Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legeltetés sajátosságai - Legeltetés és feleltetés az erdőkben

A disznófalkák őrizetlen és egyéni legeltetése bemutatásánál láttuk, hogy a kanász puszta jelenlétével is bizonyos egységet adott a nyájnak, összetartotta azt, még akkor is, ha terelésről a szó szorosabb értelmében szó sem lehetett. A pásztor hetekig nem látta ezt vagy azt az állatot, különösen a góbékét, melyek férevonultak a berekbe és csak hosszú idő után jelentek meg malacaikkal együtt. A pásztor megszokott helyen tanyázott, ide jöttek esténként össze az állatok. A disznók összehívásának egyik módja volt „ha nagyon széjjel van (a falka), nem látta az erdőben (a kanász az állatokat) megfogott egy malacot, elkezdte tekergetni a fülét, farkát, lábát, akkor összeröffent mind. Ha ekkor bedobom a malacot, akkor azt szétszedik, de ha leeresztem magam mellé, akkor nem bántják", (öcsény) A kanász helyismeretével választotta meg a legkedvezőbb erdőrészt, melybe az állatokat fütyülésével hívta, és botokkal verte, rázta le számukra a makkot. A makktermés a közösséget illette. A makkoltatás egykori szabályait a mohácsi jegyzőkönyvek őrizték meg. „Szigetben senki meg ne merészellye a Makót a fákról sem sörttéseinek, sem pediglen, hogy haza hozza lerázni 25 pálca büntetés alatt" — olvassuk 1774-ből. Más feljegyzésből kitűnik, hogy a makkraszabadítás után má^" rázhatták a fákat, de a makk felszedését, hazahordását továbbra sem engedték meg. 18224)en is feljegyezték a makkszedés tiltását, de ekkor már nem pálcázták meg a vétkeseket, csak contrabandálták azt, amit összegyűjtöttek. A makkoltatás idejére a tanács elrendelte, hogy „azon kerítések, melyekben makk termő fák találhattak, felnyittassanak, ellenkező esetben azok kivágattassanak, hogy közös legyen a makkoltatás". Szigorúan büntették azt is, aki más disznaját a makkoltatásban akadályozta, a makkos fák alól elverte, hogy a termést saját disznajának biztosítsa.

265 A makkoltatás befejezését is kihirdették, azután a disznókat a rétektől távol kellett tartani.

266 Több helyről vannak adataink arra, hogy a múlt század második felében az uradalmi erdőkben bizonyos bérért a parasztok falkái egész esztendőn át tartózkodtak. A bálaszéki erdőkben például szekcsői, bátai, bátaszéki és néha még más falvakból való disznók voltak egész éven át: „a Kövesdi erdőben 8 falka is volt egyidőben... még az anyagöbék is ott voltak. Az öreg kanász, állítólag, hallottam, bicskájával jelüte meg a parasztoknak a disznóit, a malacokat, hogy össze ne keveredjenek. (Fűljegyek hasítása!) . . . télen nyáron mindig ott voltak, ősszel jöttek haza, de csak azok, akiket befogtak hizlalni. A többiek ottmaradtak, akár mekkora hó volt. Bent az erdőbe ott voltak állandóan, mer a disznó mindig talál magának, akármilyen fagy van. Hát amikor aztán olyan nagyon veszélyes volt, vitték ki nekik a takarmányt, egy kis kukoricát..." (Bátaszék) A makk nem hullott le egyszerre, a férgese augusztusban kezdett esni és még a hó alól is túrták ki a disznók, „olyan gyalogútjuk volt a disznóknak, az egyik fától a másikig". (Decs) Hasonló értékű volt a bükkmakk, a vadalma, vadkörte és sok erdei bogyó. De nemcsak a fáról hullottat szedegették, megszagolták „a föld alatt... amit a hörcsög, patkány gyűjtött". (Báta) „A patkány összehordja a makkot, 1000 darabot is, a disznó megtalálta, könyörögve jött haza." E raktárak felkutatásában is segített a pásztor. „Mi is szedtük a makkot a tarisznyába! Köhögtünk, odafutottak a disznók!" (Decs) „Ették télen a fagyökeret, szederindát, csallánygyökeret, kukacokat szedték ki a földből. Tavasz felé a füvet ették (ha fagyott volt a föld), az azsdát" (bizonyos növények gumóját), a fekete nadár és a gyürüce ízes és a tarack édes gyökerét. (Báta) 408