Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

lehetetlen volt, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az 1818. évig az országos szemorvosnak a szemésztanári teendőket is el kellett látnia. Tehát az 1818. évig, amikaris különválasztották a két tisztséget, egy személy vállára nehezedett a szemészeti klinika oktató-gyógyító munkájának a vezetése és az ország összes szembetegének gyógyítása is. Az 1823. évben megjelent 23.680. számú udvari rendelet ismételten megparancsolta, hogy „ ... az országnak csak terhére lenni szokott szemnyavalyásait'' az ország szemorvosa gyógyítsa. Ha ezek a betegek „... a gyógyításukra fordítandó költségek kipótolására elégtelenek, akkor a hozzájuk legközelebb eső irgalmas barátok klastromába vettessenek fel, tápláltassanak, szükséges szolgálattal elláttassanak és az ország szemorvosa által itt gyógyíttassanak és a költségek cassa domestica fizettessenek".

58 De vajon milyen lehetőségek álltak Tolna vármegye — többségében szegény — számos szembetegének orvosi kezelésére? Sajnos a lehetőségek túl kicsik voltak. Pedig a megyei tisztifőorvos, Babits Mihály idejét és fáradságát nem kímélve, nem egyszer tisztségével járó kötelezettségein túlmenően mindent elkövetett, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek a szembetegek gyógykezeléséhez elengedhetetlenül szükségesek voltak. Mindenekelőtt megvizsgálta a megye összes szembetegét, őket helységenként összeírta a járási és községi elöljárók segítségével és kiválasztotta azokat, „kik a gyógyulásnak nagyobb s' kisebb reménységével tápláltatnak". Ezek szerint az 1823. évben 658 „szemnyavalyása" volt a megyének, akik közül 175 gyógyítható volt megítélése szerint.

59 Ebből az egész megyére vonatkozó, értékes statisztikából összefoglalóan különösen két adat szembetűnő: egyik az, hogy a szembetegek nagy többsége szegény, „sorsára nézve tehetetlen" volt, a másik pedig, hogy nagy részük szürkehályogban szenvedett. Ezen szembetegek gyógyítása szempontjából nagy jelentősége volt a kezelés helyének. Ugyanis az idézett helytartótanácsi rendelet szerint vagy a megye hathatós segítségével, megyén belül létesített alkalmas helyre, vagy a legközelebbi, pécsi irgalmas barátokhoz kellett utasítani őket, ahol az országos szemorvos végezte volna gyógyításukat. Mindezek figyelembevételével Babits Mihály tisztifőorvos az 1823. évben felterjesztést intézett Tolna vármegye karaihoz és rendjeihez, amelyben részletes javaslatot tett a szembetegek gyógyítása ügyében.

60 Ebben hangsúlyozta, hogy „... ezek közül csak igen kevesen vágynak, kik a gyógyításnak költségeit maguk erejéből tehetnék meg, a többiek olly szegények, hogy még a gyógyításnak helyére is magukat vezettetni annál kevésbé vitetni egyátállyában nem áll tehetségükben, költeni váló pénzt magokkal hozni bizonyosan nem tudnak, amit még is hozhatnának, volna talán az egy kenyér, egy kevés bab, vagy lentse tálán némellyeknél egy kevés szalonna, bizonyossábban egy tsutora bor, de ezek sokkal előbb elfogynának, mint sem a nyavála; a régen megunt vak után pedig eleséget hordani a Rokonyok, ha vágynak, egyszer kétszer unalmassan megteszik ha vagyon mit vinni, de végtére elmaradnak. Azonban ha mindezek, minden hejányosság nélkül mindég kéznél volnának is, az efféle durva, kemény ételekkel azon tzél, amelyért már most a szegény világtálanyaink szünet nélkül sóhajtoznak, soha bizony el nem érhetik. Mert a szemnyavalák többnyire gyulladással járnak... a gyulladások hasat lágyantartó ételek, úgymint gyenge marhahuslé és zöldségbül készült eledelek mellett gyógyithatatnak meg, még a 231