Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Disznók

Szőke ártány, 3 esztendős, bal füle csipkés. őszi szőke málatz, két füle hasított."

136 Egyetlen decsi jegyzőkönyvi adatban találunk olyan megnevezést, mely a fajtára utal. 1803-ban egy lopással gyanúsított decsi ember azzal védekezett, hogy az általa megsütött és elfogyasztott malac, nem lopott, „mivel az tulajdon Siska göbéjük alól való volt".

137 Pethe Ferenc 1815-ben megjelent Természethistóriájában azt írja: „Magyarországon magában két igen különböző alfajtán a' Siska és Mangalitzán kívül számtalan kortsokat találni". A „Pallérozott mezei gazdaság"-han is két fajtáról ír. Az egyiket „Magyar Rátz" fajtának, a másikat „Szalontai fajtának, néhol Siskának nevezik".

138 A siska — mint disznófajtát jelölő név valószínű a siska = hegyes, felállós szőrű, szálkás szőrű — jelzőre megy vissza, ami a régi parlagi disznókra (bakonyi, szalontai, réti, Dráva vidéki sötétszőrű és vaddisznószerű állatokra) jellemző volt.

139 Szűcs Sándor, a réti és szalontai disznók leírásánál említi, hogy az előbbi „testét durva, veres, ordas szőr fedte. Gerincén arasznyi serte húzódott végig. Ez némelyiknél világosabb, másiknál viszont sötétebb bakar színű volt.. . Az egész testén úgy elszórtan, szálanként hosszú, feketés szőröket lehetett találni. A szálontaiak közt meggypiros, göndörszőrű, kesely és szőke lábú is volt".

li0 Valószínű régi réti, (ártéri) sertésre és a mohácsi vész után a Dráva vidékéről elterjedő, nagy testű sertésfajtára, illetőleg a keverékeire gondolhatunk az idézett leírások és emlékezések alapján. A Dráva vidékéről is említik még fő jellemzőjeként, hogy sortéi gyéren álltak, gyakran fekete színűek is voltak.

141 Az alsónyéki adat is kiemeli a régi disznó ritkaszőrűségét. A disznófalkák őrizetlen legelése az erdőkben lehetőséget adott a vaddisznóval való kereszteződésre is. Még a mi századunkban is előfordult, hogy gerjeni erdőőr göbéit nem vezette a községi kanhoz, hanem olyan helyre verte ki akkor falka ját, ahol tudomása szerint vaddisznók is jártak. „Acélos malacok lettek azok, jöhetett a hideg, nem estek vissza (a fejlődésben)". A mangalicák a bunta, bonta (bonta = kócos. „Jaj, de bontan áll a hajad!") (Decs), bodor, bodri, göndör disznók a XVIII. század végén már itt is megjelentek.

142 Csak az első világháború után kezdtek elterjedni az angol hússertésfajták, illetőleg inkább azokkal keresztezett disznók. A bercsi (berkshire), a korvaj (cornwall), kese (yorkshire) és az öves. Ez az öves talán a báznai vagy más berkshire — parlagi disznó — mangalica keverék.

143 Az öveseket mintegy 50—60 évvel ezelőtt hozták; „Garai állatorvos úrnak volt egy ilyen öves kan, mint vannak ezek a tarka-barkák, ezek az övesek... Aztán itt erre úgy elszaporodott tüle az egész mindenség, hogy most már nem is köll más senkinek se, mint csak az övessek" (Alsónyék). Az angol hússertések a kesék, különösen a tiszta vérűek, melyek itt-ott feltűnnek >a falusi csürhékben, rossz legelők. „Ez ólas disznó jobban, ólnak való", nem bírták a meleget sem a legelőn, gutaütést kaptak. A „bercsi és az öves, már legelősebb" és a meleget is jobban bírta, ugyanakkor a mangalicánál szaporább és gyorsabb fejlődésűnek bizonyult. A paraszkézen lévő keresztezett fajták, (réti diszó+mangalica+hússertés), melyekben még itt-ott ma is feltűnnek a vaddisznóra emlékeztető jegyek, a légigénytelenebbek és legjobban bírják a nyári meleget. Néhány leírás megemlíti az egy gazdához, egy falkába tartozó állatok közös fűlj egyeit: jobb füleikből alól ki vagyon véve, bal füle csonka, bal füle csipkés, bal füleik hasítottak, két füle hasított, jobb fülek tsonkák, jobb füle hegyéből el volt csapva. 376