Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

Apponyi Antal a vármegyének ebben a kérdésben tanúsított határozott ellenállását tekintetbe véve, bár Mosetig András kinevezését nem vonta vissza, a megye rendjeinek mégis mintegy elégtételt szolgáltatva, Babits Mihályt 1802. évi szeptember 3-án kinevezte a vármegye tiszteletbeli tisztifőorvosává azzal a kikötéssel, hogy ez a tisztsége nem járhat a vármegye háztartásának a megterhelésével.

14 Az idézett szerzők téves, illetve bizonytalan adataival szemben sikerült megállapítani, hogy Keller Jakab Událrik tisztifőorvos 1803. évi szeptember 23án halt meg Tolna községben.

15 Az elhalálozásával megüresedett tisztifőorvosi állásra a főispán most már véglegesen kinevezte Mosetig Andrást, akit a bécsi körök ajánlására, mint igen képzett orvost kétségtelenül az itteni közegészségügyi viszonyok megjavítása és fejlesztése céljából, utódlási joggal ő maga csábított ide. A kinevezésével egyidejűleg a főispán utasította a vármegyét, hogy az új tisztifőorvost hivatalába azonnal iktassa be, fizetését folyósítsa és teendőinek jobb ellátása érdekében bizonyos közegészségügyi vonatkozású rendelkezéseket azonnal hajtson végre. Mosetig András kinevezése és Babits Mihály mellőzése miatt a megye rendjei és főispánja közt olyan vihar támadt, amilyenre addig nem volt példaTolna vármegye történetében. Ennek a viharnak a magját tulajdonképpen az a vitatható kérdés képezte, hogy kit is illet meg valójában a tisztifőorvos kinevezésének, illetve alkalmazásának joga. Nem vitás, hogy Apponyi Antal, aki húsz évig volt ennek a vármegyének a főispánja és akiben e vármegye korának egyik legműveltebb, a tudományokat és művészeteket pártoló főurát tisztelte, hosszú közéleti pályáján mindenkor a magyar alkotmány tiszteletben tartásával igyekezett tisztét ellátni, s ennek megfelelően az egy esettől eltekintve húsz éven át a legnagyobb egyetértésben munkálkodott együtt a megye rendjeivel a közélet terén. Viszont az sem vitás, hogy e nemesi vármegye is görcsösen ragaszkodott a magyar alkotmányban rögzített jogaihoz, melyeknek mindenkori gyakorlásán túlmenően ebben az esetben arra törekedett, hogy meggátolja a tisztifőorvosi állásra egy olyan egyénnek a kinevezését, illetve alkalmazását, aki a haza szülöttével, az előttük igen kedvelt Babits Mihállyal szemben külföldi állampolgár volt és aki a magyar nyelvben való járatlansága miatt, legjobb meggyőződésük szerint nem is volt alkalmas az orvosi hivatás megfelelő betöltésére. Ennek a páratlanul érdekes, súlyos természetű ellentétnek csak a legjellemzőbb eseményeire szorítkozom. A lényeget tekintve az történt, hogy Tolna vármegye rendjei Mosetig Andrásnak a kinevezését nem vették tudomásul, őt hivatalába majdnem egy teljes éven át nem iktatták be, fizetését nem folyósították, addig viselt állásából a szó szoros értelmében kitették és a tisztifőorvosi teendők ellátásival jelöltjüket, Babits Mihályt bízták meg. Az 1803. évi november 28-án tartott közgyűlésen a vármegye rendjei ellenállásukat főispánjukkal szemben odáig fokozták, hogy — mintha Mosetig kinevezése meg se történt volna — a tisztifőorvosi állásra Babits Mihállyal az élen három hazai orvost (Varga Istvánt, aki később Somogy vármegyében teljes megelégedésre viselte a főorvosi tisztséget, a bonyhádi születésű Czirer Antalt és a Vácról származó Stumfell Jakabot) javasoltak kinevezésre a főispánnak, kihagyván a jelöltek közül Mosetig Andrást.

iQ A főispán, akit vérig sértett a vármegye ellenállása, 1804. évi január 31-én kelt és a rendekhez intézett 12 oldalas levelében nem titkolt haraggal ítélte el mindazt, ami történt, s követelte újból Mosetignek állásába való azonnali beiktatását.

17 A vármegye közgyűlése e rendelkezést 14* 21!