyobb vízben az oldalukra telepített fák irányt jeleztek, szelet és sodrást fogtak fel. Bogyiszló 1862-ben készült térképén jól látható annak az útnak a töltése, mely a falutól kelet felé vezetett Külbogyiszló felé. 1852-től pedig a révet is ott képezték ki, ahol ezt az utat a Duna-átvágás metszette. Az út töltése többször megtörik, mivel lehetőség szerint a hátakhoz igazodott. Medreknél, fokoknál megszakadt, itt lehetséges, hogy néhány esetben hidak álltak, de többnyire úsztató heilye'k, gázlók voltak kiépítve az időszakos vízfolyásokon keresztül is. Neve a felírás szerint Űt a révbe vagy Csapás út. Hasonló út lehetett az Öcsényből Borrébe vezető Porosa útja, melyet már 1729-ben említenek. Jelentősebb és még régebb lehetett az, mely Szekszárd felől vezetett Öcsény felé, a Sárvízen át gázlóval vagy komppal. A XVIII. században úgy tűnik, már ezt nem használták, de nyomát még ma is látni lehet. Emlékét népmonda is megőrizte, melyet már Pesty névgyűjtője is feljegyzett: „Jobbra az Oltovány és Körtvélyes dűlők közt a Bátta partján széles árokkal és sánczczal elkerített helység látczható egy épület romjaival, hói a népmonda szerint a török időkben a szegzárdi basa kegyencz hölgye lakolt, az út mit Szegzárdról az említett török kisasszony várába csináltatott a basa az akkor nagyon vizenyős téren talán nagy nehézségekkel járt, sokszor meg átkozott fáradságos munka miatt, a néptől elkeresztelve máig ördög vettetése név alatt esmeretes". (Pesty) A régészeti kutatások szerint a kisasszony vára az ártérbe előretolt római őrállás volt, melyhez az akkori Aliscaból töltött utat emeltek.

286 A decsiek két kijáró utat is használtak, melyen a szőlőhegyekre jártak ki. Az egyik ma is egészen jól látható töltés a Belső Mező nyugati sarkától indul a Sárvíz széles árterén át és a Sárvizet a Városheli dombnál, az elpusztult Ete városnál éri el. Ezt a helyet Tórévnek nevezik. A túloldalon, már az ármentes teraszon, a rév ill. úsztatóhely mellett lévő részt sosem szántották fel, ennek a neve Etei gyöp volt. „Holott minden nagy árvizekben, ha a jószágunk a vizén odáig úszott is, ott ugyan megnyugodhatott és evett és mindenkor akár a T(ekintetes) iV(emes) Vármegye dolgáról, akár a T. Uraságéról jött, mindenkor kész legelő mezeje volt". Ezt a gyepet az uradalom ispánja 1786-ban lefoglalta akólnák, illetőleg szénáskertnek, ami ellen a decsi jobbágyok erélyesen tiltakoztak és ügyüket a vármegye ítélőszéke elé vitték. Itt az ispán intézkedését egy tanú a következőkkel indokolta: „Mint hogy a T. Uraságnak semmi hele nem volt hová szénáját rakatta volna és ennek előtte az ár víz miatt sok száz forint ára kár szokott esni a szénában, nem különben az Árvizekben a T. Uraság marháit a szárazra hogy ki költetett úsztatni a többi közül egyszer hat tinója döglött az ár vízbe sokszor pedig a szelek miatt két nap sem lehetett takarmányt vinni a Marháknak mind ezeknek eltávoztatása végett keríttetett Babics Imre az Uraság számára az Etey Gyöpön egy szürüs kertet, ahová mostanában a T. Ur szénáját hordhatja, de hogy azon kert a szegénységnek kárára lenne a tanú nem tapasztalta."

287 Különös, hogy az út Tőrévétől a Külső Mezei földeken át, tehát már ármentes szinten, továbbra is töltésen haladt, a szőlők alján haladó országútig, az egykori Via Regiáig. Nem egy helyen méternél magasabbra is kiemelkedő töltés neve ma Fejetel út. Fejetel annyi mint töltés, bakhát. Az út tovább a szőlők közt elmélyülő szurdokban, löszkányonban vezet fel a Görögszó nevű részen, mely még a XVIII. század végén a decsiek legelő erdeje volt, benne irtáskertekkel és szállásokkal. Ekkor perrel, a nánaiak szerezték meg.

288 A Fejetel út feltöltése talán a sár ellen való volt, de az is lehetséges, hogy 414