Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Juhok

elhasította és vitte fel kocsival Budapestre. Az adonyi Deszka csárdánál abrakoltak meg. Visszafelé ott kötöttek le. Addigra elkészítette a paprikást, vagy a halat, amit rendöltek... A kocsmáros becsülte a madocsaiakat" (Madocsa). JUHOK A Dunamentén juhokat a múlt század közepéig csak azokban a helységekben tartottak, melyek nagy, száraz, főként homokos, árvízmentes határral is rendelkeztek. Ezek közül is csak Dunaföldvárnak volt jelentős paraszti juhászata a XVIII. században, a többi helyeken csak földesurak juhászatárói beszélhetünk. Az ártérbe csak télen merészkedtek a juhászok, ha ott téli legelőt béreltek. Csak a határ fokozottabb kiszáradása után jelentek meg a birkatartó gazdák az ártérbe települt községek lakói közt, számuk és állataik menynyisége azonban nem jelentős. A meglehetősen szegényes adatokból nehéz a régi fajtákra következtetni. Az 1763-ban Dunaföldvárott említett juhos gazdák és ugyanott 1768-ban az uradalmi tiszttartó juhai semmi esetre sem voltak már a merinó fajtából.

173 A decsiek 1749-ben azt panaszolták a vármegyénél, hogy az uraság birkái nagy pusztítást tettek a szőlőhegyben. 1766-ban a pilisiek levelében azt olvassuk, hogy a földesúr „szőlőhegyünket birkáival mihelyt meg szedjük elgázoltatta és szőlőnek való gyepjeinket el vette."

m A földesúrnak tehát nem juhai, hanem birkái vannak és ez a szóhasználat talán arra utalhat, hogy ezek nem durvagyapjújú magyar rackák, hanem valamivel jobb gyapjút nevelő állatok, de ezek sem lehettek ekkor még merinók. A racka említését csak az 1774-ben, Mohácsott kelt hagyatéki leltárban találtam meg: „egy racka erdeli (vagyis erdélyi!) pokróc".

175 Mária Terézia csak 1773-ban hozatott merinó juhokat hazánkba, bár már 1756-ban rendeletet hozatott a durvagyapjús, vagy hibás kosok kiirtására.

176 Ezek a prémes juhok nyilván a közép-európai parlagi juhoknak egy, a rackáéhoz viszonyítva finomabb gyapjút termelő helyi változata lehetett, valószínű a citta, vagy cikta birka, „a goromba német birka", a sváb juh, — Zaupelschaf, vagy annak egy régebbi helyi, magyar (de nem racka), vagy balkáni fajjal való keveredése.

177 Ez a fajta igen elterjedt volt Tolna és Baranya megye német falvaiban és csak a második világháború után szorult vissza. A múlt század első felében a Duna mentén feltűnő juhok egy része továbbra is ehhez a citta fajtához tartozhatott, különösen abban az esetben, ha azokat német falvakból hajtották, vagy hozták. Az állatok másik része már ekkor merinó lehetett, ezek tulajdonosai jobbára földbirtokosok, vagy árendások, köztük zsidók is voltak. Századunk elején, de inkább már csak a második háború után paraszt juhászoknál is terjedt a merinók rovására a fekete pofájú, vagyis cigája. Egészségesebb, ellenállóbb és egyben jobban fejhető fajtának is tartották ezeket. Területünkön belül a juhtartásban jelentős eltérések tapasztalhatók. Paraszt juhászaiban kétségkívül első helyen Dunaföldvár állott. 1753-ban már 14 gazdának volt saját juhásza.

178 1768-ban az uradalom inspektora 300 juheltartást kapott. A birkatartás nagy fellendülési idején, a XVIII. század végén és a XIX. század elején valószínű, itt is először az uradalmak tértek át a nierinóra, majd az árendások és a parasztjuhászok egy része is. A birkatartás Dunaföld váron is, mint az ország más részén, megosztotta a jobbágyságot, egymással versengő birka- és ökörtartó gazdákra. A két párt engesztelhetetlen 2j Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 385