Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

alkalmazott különböző szempontok miatt igen töredékes képet is ad a 20-as évek elején a megye területén működő gyárakról. Mindamellett értékes, mert támpontot ad arra, hogy a statisztikai adatokat élettel telítsük. Áttekintve kimutatásunkat, elsőként az tűnik fel, hogy a gyáripart ezen a területen számban elsősorban a szikvízgyárak és a különböző malmok képviselték. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az élelmiszeripar vezet a megye területén, hanem csupán azt, hogy itt fordították a legnagyobb gondot az egészségügyi ellenőrzésre. Tudjuk, hogy Bonyhádon dolgozott a zománcgyár és a cipőgyár, melynek ellenőrzése nem történt meg. Feltűnik azonban az is, hogy viszonylag milyen sok gyár alkalmazott 20 munkásnál kevesebbet. Ezeknél a vállalatoknál a gépi berendezés adta meg a gyári jelleget. Az asztalos gyárak, a géplakatos üzemek és a szeszgyárak nyilván alacsony munkáslétszámmal dolgoztak. A sajtgyárak, a konzervgyárak pedig éppen úgy közvetlen kapcsolatban állottak tulajdonosuk mezőgazdasági üzemével, mint a legtöbb gőzmalom. Hasonló a helyzet a kendergyárakkal is. Az 1922. évi nyári közgyűlésen az alispán jelentésében tette szóvá, hogy az ipari növénytermelés a vármegyében igen kismértékű, csupán a simontornyai járásban vett nagyobb lendületet a kendertermelés a Tolnanémediben létesült kenderfeldolgozó gyárral kapcsolatosan.

32 A feljegyzéseket lapozva feltűnik az is, hogy aránylag milyen sok részvénytársaság létesült ezen a területen, különösen a gabona és a tejtermékek feldolgozására. Ügy tűnik, ezen a tájon ez volt az az iparág, amely a legtöbb jövedelemmel kecsegtetett, és ez nem elhanyagolható tényező ott, ahol az üzemek modernizálásához több tőkére van szükség. A gyárvizsgálati jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy a háború után négy esztendővel még mindig aránylag milyen sok az időlegesen, vagy redukált munkáslétszámmal dolgozó üzem. Ennek oka, egyes iparágaknál magának a gyárüzemnek jellege. Az állami selyemfonoda redukálta termelését, hiszen kevés a nyersanyag. Egyes malmok rendszeresen csak időszakosan működtek, ami által kihasználtságuk nem volt biztosított. Ez egyébként országos jelenség volt. Megyénk malmainak egy része üzemszünetét átépítéssel, modernizálással indokolta. Ez történt például a Vay-féle, utóbb részvénytársasági motoros hengermalom esetében Decsen, továbbá az őcsényi részvénytársasági malom esetében. Néhány ipari üzemben a háború okozta pusztítások hátráltatják a fejlődést. A szekszárd-bátai ármen'esítő társulat bátai szivattyútelepének vizsgálatakor 1921. szeptember 13-án feljegyezték a jegyzőkönyvbe, hogy ezt a telepet „a szerb megszállás alatt a szerbek teljesen kiürítették, ennek anyagát a maguk részére felhasználták, és így ennek újbóli felszerelése és pótlása vált szükségessé". A vizsgálati jegyzőkönyvek tanúsága szerint a gyárak és üzemek egy része piszkos volt, ahol a munkások az egészségügyi követelményeknek nem megfelelő körülmények között voltak kénytelenek dolgozni. A Tolnanémediben működő posztócipőgyár téglapadlózata például teljesen tönkrement, és újjal történő kicserélését rendelték el. A mözsi új gőzmalomban a régi piszkos, összetöredezett, és üres mentőszekrény helyett kellett újat vásárolni. (Itt jegyezzük meg, hogy ennek az új gőzmalomnak a vezetősége kéz alatt vette a teljesen üres és használhatatlan mentőszekrényt, ami egyben rámutat arra is, hogy milyen kevés gondot fordítottak az egészségügyi követelmények teljesítésére.)

33 399