Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

meg, és az előző években vizsgált két malom helyett csupán egyről készült jegyzőkönyv, a listában viszont szerepel egy szódagyár. — Más forrásból tudjuk, hogy a Tolnanémediben létesült kendergyár a Hitelbank egyik vidéki gyára volt. (A másikat Sarkadon alapították.)

30 Jegyzőkönyv készült Pálfán és Nagyszékelyben egy-egy gőzmalomról, továbbá Kölesdről 3 malom, 1 szódagyár és a vajgyár jegyzőkönyvét terjesztették be. Ez utóbbi báró Jeszenszky földbirtokának mezőgazdasági üzemével volt kapcsolatos. Ebben a járásban a vizsgálat több helységre kiterjedt, de az üzemek, malmok, szódagyárak stb. voltak. Lényeges új üzem ebben az időszakban e járás területén sem keletkezett. Hasonló a helyzet a tamási járásban is, ahol a megvizsgált ipari üzemek száma 3-mal növekedett. Néhány malmot nem vizsgáltak meg ekkor, másutt viszont ugyancsak malmokról készítettek jegyzőkönyvet. Ozorán 2 téglagyári telep is volt, az egyik a fogyasztási szövetkezeté, a másik pedig, a községi téglagyártelep, magánvállalkozók kezén volt, illetve azok bérelték. Ez a telep 1 téglamestert és 2 munkást foglalkoztatott, akik azonban nem dolgoztak egész éven át a téglagyárban, hanem földműveléssel is foglalkoztak. A téglagyár évi termelési kb. 80 000 db tégla volt, amely főképp a lakosság rendelkezésére állott. Ugyanez volt a helyzet a szövetkezeti téglagyárral is, ahol a téglamester és 1 munkás ugyancsak aratással kereste meg az évi kenyérszükségletét, és az üzem évente mindössze 60—80 000 db téglát égetett. Az eltelt időszakban tehát nemcsak új vállalatok keletkeztek a megye területén, hanem a régi vállalkozások egy része is újjáéledt, ami természetes, hiszen ez az időszak már az ipar számára a konjunktúra ideje volt. Lényeges mennyiségi, vagy minőségi változásról azonban az ipari üzemek vonatkozásában nem beszélhetünk. A gyáriparon belül az életet vizsgálva ismét, egy, az iparfelügyelők 1928—30. közötti tevékenységéről szóló munka adataihoz kell folyamodnunk. A székesfehérvári terület iparfelügyelője ez idő tájt a műhelyek elhanyagolt padlózatát tette szóvá, hozzátéve, hogy ennek valószínűleg a fűrészelt áruk megdrágulása az oka. A felügyelete alá tartozó megyékben sok üzemben hiányzott a kötszer. Örömmel említette viszont meg, hogy a nyomdaipari üzemekben a szedőszekrények ólomportól való letisztítása újabban villamos porszívóval történik, ami által az ólommérgezés veszélye kiküszöbölődött. Minthogy Szekszárdon is volt nyomda, ahol modern, korszerű felszereléssel dolgoztak, ez a megjegyzés feltehetően erre az üzemre is vonatkozott.

37 Ha összehasonlítjuk az első világháború előtt kialakult gyáripari üzemek számát és az 1921—22. év gyártelepeinek elhelyezkedéséről készült térképet (Lásd 2. sz. térkép!), azt kell mondanunk, hogy a megye gyáripara fejlődött, mert jóformán egész területén szétszórtan találhatók gyáripari üzemek, és már kialakultak a fontosabb ipari gócok is. (Szekszárd, Tolna, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár, Simontornya, Bonyhád.) A villanyenergia-telepek és elosztó alakulatok fejlődése a villanyenergia további hasznosításának lehetőségét teremtette meg, és az iparágak széles skálájában létesült a megye területén gyárjelleggel dolgozó ipari vállalat. Vizsgáljuk meg iparáganként a megye gyárainak vagy gyárjellegű üzemeinek helyzetét ebben az időszakban. A vas- és fémiparban változatlanul csak egy gyára van a megyének: A Magyar Zománcmű és Fémárugyár, ahogyan Perczel Béla bonyhádi üzemét 301