Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Báta

Ö— 1 holddal rendelkezett 143 1— 5 holddal rendelkezett 157 5—10 holddal rendelkezett 119 10—20 holddal rendelkezett 95 20—40 holddal rendelkezett 27 40 holdnál több felett rendelkezett 3 vagyis a családok kétharmad része 5 hold alatti birtokos volt és az 5 hold felettiek háromnegyed része is 10 hold alatti. Különösen az 5 hold alattiaknál a birtoknak a fele akkor még árvíz járta rétből állt csak. Az elkülönözés után ez a birtokmennyiség családonként némiképp nőtt, de a falu erősen kisbirtokos jellegén ez keveset változtatott, még kevésbé segített, mert a rendezés kizárta őket az ártér eddig viszonylag szabad használatából, A nincstelenek, a törpebirtokosok, továbbra is a Dunából és az erdőkből éltek, mint hajósok, halászork, orvhalászok, erdei famimkások, orvvadászok és alkalmi napszámosok. A földműves, tehát elsősorban a szántás-vetésből élő parasztbirtokosok és a nincstelenek, vagy törpebirtokosok, településben is elkülönültek egymástól Bátán. Az utóbbiakat, az alszegieket lészafónoknak csúfolták. (Lészának nevezték a vejszekhez és rekeszekhez szükséges, nád-, gyékény- és vesszőfonatokat, melyekhez hasonlót tettek a kocsioldalak mellé is, hogy az apróbb termény ki ne hulljon. Ezek a „lészafonyók nyáron elmentek a pusztára, hat hétig arattak, csépeltek, télen hat hétig elmentek fát vágni az uradalmi erdőkbe. Lejártak Bogba (Mohács), Baranyába, Kárászra, Köblénybe. Lefelé ladikkal mentek, a hét végén felkapaszkodtak egy slep (uszály) után és hazajöttek. A feleségük csinált egy csomó rántást előre zsírral, azt vitte magával és maguk főztek az emberek. Az asszonyok itthon részes kukorica müvelésért kaptak kukoricát és disznót hizlaltak. A többi időben csikényzésből éltek, lészát fontak. Szegények voltak az alszegiek, lészafonók, csiklések. A felszegieket zsirosnyakuaknak csúfolták, mert parasztok voltak. Régen a földszögi és alszögi legények szurkálódtak, vereködtek ...". Az Alszög — a református rész — élt elsősorban tehát az ártérből. Régi életformájukhoz, az ártéri haszonvételekhez jobban ragaszkodtak, kevesebb figyelmet és fáradságot fordítottak a szántóföldre. Mikor azonban a múlt század második felében a vizek, nádasok és erdők használatából az uradalom kiszorította őket, elszegényedtek. Ezért írta 1888-ban papjuk: ^Fájdalommal kell azonban megemlíteni, hogy bár lélekszámban élünk, vagyoni tekintetben az egyes református lakosok folytonosan pusztultak a földjeiket csaknem a katholikusok vásárolják meg. A régi ős vagyonos előkelő, az egyháznak szóvivő tagjai maholnap napszámos sorra, napszámozásra kerülnek .. ."

204 Báta sajátos társadalmi szerkezete magyarázatául hozzátehetjük, hogy az összefügg sajátos földrajzi helyzetével is. A többi sárközi falu az ártérben, távol a Dunától települt. Volt részük ugyan a Duna áradásaiban, de nem vettek részt a nagy Duna forgalmában és halászatában. Báta nincstelen rétege a Dunából élt. Részt vett annak forgalmában, bár a mezőváros, mint átkelőhely és kikötő, sohasem nyerte vissza egykori középkori jelentőségét. Ugyanakkor szőlőhegyei tövében a zsellér-napszámos réteg számára is könnyen elérhetővé tette a szőlőművelést. Ez és a bő napszámlehetőségek hozzájárultak a Dunából és ártérből élő szegénység helyben tartásához. Báta mezővárosi rangja pedig biztosította a szabadabb mozgást, az idegenből származó napszámosok befogadását, letelepedését is. Bizonyos mértékig ez a szabadság rányomta bélyegét a település képére is. A házépítésre alkalmas hely aránylag szűken volt a Duna, Sárvíz és a meredek hegy közé szorított faluban, „össze-vissza voltak a házak, nálunk is né132