Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Marhák

radozott azért végeztetett — mivel ezt mint értetik, első étszakán esett meg a szerencsétlenség a csordást a kárnak megtérítésébe nem konvicálhattyuk."

117 A következő évre felfogadott csordás 160 Forint készpént kap „és mikor nékije tettzeni fog, a csordát meg rekesztheti és minden darabtól 3 x-rt vehet". Ugyanez a csordás a következő esztendőben már csak két rekesztést kap.

lj8 1810-ben a mohácsi ökrösgazdák ökörpásztorokat fogadtak, 1 pár ökörért 1 véka búzát, 1 kenyeret és 21 krajcárt fizettek. 1811. májusában a Fölső tizedek külön fogadtak ökörpásztort. Minden pár ökör után 1/8-os búzát és 30 krajcárt fizettek. Az ökröket a Sziget nyugati, város felőli oldalán őrizték Szentmiklós napig és az elöljáróság megtiltotta nekik, hogy Élesden túl menjenek. Addig járhattak, ameddig a hámos lovak is jártak.

119 1819. decemberében a városi csordás fizetését 200 Forint készpénzben és 1 pár új csizmában állapítják meg, de „semmi zárás nem lészen". 1826-ban találunk újra csak bejegyzést a csordásokra. Ekkor az elöljáróság sokallta a régi bért és új alkura lépett a két csordással. Mindegyik 150 Forintot és új csizmát kapott, de ezért a város bikáit is etetni és őrizni kellett nekik. 1831ben fogadott városi csordás 150 Forintot kapott, de „szabad légyen nékije kétszer zárni. A külső utcai (német telepesek városrésze) marháktól, fizetésén kívül kap a gazdáktól 1 darabért 15 x, lesz még 1 pár csizma, bocskor; kezdődik fizetése új esztendőkor." 1833-ban 200 Forintot kap a két csordás, a Külső utcai tehenek után 24 krajcárt és 1—1 pár csizmát, de a zárást már nem engedik meg nekik. 1834-ben a külső tizedbeli marhákért 18 krajcárt kap és 1 pár csizmát.

120 1844-ben a református atyafiak csordájába vetődött tinót a pásetor Szentmihály napig őrizte. Ez a csorda rétbeli, kint háló ökörcsorda lehetett, melyekhez már a század elején tizedenként fogadtak csordásokat. Az, hogy 50 esztendőn át nincs több adatunk a tizedenként fogadott pásztorokról, azt is jelentheti, hogy nem is minden esztendőben volt közös csorda. Lehetséges azonban, hogy a csordások fogadása a tizedek hatáskörébe tartozott és így nem került be a város jegyzőkönyvébe. Mindenesetre az egész múlt század folyamán dívott az egyéni legeltetés is, melyet az emlékezeten kívül néhány, a tanács elé került eset is megerősít. így például 1811. július 21-én az egyik mohácsi gazda panaszt tesz társa ellen a bíróságnál, hogy közösen őrzött marháiból egyet elvesztett. 1824. és 1844-ben a tanács egyénileg felfogadott rétpásztorok bérének kifizetésére kötelez mohácsi gazdákat. 1842. január 28-án veszett farkasok marhákat és azokat őrző 2 gyermeket megmarnak. A marhákat agyonlövik, a gyermekeket pedig átadják a vármegyei orvosnak. 1843. őszén megbüntetnek egy leányt, mert az uradalom Bég rétjén őrizte a marháit. 1842. március 8-án pedig egy csordás, akit néhány mohácsi gazda fogadott fel marhái mellé, nem kapta meg bérét és ezért a tanácshoz fordult jogsegélyért. A mohácsi elöljáróság azonban elutasította kérését, mondván, hogy „a külön marha őrzés felsőbb királyi Intézmények által tiltva lévén, az azokkal összve ütköző határozat tellyesítetien hagyatván..." Vagyis ha már a város megakadályozni nem is tudta a külön nyájakban való legeltetést, nem ad jogsegélyt azoknak a pásztoroknak, akiket nem a közösség, hanem egyes gazdák fogadtak fel.

121 A szigeti egyéni legeltetés napjainkig fennmaradt. A marhanyájak egybetartására földaklokat sehol sem építettek. Egy adatunk van arra, hogy a gerjeni ménesakol egyben a fejőstehenek akja volt, ezért az középen ketté volt korláttal választva. Ezt az adatot erősítené meg az a tény, hogy az egykori akol maradványain is jól látható, hogy annak két 368