Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK

erdőnek a jobbágyok előtt való ilyen elszűkítését elsősorban a nagybirtok jövedelemgyarapító törekvései hozták magukkal, de része volt benne az erdőgazdálkodás újkori fejlődésének, a racionális erdőkezelésnek is, amely a fennálló gazdasági szerkezetben az uradalomra hárult."

2 Szabó István megfogalmazását két ponton azonban ki kell egészítenünk. Egyrészt nem a jobbágytelek tartozékának kell tekintenünk az erdőt, hanem szélesebben a falu tartozékának, mert nemcsak a telkeseknek, hanem a zselléreknek is volt joga az erdőhasználatból való részesedésre. Ezt a jogot az urbáriumok és az elkülönözési perek során a bíróság is elismerte: a zsellérek erdőés legelőilletéket kaptak az egykori faizási és legeltetési jog következményeként. Másrész a racionális erdőkezelés kifejezése helyett, — mivel ez azt a látszatot keltheti, hogy azelőtt az erdőket egyáltalán nem kezelték, gondozták tervszerűen — helyesebbnek tartanám, ha faárutermelő erdőgazdálkodás fogalmát használnánk. Az egykori sokoldalú erdőhasználatban a fatermelésnek nem volt alárendelve a legeltetés, gyümölcstermelés, méhészkedés és különféle gyűjtögetés, mint arra már az erdők használatával kapcsolatban e tanulmány keretében utaltam.

3 Azzal, hogy a földesúr megszerezte az erdőket, a paraszti erdőkezelésnek, gazdálkodásnak és legtöbb helyen az erdővédelemnek is vége lett. Legszebben maradt fenn az egykori paraszti erdőhasználat és rend emléke Mohácsott, ahol a város saját ügyének tekinthette a szigeti erdő és a közösség érdekeinek védelmét az irtásokkal szemben. Minden erdővédelem ellenére vidékünk erdei a XVIII. század közepétől a múlt század végéig rohamosan fogytak és még nagyobb mértékben nőttek az irtások. Ez abból adódott, hogy nem mindig erdőnek minősülő területből történt az irtás, hanem értéktelenebb bozótból, cseresből és nádfelverte rétből. Az irtás egyrészt erdőpusztítást, de másrészt értéktelen terület művelés alá vételét, meliorizációját is jelenthette. Az első esetben a közösség kárára egy család szerzett magának külön haszonvételhez jogot és növelte saját hasznát, a második esetben a jobbágy irtásával nemcsak magának, hanem a közösségnek is hasznot szerzett, mert munkájával értékesebbé tett egy bizonyos értéktelenebb területet. A szóhasználat szerint az irtás szóval általában a meliorizációt, az adott földterület haszonvételének növelését fejezték ki, a foglalás szóval pedig a kizárólagos használati jog kinyilvánítását jelölték. Ebből következik az is, hogy a jobbágyok rendszerint az irtás nehéz munkáját emlegették, a földesurak pedig a jogtalan erdőfoglalással vádolták a jobbágyokat. Az irtás és foglalás tehát ugyanannak a munkának, szándéknak az eredménye. Az elkülönözéskor és úrbérrendezéskor két külön jogi kategória nevévé vált és nem volt mindegy, hogy minek minősül egy adott terület. „Az irtás föld (és irtás rét) kérdése parasztságunk újabbkori történetében sokkal nagyobb jelentőségű, mint első tekintetre ma már gyanítani lehetne," — írja tovább Szabó István. Az irtások szinte vidékenként eltérő sorsával és az országgyűlésekig felható rendkívül bonyolult jogi kérdéseivel itt nem foglalkozhatom, de röviden rá kell mutatnom két alapvető, és az előbbiekből folyó elvre és gyakorlatra, hogy így megérthessük vidékünkön az irtásokkal kapcsolatos pereket. Az egyik az, hogy „az irtással a jobbágyot csupán munkájáénak értéke illette meg, melyet a föld termővé való átalakítására fordított, s maga a föld változatlanul állami adót nem viselő majorsági föld maradt."^ Ezzel a megfogalmazással az irtásföld helyzetét csak a jobbágy—földesúr viszonyában hatá278