Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele

bizony csak egy nagyobb fa alá, a kunyhón kívül. „Voltak olyan zsebrákok (irigy emberek), akik nem akartak almát adni. .. Elmentek este, leszögezték kapcsokkal (a szúnyoghálót, s alatta a pásztort) a többi meg rázta le a fáról" (Báta). A gyümölcsőrzők kint főztek is maguknak. A kunyhó előtt égett a tűz, fölötte a szolgafán függő kis bográcsban vagy a tűz mellé helyezett kis pacskó fazékban készült el az egyszerű étel: paprikás krumpli, bab és ehhez hasonló egytálétel. A századforduló óta legtöbb helyen már négylábú kisszékre épített, kis vaslapos tűzhelyet használtak, a Jancsi- vagy Laci-konyhát. Gyakran még a gyermekek maguk is gondoskodtak étrendjük változatosabbá tételéről. „Jöttek a hartaiak (Patajjal szomszédos német falu), hozták a túrót. Almáért cseréltünk és úgy fűztünk túrós haluskát. Mi főztünk, gyerekek ..." (Dunapataj). Fogtak halat, szedtek vadtojást és sulymot is a közeli vizekben. Főzésre rendszerint csak este került sor, délre hideget és gyümölcsöt ettek. Főzéshez a nyersanyagot és a tisztát időnként kihozták a faluból maguknak, vagy úgy hozták ki az arra járó, gyümölcsért jövő családtagok. Vacsora után összegyűltek egy-egy kunyhónál a kor szerint összeillő legények és lányok a szúnyogűző füstös tűz mellé. Daloltak, tamburáztak, citeráztak, táncoltak, kinek milyen kedve volt, éjszakáig. De nemcsak parádénak ment ki a fiatalság az erdőbe. Szedte, válogatta a hullást, vagdalta fel aszalásra, a beérő fák termését szedegette, gyűjtögette, rakta a nagy kosarakba, melyekben kocsin vagy csónakon szállították el. Az ordasi és pataji kertekben egyenesen azokba á szállítókosarakba is szedték bele, melyben az almát zsákvászonnal levarrták és hajóra rakták. Minden kunyhóhoz vittek ki aprójószágot is: csirkét, kacsát vagy libát. A gyümölcsőrző ezekre is vigyázott, este hazahajtotta és berekesztette a baromfiakat a vessző- és földólakba, hogy görény és menyét könnyen hozzájuk ne férjen. Más jószágot a csak gyümölcsösként használt, elkerítetten kertek közé nem vihettek be. A kerített szállási gyümölcsösökben a disznók makkérésig a hullott gyümölcsön is jól éltek. Egyáltalán a gyümölcsnek a disznónevelésben korábban igen nagy szerepe volt. A gyümölcsőrzés szokása, — mint annyi más régi szokás — az első világháború során maradt el, a gyümölcstermesztés nagy kárára. A gyümölcskertek őrzése ezután a fogadott csőszökre maradt. Azelőtt is voltak csőszök, akik részben a rendre vigyáztak, részben pedig a szigeteken a révész szerepét is betöltötték (Dunafőldvár, Dunapataj). Az Ordasi-sziget felügyelője ma is egyben annak a motorcsónaknak a kezelője, mellyel a falubeliek a szigetre átkelnek. A nyers és aszalt gyümölcsöt júniustól kezdve késő tavaszig állandóan fogyasztották. A friss gyümölcsöt reggeli, ebéd és vacsora után ették. Gyakran csupán gyümölcsből állt a' reggeli. A levesesebb gyümölcsöt kenyér nélkül, a többit kenyérrel együtt ették. A téli almát az ágy alatt szalmán (pl. a Cseralmát Mohácsott), szénaboglyában (pl. Szőke-édes almát Ordason) és padláson (pl. Nagy-vadalmát Dunapatajon) tárolták. A szobában a szekrény tetejére tett szagos gyümölcs az egész házat beillatozta (Bánóc-alma, Birs-körte). Ezek s az ágy alá tett almák nem fagytak meg, a boglyába és padlásra tett almának pedig a fagy nem ártott, vagy éppen a fagy által vált élvezhetővé. A nagy tömegű hullott és a szedett gyümölcs legnagyobb részét megaszalták. A gyümölcsöt az almapásztor készítette elő aszalásra. Az almát girizdekre vagy hasábokra (a Dráva mentén ma is az aszalt alma és körte neve: hasáb, vagy hasáp) vagdalták és nagy, széles, kerek, lapos és csak tenyérnyi magas oldalú kosarakba (Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa stb.), vagy hosszúkás 270