Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Decs

Ete történetét viszonylag jól ismerjük Holub József munkájából. Ebből tudjuk, hogy 1535-ben még városként emlegették, de már a bátai apátság birtokaként. 1558 körül még Szigetvárnak adózott több sárközi faluval együtt. Ekkor írták „a szegény és megnyomorodott" eteiek híres szép levelüket, melyben elénk tárul a sárközi teraszon, tehát a jól hozzáférhető forgalmas helyen levő gazdag települések sorsa: miként sarcolják őket a király nevében a magyar végvárak, hogyan fosztják ki őket, hajtják el állataikat, pörkölik fel házaikat. Könyörögve kérik Horvát Márkot, a szigeti kapitányt, fékezze meg az őket sarcoló magyar vitézeket, mert különben el kell a városból futniuk és pusztán kell hagyni házaikat.

139 Ugyanakkor természetesen már a török is adóztatta az eteieket. A defterek szerint 1557-ben 155 adózó ház van Étén. 1566-ban 112. 1559-ben Decset, Nyéket és Bátaszéket pusztult helyként tüntetik fel, ahol adózó portát már nem lehetett összeírni.

140 Ez csak úgy magyarázható meg, hogy a decsiek egy időre szétszóródtak a Sárköz rengetegébe és kisebb településeibe, mert 1566-ban Decs újra szerepel a defterben Bátaszékkel együtt. A ránk maradt defterek 1572-ben említik utoljára Étét, de a város még 1614-ben is szerepel a királyi kamara egy lajstromában. 1627-ben Veresmarti Mihály pozsonyi kanonok lett a bátai apát. Az ő utasítására Decsi János ispán összeírta a török megszállás alatt levő apátsági birtokokat. Ebben ezt olvassuk: „öthe Deczön napenyészet felé vagyon mintegy fertál mérföldön. Jó város volt, most népében ami vagyon, Deczön lakik." 1660-ban nyéki, pilisi és bátai lakosok azt vallják Pálffy Tamás esztergomi kanonoknak és bátai apátnak, hogy „Decs város és Ete puszta mindig a bátai apátsághoz tartozott". 1669-ben pedig: „Ete város puszta, a decsiek éZifc."

141 1690-ben újra a szekszárdi apátság birtokaként sorolják fel Étét, szőlőit ekkor a bátaszéki jobbágyok művelik. Valószínű ezt úgy kell értenünk, hogy a bátaszékí apátsághoz tartozó jobbágyok, vagyis a decsiek. Ete egykori lakói is akkor már a decsiek között vannak. A Sárvizén Ete tájékán a decsieknek malmuk is volt régen. Decstől keletre feküdt Irsán és Kanizsa. Mindkettő egykor Bodrog megyéhez tartozott, csak később került területe Tolna megyéhez. Kanizsa 1307-ben már a megfelelő magyar nevet viseli, Asszonyfalva. A falu neve más sárközi szláv helynevekkel együtt a Sárközben meghúzódó szláv népszigetre utal. Aszszonyfalva is fel-feltűnik a török defterekben. 1565-ben még külön írták össze 10 lakossal, de 1572-ben már Decshez csatolták adóköteles házait.

142 Hosszú ideig való megmaradását rejtett helyzetének köszönhette. A XVII. század végén ők is Decsre költöztek. Decs határában még két falu létezését feltételezhetjük. Az egyik Kis Decs, nem lehetett nagyon messze Decstől délkeleti irányban. A másik emlékezetét csak a Pusztafalu határnév őrizte meg. Ez is Decstől keletre volt, közel a Dunához. Ezt a helyet másképpen Dulinának is emlegették. A XVIII. században még Kákony faluhoz tartozott, később a Csanádiak használták, akik a Dunán keresztül könnyen elérték. Decs és környéke pusztulásának betetőzését a felszabadító háborúk, s az azt követő Rákóczi-kor rácjárásai jelentették. 1685-ben földesurukhoz írt levelükben a decsiek adóval való hátramaradásukat mentegetik és elmondják szenvedéseiket: „Kicsiny jószágunkban mennyi kárt tösznek az alá járó hajdúk, mint sörtésmarhánkban, méheinkben, házunknál, kenyerünkben, szalonnánkban, azonkívül valaminket találják mindenünkben azt csak Isten mondhatná meg. — Ládákat nyitogatnak, lisztet is elhordják..." Sós halat és marhákat 109