Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

látszik következni, hogy a jobb módú, könnyebb életű és mértékletes embereknek nem kell ezen hirtelen ölő nyavalyátul rettegniek".

m A járvány terjedését gátló intézkedések közül a kordonvonalak elrendelése és a kolerás betegek temetését szabályozó utasítások sértették legjobban a parasztságot. Az első esetben, az egyes védvonalak akadályozták az embereket — a sürgős nyári betakarítási munka idején, majd a kora őszi időben a szőlőművelésben — dolguk végzésében. A második esetben pedig a szegénység felháborodásának, sőt kisebb helyi jellegű „zendülésének" is jelét adta amiatt, hogy halottaiknak a „tisztességes" eltemetését a hatóság nem engedélyezte. Tolna vármegyén belül a vesztegzár-intézkedések nem is sújtották annyira a lakosságot, mert az állandó kiküldöttség nem ragaszkodott mereven az elzárásokhoz. Azonban a megye határszélein már komoly nehézségek támadtak. Főleg Somogy megye, de Baranya is — joggal félve a kolera hozzájuk való bejutásától — megtiltotta, hogy lakosaink, a szomszédos megyékben elterülő földjeik művelése céljából, oda eljussanak. Az illetékes vármegyék közötti több levélváltás sem vezetett eredményre e kérdés megoldását illetően. Ennek főként Mucsfán, Kónyiban, Csibrákon, Nakon és Dombóváron élő lakosaink szenvedték kárát.

194 195 196 197 Pedig, mint Jeszenszky Antal kerületi prefektus írta; „ .. . ezen rendkívül való esős üdő mindenekutánna minden földi termesztvényeket már lábán is megrontotta, az őszi életet ellenben aratás kezdetétül fogva keresztekben hasonlóképpen szüntelenül áztatván a' még benne található kevés szemet is megrontani látszik",

198 arról nem is beszélve, hogy a somogyiak és baranyaiak kárt tesznek ezeken a földeken.

199 200 A kolerajárványra ügyelő állandó kiküldöttségünk végül is a nádorhoz és a Helytartótanácshoz fordult segítségért ebben az ügyben, hivatkozva arra, hogy „ . .. a csüggedés és elkeseredés olly következtetéseket szülhet, mellyek talán maga az eltávoztatandó gonosznál roszszabbak fognak lenni".

201 Nem volt semmi túlzás ebben a megállapításban, mert ezek a „határszéli villongások" egyre gyakoribbakká lettek és nem egy alkalommal tettlegességben nyilvánultak meg. Jól érzékeltette ezt a hangulatot Szabó István dombóvári jegyzőnek, az állandó kiküldöttséghez írt jelentése: ,,.. .minekutánna a szöllöinkbe leendő szabad átjárásnak Tettes Nemes Baranya Vgye által kegyesen leendő megengedését napról napra minden békességes tűréssel vártuk — a várakozásunk alatt azon szomorú történet adta elő magát, hogy lakosaink közül egyet, ki a szöllöjében lévő almáját örzötte, némely Kapós Szektsői lakosok jól megtagolták, ez nem lévén elég, hanem a múlt augusztus 31-dik napja reggelére három présházainkat is feltörték. Kérésünket, hogy a káruk megszemlélésüket engedélyezzék a Baranya megyei őrhivatalban nem teljesítették, helyette az egész városunkat fertelmesen legyalázta, a Biránkat vassál fenyegette, egy szóval semmi reménységet nem nyújtott az által menetelre".

202 De nemcsak a jobbágyságot, hanem a földesurakat is közvetlen érintették ezek az elzáró intézkedések. Rohonczy Imre, az ozorai, dombóvári és iregi uradalmak ügyésze is kétségbeesve kérte a megyét, hogy a legfelsőbb helyeken járjon el, mert ha a jobbágyok nem mehetnek át Somogy és Baranya megyei uradalmi birtokokra, robotolás céljából, „akkor azoknak a végromlása közvetlen következend"

203 De nemcsak a megye határterületén, hanem egyéb helységekben is, így Mucsiban és Hőgyészen, a jobbágyok — hivatkozva a kolerának helységükbe történő behurcolásának veszélyére — megtagadják az uraságoknak, járványos területen végzendő robotot.

204205 Ezekben az esetekben az állandó 264