Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat - A halászat joga, adója és bérlete

Báta 1722-ben kötött, 1765-ben megújított szerződése szerint minden esztendőben 4 mázsa vizát adott az uraságnak. Ezen túl „a halászat fele az Uraság

1

*? a város taván kívül a kit látván az Uraság Városnak sok nemű szükségeit egésztelen engedtetik a Városnak a mint ekkoráig volt, dunából és rekeszeken kívül (fogott halból minden) negyedik az Uraságé"

81 1727-ben Bátaszéken az uradalom kapta a Holt Dunában

i a Sárvízben és 3 halászóvízben fogott hal harmadát. Valószínű, az egyebütt fogott halból nem adóztak.

82 Ugyancsak Bátán 1728-ban, az összeírás szerint, a halászatból beszedett uradalmi jövedelem 1340 forintot tett ki. 1752-ben kötött új szerződésébein továbbra is a fogott hal felét követelte meg magának a földesúr, ezen kívül évenként egy urna sózott viza halat kellett beszállítaniok. Körülbelül ugyanebben az időben már ugyanez az uradalom Pilistől három halászó fokot kisajátított, nyilván a legértékesebbeket: „honnan is kerestük portionkat és kenyerünket" — panaszolják a jobbágyok.

83 A faddiak 1731-ben annyi szárított halat adtak, amennyit adhattak, a halászatban nem korlátozták őket.

84 Madocsán 1728-ban a földesúr már kiterjesztette kizárólagos halászati jogát, de csak az áradás idejére, mikor a fokokon az ártéribe beáramló, majd kiszökő halakat tömegesen foghatta. Emiatt a madocsaiak 1741-ben is hiába tiltakoztak.

85 A határ nagy részén megülő sekély és kisebb vizekben folytatott tapogató-halászattal ekkor még az uradalom nem törődött, s azt a jobbágyoknak engedte. 1750-ben a madocsai bíró által „a tó fenekekben halakat tapogató férfiak, asszonyok és leányok viaszgyertyáknak drága áron vételére bünttettettek", — mert azt vasárnap tették.

86 Madocsán, a] század végén, a földesúr az eddig teljesen szabad, közhasználatú tóságokra és időszakosan vízzel borított területekre is kiterjesztette halászati tilalmát, helyesebben a halászás jogát teljesen magának tartotta fenn. Erről olvassuk a madocsaiak 1828-as „edgy-két észrevétel'''-ében, melyet az úrbéri rendezési perrel kapcsolatban tettek: ... (a gyakori árvizek miatt) „Kenyerek sem terem, mert kévék helyein halak úszkálnak, miből szerezzen élést magának... (ha) az őket szintén koldusságra juttató árvizek azon edgy jótéteménye használásából is ki van rekesztve, hogy hal fogás, halászás által sorsán könnyíthessen... melly földektől királyi adót fizetünk (és) orcánk verejtékével mivelünk, azokon Halak hizakodnak, s azokhoz még csak nyúlni sem szabad minekünk?"

87 Ugyancsak a földesúr számára tartották fenn már 1728-ban az összes halászóvizeket Pakson is.

88 Dunaszekcsőn ez csak a Duna halászatára vonatkozott.

89 Az 1741-ben kötött szerződésben a földesúr a halászatot teljesen a városnak adta: „A Dunabeli és szigetben és akár hol a szekcsői Határban lévő Halászatnak a haszna az Uraság és Helység között úgy osztatik föl, hogy eötből kettő az Uraságé, három a helységé legyen úgy mind azon általi, hogy a város másik fele hasznát vévén jó rekesztekket és hálót tartani kötetsz legyen, a Fokok tisztogatására gondot visellen. A midőn új háló szereztetik, annak megvételére az Uraság segítséggel legyen negyed részére. Böjti napokra az Uraság konyhájára hall adattassák, mely Böjti hal az Uraság fele hasznában tulajdoníttatik. Hogy ha pedig vagy szárazság, vagy nagy árvizek 185