Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat - Halastavak, fokok és halászóvizek

Duna, melybe három fok vezette a vizet Mikovinyi térképén is láthatóan. Hasonló értelemben oldotta fel ezt a merev kategóriákon alapuló félreértést Belényesi Márta is, mikor azt írja: „Halastavak mellett, melyek legfeljebb áradáskor kaptak újabb felfrissítést a folyóvíztől, sorakoznak fel azok a piscinák, amelyek valamilyen nagyobb folyó főágával még abból kiszakadó vizek tartottak közvetlen kapcsolatot és az olyan mélyebb tavak, melyeket mesterséges árkok kötöttek össze a főággal." Bél Mátyás 200 esztendővel ezelőtt ezekre a halas vizekre, áradással feltelő halastavakra gondolt, amikor ezt írta: „De míg a külföldieknek a halasvizek gyakran nagy költségükbe és mesterkedésükbe kerültek, a magyarok számára a természet nyújtotta ezeket. És ha itthon sem hiányoznak, akik maguk építettek halastavakat, kevés volt mégis, aki nem ilyen helyeken épített, amelyeket már a természetes körülmények a halak szaporítására alkalmasakká tettek."

52 Magyarország legendás halbőségéről az első külföldi híradás 1308-ból való. „Legelőkben, kenyérben, borban, húsban, aranyban és ezüstben bővelkedő föld, halakban pedig minden országnál gazdagabb, Norvégia kivételével, ahol kenyérként és kenyér helyett esznek halat," — írja egy névtelen francia szerzetes, aki egész Európát bejárta és erről az útjáról jelentést küldött a keresztesháborúra készülődő Valois Károly királyi herceg tájékoztatására.

53 Szinte minden későbbi, Magyarországról szóló útleírás kitér a halak és halászat méltatására. „A Tiszában igen sok a hal, egyetlen folyóban sem láttam még ilyen nagy halakat" — csodálkozik Bertrandon de la Brocquiére, Jó Fülöp burgundi herceg tanácsosa 1433-ban, amikor a Szentföldről jövet áthaladt hazánkon.

54 Mátyás király udvarának tudós humanistája, az olasz Galeotti jegyzi fel elsőnek azt a mondást, hogy Magyarországon a folyók 2 rész vízből és egy rész halból állanak. Ugyanezt írja később a XVI. század elejéről Oláh Miklós érsek és az idegenből jött katona, Wernherus, aki külön könyvet írt Magyarország csodálatra méltó vizeiről.

55 Mindkettő beszámol a hal olcsóságáról is. „Bács, a kalocsai érsek második székhelye a Duna partjától egy mérföldnyire fekszik a síkon, minden eleségben, főképpen halakban bővelkedik. Azt beszélték nekem szavahihető férfiak, hogy körülbelül ezer csukát pontyokkal keverve, a melyeknek hossza egy közepes röfnél

t szélessége pedig egy tenyérnél nem nagyobb, lehetett ott, meg a szomszédos helyeken kapni egy aranyért s még most is lehet alkalmas időben." Oláh részletesen leírja a vízahalászatot, bár az a kijelentése, hogy egyszerre ugyanazon a helyen a kisebb halakat nem számítva, ezernél több vizát is szoktak fogni, már túlzásnak tűnik. „Gyakran lehetett látni és még most is látható hogy ha a Duna, Tisza, Temes, Dráva és más folyók áradásai után a víz lefolyik, a partok mélyedéseiben igen nagy számú hal marad vissza, s ez a sertések tápláléka lesz. A mi pedig a lakosság hanyagsága következtében marad vissza, a hőség folytán a levegőt megfertőzteti és a lakosság közt járványt terjeszt."

56 Gerlach István, aki Ungnádot elkísérte 1573-ban a Portára, hajón érkezett Tolnára, ahol egy 14 és egy 16 fontos pontyért három krajcárt fizetett mindössze, Beszámol arról is, hogy ennél nagyobb, 30 fontos, disznó nagyságú pontyokat is fogtak itt. „Ez a legnagyobb, legszélesebb és legmélyebb folyó, amelyet valaha is láttam... Belőle fogják ki a legnagyobb és legjobb halakat" — lelkendezik a Dunáról Piere Choque, aki 1503-ban járt a magyar királyi udvarban. Reinhold 180