Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat - A halászat joga, adója és bérlete

alatt és utána a XVIII. század közepéig vizával adóztak még a bátaiak, faddiák és az őcsényiek is. A szomszédos ordasiakról is tudjuk, hogy az 1745-ben kötött urbáriumuk szerint évenként egy akó sós vizát adtak földesuruknak.

65 Azonban nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy ez mindig a falu határában fogott hal volt. A viza értékes, könnyen szállítható élelmet jelentett abban az időben. Az 1690-es Urbárium et Conscriptio szerint csak Bölcskén és Tolnán volt vizahalászat. A bölcskei a régi madocsaival lehetett azonos. Dunaföldváron pedig még 1.829-ben is budai halászok fogták a vizákat.

66 Az 1760-<as években még a kalocsai érseki uradalom területén, Bogyiszló határában két vizahalászó hely volt, az egyik a Korsó Földnek, a másik Hosszú Alattságnak nevezett helyen. Az elsőt egy tolnai, a másikat egy komáromi polgár halászmester bérelte.

67 Magyarországon a XIV. században már kialakult a halászóvizek rangsorolása, a bennük fogható halak értéke alapján. A földesúr a legértékesebb halfajták fogására alkalmas vizekből szakította ki a maga tilosát, ahol csak az ő számára halásztak, esetleg az ő szerszámával és robotban. Az itt fogott halakat mind, vagy nagyobb részben a földesúr kapta meg. Ez a gyakorlat — hangsúlyozzuk — csak a legértékesebb halászóvizek egy részén — a XVI. században már általánossá vált az országban. A tilossá tett vízen kívül az értékesebb haltermő vizekben a jobbágyok szabadon halásztak, de többnyire a fogott hal bizonyos részét a földesúrnak kellett adniok. „Akinek hálója van, az minden költség nélkül juthat halhoz, csak tartózkodjék a kevés eltiltott helytől," — írja a XVI. század elején Oláh Miklós Hungaria-jában. Ez a halászat- (és vadászat)béli szabadság meglehetősen szokatlan és különös volt a nyugateurópai joggyakorlattal összehasonlítva, s Oláh éppen ezért is találta említésre méltónak külföldiek számára írott művében.

68 A rész helyett vagy mellette, még heti egy vagy két alkalommal, főként böjti időben, konyhájának friss hallal való ellátására kötelezhette a jobbágyokat. Azok viszont, gyakran egy bizonyos pénzösszegben megváltották a halászóvizek szabad halászatát, a heti vagy szerhal-, és a halrészadást egyaránt. A vizek harmadik része minden ellenszolgáltatás nélkül a jobbágyoké volt. „Számos adat mutat arra is, hogy a jobbágy a csekélyebb értékű halasvizek halászata után semmiféle szolgáltatást nem teljesített," — állapítja meg Degré, a XIV. és XV. századra vonatkozóan.

69 Az őcsényiek a XIII. században a szekszárdi monostor számára robotban halásztak a Dunán és a Báta folyóban, mert ezeket a monostor magának tartotta fenn. A halászok azonban, távol esvén a monostortól, pénzben fizették le halbeli tartozásukat. Egy összeírás megemlíti, hogy a többi, Dunából származó tavakban a monostor halászata közös a faluéval, vagyis valószínű feles. Öcsényben ugyanis egyházi nemesek is laktak, akik mint társbirtokosok nem, tartoztak a halászat után a monostor számára adózni.

70 A bátaiak a Holt-Dunún fogott hal felét, a nyílt vízen fogott halból pedig az első fogást szolgáltatták be a bátai apátságnak. A decsiek és az eteiek a Sárvízen és a Báta folyón halásztak, zsákmányuk fele a váci káptalan urainak asztalára került.

71 A kölkediek — állítólag — előbb a pécsváradi apátnak, azután pedig a pécsi püspöknek csak halászattal adóztak, más szolgáltatásokat nem teljesítettek.

72 Vidékünk középkori halászatának kérdései még nincsenek feltárva. 182