Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

kassal dolgozott és a gyártmányai közé felvették az úgynevezett amerikai Íróasztalok készítését.

48 A tulajdonképpeni gyár jellegű üzem ebben az iparágban 1914-ben épült fel Dombóváron: a MÁV fatelítő-telepe. Ebben az üzemben az anyagmozgatást eredetileg lóvontatásúra tervezték, de utóbb gőzüzemivé alakították át/'

9 A bérkönyvek tanúsága szerint 1915 augusztusában 2 előmunkás, 13 szakmunkás (lakatos, csavaros, szelepes, fűtő) és 3 munkás állott itt alkalmazásban. A szakmunkásokat jórészt „iparos"-ként, vagy kézművesként jelölték és fizették. Ugyanez év októberében a bérjegyzéken 33 munkás, 1 tanonc, 3 szakmunkás, 1 mozdonyvezető és egy gépfelvigyázó kapott bért. 1916-ban az alkalmazott munkások száma már 37-re nőtt, és a szakmunkásoké pedig 25.

50 Az üzem egyenletesen fejlődött. A bőripar terén Tolna megyében már aránylag korán gyárrá alakult a simontornyai Fried-féle tímárműhely. A gyár alapításának évét 1780-ra teszik, amikor Fried Salamont gróf Styrum Károly Morvaországból Simontornyára telepítette. A kis tímárműhely bővült és nőtt előbb opificiavá, majd az 1886-ban felállított 6 lóerős, 1 hengeres gőzgép beszerzése után gyárrá. 1890-től újabb gépeket szereztek be (hasitógépet, taszítógépet és egy 4 lóerős gőzgépet), növelték a cserzőkádak számát, majd újabb 45 lóerős gőzgépet vásároltak. Az ásványi cserzés felhasználására törekedtek, s e titkok elsajátítása érdekében 1907-ben az akkori gyáros német egyetemre küldte fiát. E kísérleteket Simontornyán is végezték. A világháború alatt hadimegrendeléseket is kapott a gyár.

51 Az 1910. évi népszámlálás szerint 1 tisztviselő, 1 művezető és 32 munkás dolgozott ekkor a gyárban.

52 Az alkalmazott erőgépek teljesítménye már közel járt a 140 lóerőhöz, ami az országos teljesítmény 1,7%-a. Mivel pedig az üzemek számát tekintve az összes bőrgyáraknak 0,9%-át alkotja csupán ez a gyár, — gépi ellátottsága valamivel jobb az átlagosnál. — A gyár termelési eredményeit sajnos nem ismerjük, de különböző címtárakban leközölt adatai alapján is megállapítható, hogy országos viszonylatban is számottevő üzem volt a simontornyai bőrgyár. Az 1906. évi országos felmérés ebbe az iparágba sorolja a bőr- és posztócipőgyártást is, amely utóbb a ruházati iparhoz került. Tolna megyében 3 posztócipő-készítő üzem működött ekkor: Lorschy Dávidé Gyönkön és Tolnanémediben, továbbá az utóbbi helyen Rosenfeld Mór ,,Tolnanémedi első posztócipőgyár" néven működtetett egy üzemet. Az országos összefoglalás szerint e három üzemmel együtt a bőr-, sörte-, szőriparág megyénkben 180 munkást foglalkoztatott és évi 225 500 Korona értéket termelt.

53 Ha ezeket az adatokat viszonyítjuk az országos adatokhoz, akkor ebben az iparágban a munkásság az országosnak 1,9, a gyár termelési értéke az országosnak 0,7%-a. Az adatok azonban nem reálisak, hiszen alapjában véve csupán a bőrgyár 32 munkása sorolható ebbe az iparágba. A fonó-, szövőiparban Dél-Dunántúlon az egyik legnagyobb üzem Tolna megyében volt: az M. kir. Selyemfonoda, amelyet 1910-ben már 2 üzem képviselt. Az egyik Tolnán összesen 458 alkalmazottat foglalkoztatott, akik közül 437 volt munkás, s a másik Szekszárdon 159 alkalmazottal dolgozott, kik közül 149 volt munkás. Az alkalmazottak nagy többsége nő, Tolnán 435, Szekszárdon 148 volt a nő.

54 A szekszárdi selyemfonodát 1880-ban selyempete-vizsgáló állomásként létesítette Bezerédj Pál, aki Tolna megyében birtokos és egyben a Szekszárdon székelő Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség vezetője is volt. 285