Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

munkás dolgozott a gyárban. Az alkalmazottak közül 75 volt a férfi és 65 a nő. Ekkor úgy látszik, nem volt már művezető, noha a gyár megindulásakor — amint ezt a munkások elmondották — több német és cseh művezető irányította a munkát. A statisztika azonban keveset árul el az életből. Itt már a szociológia módszerének kell a múltra fényt derítenie. A gyár egyik régi dolgozóját faggattam, aki 1925-ben 13 éves gyerekként került a zománcgyárba, majd 14' éves korától 3 és fél éven át ipari tanulóként másutt dolgozott, de már 1929-től ismét mint lakatos-szerelő ennek a gyárnak szolgálatában állt. Elmondotta, hogy a savazóban 3 kád volt akkor, és a szárítást is ott végezték. A dolgozók számára tisztálkodási lehetőség nem volt, hiányoztak a védőberendezések is, noha a horganyzás munkája igen mérgező. Gumikesztyű nélkül, kézzel és kampóval dolgoztak. 8—10 asszony mosogatta a savazóból kiemelt edényeket, közvetlenül a kád mellett, bőrüket kimarta a sav, arcuk, szemük tönkrement. Orvos az üzemben nem volt.

43 Többen beszéltek arról, hogy Perczel Bélának a környéken lévén birtoka, minden aratás után a szomszédos Hónig-pusztán rendezett aratóünnepélyre meghívta a gyár munkásait is. Minthogy a munkások egy része ekkor még a környékről járt be és így véglegesen nem szakadt el a mezőgazdasági munkától és a falutól, ez az aratóünnepségen való részvétel nem jelentette azt, hogy az ipari és a mezőgazdasági munkások közelebb kerülnek egymáshoz, de arra sem volt alkalmas, hogy a kisebzett kezű munkásasszonyokkal és férfiakkal feledtetni tudja az egész évi fárasztó, nehéz munkát. A gyári jelleget mégis sikerült talán kissé elmosódottabbá tenni. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ez az üzem a vasas üzemek között belső „pszichéjében" inkább a manufaktúrához állt közel, szinte patriarchális műhely volt és nem a modern, tőkés- és munkásellentétet nyíltan vállaló üzem. Mindehhez azonban feltétlenül az is hozzájárult, hogy vidéki környezetben, a szakmától eléggé elszigetelten dolgoztak és termeltek itt a „vasasok". S miként illeszkedett be ez a gyár a környék iparába, gazdasági életébe? 1930-ban a megyében a vas- és a fémiparban dolgozott az iparban foglalkoztatott munkások 10,7%-a, ami alig tér el Dunántúl 11,0 és Magyarország 11,8%-os arányszámától.

44 j A Szilágyi szerkesztette konkrét, bár adataiban kissé pontatlan „mindentudó" szerint a megye falvaiban ebben az iparágban 507 név szerint felsorolt kovács, bádogos, réz- és aranyműves dolgozott ekkor. A könyv neveket említett, s ez nyilván külön műhelyt is jelent nem egy esetben, hiszen például 401 kovácsot említ, míg az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 1107 kovács dolgozott Tolna megyében. Egészen nyilvánvaló, hogy a műhelyekben gyakran egy vagy több segéd is volt.

45 Ezen meggondolás alapján az 1929. évi adatok szerint a kisüzemek 9,2%-a tartozott a vas- és fémipar körébe. A gyáripar viszont ugyanebben az iparágban mindössze 1,2%-át alkotja a megye gyárainak. (Lásd III. táblázatot!) A vas- és fémipar tehát alapjában véve eléggé mostoha helyzetben van Tolna megye területén, bár azt is meg kell említenünk, hogy a települések döntő többségében volt kovácsműhely; még az olyan kislétszámú faluban is, mint pl. a 270 lakosú Mucsfán 2 kovács dolgozott, a 283 lakosú Magyarkéren pedig 1 kovácsműhely volt.

46 304