Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Báta

Báta középkori mezővárosi rangját igen fontos helyzetének köszönhette. Tolnától délre itt érintkezett először az ármentes magas part a Dunával és így itt fontos dunai átkelőhely és kikötő volt. Itt torkollott a Sárvíz a Dunába, melyen a sárközi szőlőhegyek, valamint Szekszárd és tovább észak felé Simontornyáig húzódó szőlővidék borát hajóra rakva szállították a Dunára, illetve távolabbi piacok felé. Feltételezhetően az Eszék—Budai hadiút sem mai vonalon futott Furkótól Szekcsőig, hanem követte a dombperemet és csak itt, Bátán távolodott el a Sárvíz partjától és vezetett dombok közé a Vakszeren át. A Sárvizén keresztül kapcsolódott a Sárköz a dunai víziúthoz és az is emelte Báta helyzeti energiáját. 1559-ben, amikor Decs, Nyék és Bátaszék üresen állott, Bátán 12 1/2, Pilisen 6 adózó portát írtak Össze.

191 Báta 1558-tól kezdve Szigetvárhoz tartozott. Először Horváth Márk, majd Zrínyi Miklós adóztatta. Báta a török számadáskönyvek szerint sokáig jelentős révvel és vámmal rendelkező mezőváros maradt, annak ellenére, hogy magyar és török egyaránt megkövetelte tőle a maga adóját. Szabó Péter bátai magyar bírót egyszer a szigetiek 56 napi börtönbe vetették, mert a szegedi és makói hajókat úgy engedte el, hogy azok nem adtak meg a vámot. Szigetvár elestéig az Alföldről jövő és nyugat felé tartó marhák nagyrészét itt tették át a Dunán, viszont itt kerültek a nyugat felől érkező vasáruk és szövetek a Duna—Tisza közére.

192 1568-ban Báta jövedelme 330 ezer akcse volt, Dunaföldvár jövedelmeinek több mint kétszerese. A legnagyobb tételeket a borvám, musttized, haltized és halketted jelentette. Ekkor 102 kapu után adóztak itt. 1572-ben egy csonka defter 86 nevet sorol fel, feltehetően még több volt az eredetiben. Ezzel is ekkor Ete után a Sárköz legnépesebb helye.

193 A XVI. század vége felé Bátára is nagy számmal költöztek be balkáni török alattvalók. Ők lesznek a révek és vámok jövedelmének bérlői is. Jelenlétüket igazolnák a bátai szőlőhegyekben fellelhető szláv eredetű helynevek is. A magyarság nem pusztult ki, számban megfogyatkozva, főként a Duna felé eső részen, a védelmet nyújtó ártér közelében, megérték a felszabadító háborúkat. A hagyomány szerint „ott volt a bátai falu régen a Szulokban. Ott van a Cimerfok. A lányok jöttek ki a templomból és nekihajtották őket a víznek". Szül ok tulajdonképpen a nagy, pörbölyi erdőnek egy része. Pesty helynévgyűjtésében erről a következőket olvassuk: „Pörböli erdő... ebben van Faluhelye, a legmagasabb és vízmentes része ezen erdőrésznek, nevét onnét vette, hogy a bátai lakosság a törökök rombolása után részint ide, részint más erdőségekbe menekülvén itt falut képeztek". A Cimerfok választja el „a szuloki erdőrészt a Jajtanyai dűlőtől... Nevét a mohácsi vész után ott lakozó jajos helyzettől nyerte" (Pesty). „Báta sokáig katolikus maradt akkor is, amikor a környék már a hitújításhoz csatlakozott" — írja Ipolyi Arnold Vörösmarti Mihályról szóló értekezésében.

194 1620-ban Dallos pécsi püspök feljegyzése szerint a bátai katolikusok addig Szekcsőre jártak át istentiszteletre, de abban az esztendőben kálvinista hitszónokot fogadtak be. Amikor Vörösmarti megkapta a bátai apátságot, mint kanonoki javadalmát, 1627-ben nemcsak összeíratta Decsi István ispánjával az apátsághoz tartozó javakat, hanem könyvet is írt a bátaiak részére, hogy azoknak a reformációhoz való csatlakozását megakadályozza. Az „Intő és tanító levél" 1639-ben jelent meg Pozsonyban. Ö érthető okokból nem merészkedett már hódoltsági területre, de azért azt írja, könyve előszavában: „attól pedig ne tartsatok, hogy valami kemény és rajtatok könyörülni nem tudó úrra 127