Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

életüeket inkább városukbul korán kiirtván, vagy eredete helyükre hová hama­rább vezettetni, vagy szolgálatra hathatóssan kénszeritteni. 3. Bé ne küldetődnének az Ispotályban olyan nyavalyások, a kikrül a gyógyíthatatlanság világos. Mert más, más a X enodo chium az az: tápláló, és más a N o s o comium az az: gyógyítóház. Ámbár öszve zavarva mind a kettőt, mi magyarok közönségesen Ispotálynak helytelenül nevezzük. A mi Ispotályunknak egyetlen egy tárgya a betegek gyógyittása, bár ezen szent tzéljának felelhetne meg tökéletessen. Kik legyenek a gyógyítható, és kik a gyógyíthatatlan nyavalyások? Azt meg határozni egyedül a belső és külső nyavalyákat értő orvosok tudják; ugyan azért a betegeknek felvétele minden rendes Ispotályban egyedül a medi­kusra bizattatik? Nem szintén régen küldetett megyénknek egy bizonyos helységébül Ispo­tályunkba egy állapodott üdejű olly nyavalyás, aki már születésétül fogva néma-süket, egyszersmind nyavalyatörős is, és tébolyodott is. Pista nevet kapott, hallom } kóborlása közben, de hol légyen eredete helye? nem tudni. — Tagadhatatlan, hogy ezt az Ispotályban az az: a mi stricte dictum Nosocomiumunkban tartani káros, mert gyógyíthatatlan, de az helységnek, amelly a Nosocomium és a Xenodochium közt még különbséget tenni nem tud, visszaküldeni nem látom tanátsosnak, tartván attól, ne hogy az által az adako­zás megtsökkenjen. Már majd harmadik esztendeje, miulta a ma huszonhat esztendős, gyer­mekségétől fogva nyavalyatörős Kováts Susa az Ispotályban tétetett, és a többi beteg asszonyokkal egy szobában tartatik. Négyszer, ötször, s többször is felüti a nyavalya, és mindannyiszor a legbátrabb véle lakó asszonyokat, annál inkább a gyengébb szívűeket, kivált a terheseket, gyermekágyasokat és más fiatalabb idejüeket a legnagyobb rémülésbe ejti, kivált éjtszaka idején, midőn azokat az Ispotálynak költségén megszerzett álmukból felrettenti. — Kitenyé­szésekor egy bizonyos üdéig eszén kívül lévén, megtámadja a betegeket, rikogat ) mindeneket kikatat, tűznek s víznek néki mén az Ispotályosok gyámjának leg­nagyobb bajára, mert ha szerét teheti, a betegeknek ételét a tűznél részszerint felfalja, részszerint feldöntögeti, a tűz által történhető szerentsétlenségnek felel* métül soha miatta mentek nem lehetünk. Kitetzik innénd világossan, hogy őtet a többi beteg asszonyokkal egy szobában tartani félelmes, káros, és majd lehetetlen; de az Ispotályon kívül őtet senki meg nem szenvedheti. Jó volna tehát őtet, és más illyeseket, kik a publikumnak kivált a gyere­kekre és terhesekre nézve igen veszedelmesek, más különös szobában tartani, volna pedig ebben könnyű módunk. Megvétetett hajdan az Ispotály szomszédjá­nak háza, nem tudom mi végre, az Ispotálynak cassájábul, talán hogy az Ispotály házának szűk udvara valamennyire táguljon, mert a két ház egybe kerittetvén, már ma egy udvarocskában áll, de a vett ház a kegyes fundátorok kívánságának^ ó fájdalom } mindeddig még meg nem felelt, mert elsőbb a földmérők talitskái, ásói és más holmi szerszámai tarttattak benne, későbben katona tiszti kvártéllyá lett, most egynéhány esztendőktől fogva egy szüleit elhagyta zsidó leány bírja kevés árendában. — Ezen vett Ispotály házának egyik szobájában a nyaválya­törősöket, a másikban pedig a tébolodottakat tartani úgy vélem üdvösségesebb 222

Next

/
Thumbnails
Contents