Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Juhok

harcát a város ügyvédje a veronai Capuiet és Montagu család öröklődő és engesztelhetetlen ellentétéhez hasonlította, melynek során hol az egyik, hol a másik párt kerekedett fölül a bíróválasztáson és ennek megfelelően igazgatták a várost. Csak némi megnyugvást jelentett az a felsőbb helyről elrendelt végzés, melynek során a közös gyeplegelő egyötödét hasították ki a juhtartók részére.

179 Juhtartás régiségére utal az, hogy 1858-ban már a Juhállás szántóföldi dűlőnév: „Ezen dűlőben szoktak régi időkben a városban tenyésztett birkák delelni" (Pesty). Bölcskén és Madocsán 1848. előtt juhokat aligha tartottak. Az 1812. októberében feljegyzett madocsai juhlopás máshonnan odahajtott telelőnyájjal magyarázható csak. A múlt század második felében a határ kiszáradásával néhányan itt is birkásgazdává, magatarti juhásszá lettek. A németek betelepedése előtt Kömlődön élő 19 család közül 3 juhász; valószínű uradalmi cseléd. A németek házanként csak 2—3 birkát tartottak, más német falvak szokásához hasonlóan, naponta kijártak a legelőre. A német viselethez ugyanis hozzátartozott a házilag feldolgozott és kötött gyapjú lábbeli. Pakson csak az uraság és juhász árendásai tartottak birkákat, de ezek nagy számmal és főként a pusztákon, a határ homokos részén. Gerjen parasztsága sem tartott juhokat. A közbirtokos földesurak azonban nemcsak az ugarokra, hanem a közös legelőkre is befogadtak idegen juhászokat fűbérért. Ez ellen a gerjeniek nem sokat tehettek, de 1849-ben felszántották, illetve elzárták az ugarra vezető csapást és ezt csőszökkel őriztették. Az árendások csapás kimutatását kérik az uraság rendeléséből a bírótól. A parasztok ellenállása a szabadságharccal magyarázható. Annak leverése után, az elkülönözés befejezéséig, újra beengedte az uraság a juhászokat a parasztok nagy sérelmére. „Közös legelőnk, melyen évenként 30—40 000 db birka legeltetés után csupán ők (a földesurak) szedik a fűbért és melynek igen csekély részében részesülnek csak a községi barmok, fele évi adóját is velünk fizetteti.. .." panaszolják a megyénél 1858-ban a volt úrbéresek.

180 Faddnak homokos határrésze alkalmas volt juhtartásra és annakidején a töröknek bárányokkal is adózott. 1829-ben már csak az uraságok tartottak birkákat a homokos részen lévő pusztákon. Ugyanezt olvassuk ekkor Tolnáról is: „az urasági pusztákon sok birkák neveltetnek" (Egyed). Bogyiszló belső határában sem tartottak régen birkákat. Csak a múlt század .második felében tűnik fel néhány juhos gazda, kiknek utódjai szinte napjainkig foglalkoztak birkákkal. Ezek legfeljebb télen tartózkodtak nyájaikkal Bogyiszló határában, különben távoli bérelt legelőkön voltak, illetve útban az egyikről a másikra. „Azelőtt jobban vándoroltunk, mint most. télen-nyáron szabad ég alatt. Métölös helyek, a vizenyős helyek nem használ a birkának, ezért mentünk... Aratásig a hegyek közt járt (a birka), aratás után hazajöttek a tarlókra, errefele legeltettek..." (Bogyiszló). Öcsény eredeti ártéri határában sem tartott juhot. Ebesen és Almáson lakók, a dombok aljában, a török ideje alatt tartottak, és lehetséges, hogy a XVIII. században, amikor ezek a helyek Őcsény bérletébe kerültek, még voltak itt birkák, mert 1768-ból való szerződés szerint bárányokból és gidákból is tizedet kellett adniuk. Az is lehetséges, hogy ez csak az urbárium formulája volt, mert a szekszárdi apátságnak birkatartó német és rác jobbágyai is voltak a hegyek között. 1791-ből való uradalmi jövedelemkimutatásban Öcsényből származó bárány és gida tizedet nem írtak össze. 1829-ben Egyed Antal kérdőívé386