Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

rófálisan végződő oltási esetek természetesen megrendítették nemcsak a szülők, hanem sok orvos bizalmát is az inoculálással szemben. Noha az inoculálás lényeges előrehaladást jelentett a himlő megelőzésében, azonban a módszer nem terjedhetett el általánosan és nem volt alkalmas arra, hogy leküzdje az emberiség egyik legnagyobb veszedelmét, a pusztító himlő j árványokat. A himlő elleni védőoltás veszélytelen módszerének felfedezése Edward Jenner (1749—1823) angol orvos nevéhez fűződik. E. Jenner kutatása a következő megfigyelésből indult ki: ismeretes volt előtte is, az a korábban elterjedt népies hit és tapasztalat, hogy a tehenek tőgyén gyakran előforduló hólyagos megbetegedés nem ritkán ráterjed a teheneket fejő egyének kezére. Az ilyen tehénhimlőnek tartott megbetegedést kiállott egyének, járvány idején, nem szoktak himlőben megbetegedni. Jenner tehát, tehénhimlőt szándékozott emberre átoltani, azzal a céllal, hogy a beoltott szervezet számára védelmet biztosítson a valódi, emberi himlőfertőzéssel szemben. A történeti jelentőségű kísérletét 1796. évben végezte; egy fiatal lány kezén található tehénhimlős hólyagból vett anyagot a 8 éves, egészségesnek tűnő Phipps nevű fiú karjába oltotta. Az oltás eredményes volt. A gyermek karján, az oltás körül kis hólyagok keletkeztek, enyhe általános tünetek kíséretében. Azonban általános hólyagos kiütések, nagyobb fokú láz, elesettség, melyek variolisálás után szoktak jelentkezni, nem voltak észlelhetők. Mintegy másfél hónap elteltével, Jenner elvégezte a kísérlet döntő mozzanatát: az oltott gyereket himlőhólyag tartalmával fertőzte. A fiúnak nem lett semmi baja — Phipps a himlős fertőzéssel szemben védettnek, ellenállónak bizonyult.

83 Jenner ezt a merésznek tűnő kísérletét és a tehénhimlővel kapcsolatos megfigyeléseit és megállapításait 1798-ban megjelent könyvében ismertette. Felfedezésének híre gyorsan elterjedt. A tanait meg nem értő, számos kortársa mellett, mind több himlővel foglalkozó orvos ismételte meg kísérletét hazájában és külföldön is, jó tapasztalati eredménnyel. Jenner tehát az 1796-ban végzett kísérletével — a himlővírus felfedezése és az immunitástan megalapítása előtt — igazoltnak látta a népi tapasztalást, mely szerint a tehénhimlővel az emberi himlős megbetegedés veszélytelenül megelőzhető. Eljárását, a tehénhimlővel végzett oltását, vaccinatiónak nevezte. Jenner felfedezésének nagy gyakorlati jelentősége, a hatásos himlőmegelőzés mellett az oltás veszélytelenségében mutatkozott meg. A vaccinálás végzésekor — a variolisatióval ellentétben — nem kellett attól tartani, hogy az oltás következtében súlyos vagy akár halálos himlőbetegség lép fel. Jenner felfedezése nyomán, a vaccinálás gyorsan elterjedt Európában. 1799-ben megnyílt Londonban az első oltóintézet, amelyet hamarosan követett a német, francia és az osztrák is.

77 Ennek ellenére azonban a himlő járvány ok áldozatainak száma a múlt század közepéig időnként elég magas volt, amelynek legfőbb oka, az oltási módszer kezdeti hiányosságai mellett abban található, hogy a himlő elleni védőoltások nem terjedtek ki a lakosság egész tömegére. A himlőjárvány hazánkban az elmúlt századok során gyakran ismétlődött. Csak a XVIII. század folyamán összesen hat alkalommal ütötte fel a fejét ez a betegség. Kováts Mihály (1768—1851), korának orvosírója szerint Magyaros Erdélyországban évente 42 000 ember halt meg himlő következtében, a megbetegedettek száma pedig elérte a 350 000-et.

76 Nagy Sámuel orvos, az 1801ben Komáromban kiadott „Az oltalmazó himlőről" c. könyvében azt írta, hogy 238