Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK

Irtások, rétek, kaszálók Az ártér magasabb, esztendőnként csak rövid ideig vízzel borított szintjének legmagasabb növénytársulása (klimaxja) az ártéri erdő. Ott, ahol már az erdő, s különösen már a keményfa is megél, a kőris, a juhar, a szil és a tölgy, ott már a talajnak olyan szerkezete van, mely értékes termeivények és tápláló szénafüvek növekedésére is alkalmas. Ezért az emberek az e szinteken nőtt erdőt ártéri kertek és kaszálók számára irtogatták. Találóan jellemzi az ártéri erdők és kaszálók helyzetét és az utóbbiak eredetét a mohácsi úrbéri per 1873ban készült jobbágyi fellebbezése: „A szigeti terület vadságában nem volt olyan plága, melyben a legelők együttlegesen, az erdők összpontosítva, a rétbirtokok is commasálva feltalálhatók volnának, hanem, mint minden árvíznek kitett térségnél a tavak, fokok és lápok közt elnyúló erdőterületekből kivágatása által alkottatott a legelő és csak a magaslatokon, úgynevezett gerinceken találhatók fel a rét birtokok. Egy-egy dűlőben lehet tehát jogosult magánbirtok és lehetett foglalás, mint az a felperesileg felhozott XI. sz. a. végrehajtási jelentésből is kitetszik, melyben a birtokosok sorban elősoroltatván, egyik-másik mint jogos birtokos, meghagyatik, másik ismét birtokából kivettetett. Meghagyatott a rét v. szállásbirtok tulajdonosa, ki vettetett a közlegelőből v. erdőbeli foglaló."

1 A kaszáló rétek egykori erdőkből való irtását a helynevek is bizonyítják. Például a Pesty-féle helynévgyűjtés során kaszálók neveiként tüntették fel Pakson a Kis Tölös, Öreg Tölös, Szálháti és Gyümölcsös dűlőneveket, Gerjenben az Erdő-kebe (Erdő kebelén, közepében lévő), Öcsényben az Irtás és Erdőköze. Alsónyéken a Fok Erdei dűlő és Somos erdeje helyneveket. Az irtások és a mögöttük álló egyéni érdekkel minden időben szemben állt a közösség elvileg egyenlő használatát biztosító erdő és erdővédelem. Igaz, hogy az erdőt az egyes jobbágyok irtásával szemben a XVIII. századtól kezdve, rendszerint az uradalom védi, ezért az irtás és erdővédelem összeütközésében a jobbágy és földesúr ellentétét is látjuk. Ez azonban nem téveszthet meg bennünket. Az erdőket a falvak lakosai valaha maguk kezelték és azzal, mint közösségi vagyonnal, gazdálkodtak. Az uradalom a maga és a közösség érdekeit ekkor egyaránt védte erdővédelmével. E területek biztosították az uradalom, de a terület minden jobbágya számára is a legeltetést, makkoltatást, a tűzifa- és épületfaszerzést, az újabb erdők felnevelkedését és egyéb sokoldalú haszonvételét: gyümölcsszedést, gubacs- és gombagyűjtögetést és a gyűjtögetés legkülönfélébb módját. Magyarországon általában csak a XVI. században kezdi az uradalom a falvak kezén lévő erdőkre kiterjeszteni hatalmát, s azok jobbágyi használatáért különféle fizetést és szolgáltatásokat követel. Szabó István szavaival: „A falu erdőin az úrbériségnek bizonyos mértékben eszmei igénye nyugodott, az azonban most már lassanként elenyészett. A „domanáíis" erdő már majorsági jellegű földnek tekinthető, amelyen a jobbágy nem a jobbágytelek eszmei tartozékaként, hanem földesúri „beneficiumként-javadalomként" élvezte a faizás jogát, s e javadalom ellenében külön szolgáltatás terhelte: a földesúr számára fa vágása és beszállítása. Az 277