Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

1804. évi március 20-án tárgyalván úgy határozott, hogy a főispánnak újabb rendelkezését sem hajtja végre, hanem ehelyett egy nyolctagú, külön erre a célra alakított bizottság által szerkesztendő memorandumban fejti ki az ebben a kérdésben vallott álláspontját az uralkodó előtt és kéri annak végső döntését.

18 Jeszenszky Sándor alispán, aki ennek az ellenállásnak vezérlő alakja volt és aki immár 30 éven keresztül szolgálta vármegyéjét, a fenti bizottság által szerkesztett memorandumot — mely okiratokkal felszerelten részleteiben is feltárta az uralkodó előtt ennek a kérdésnek egész történetét — 1804. évi március 25-én kelt levelében hozta tudomására a főispánnak. A Ferenc császárhoz felterjesztett memorandumot a szerkesztő bizottság eképp zárta: „ ... Felséges Urunk, nem tudjuk eléggé kifejteni, mennyire fáj nekünk, hogy ebben az ügyben főispánunk őnagyméltóságával ellentétbe kerültünk, teljesíteni akarván kötelességünk szerint a Felségnek a Magyarországi Helytartótanács útján küldött rendeletét, mely nekünk teszi feladatunkká az orvosróli gondoskodást, mellyel Magyarország többi vármegyéi élnek is, ettől mi megfosztottnak látszunk lenni, ezért térdenállva kérjük Felségedet, hogy ezt a felmerült kérdést köztünk és főispánunk között a mi és vármegyénk egész népének javára eligazítani méltóztassék .. ,"

19 Az alispán három nappal levelének kelte előtt állásáról lemondott, majd néhány hónap múlva meg is halt, mintha megérezte volna azt a vihart, amelyet a vármegye ellenállása az ő vezérletével előidézett. Apponyi Antal a Bécsben 1804. évi április 6-án kelt és Jeszenszky Sándor alispánhoz intézett válaszlevelében szokatlan hevességgel utasította vissza az alispán magatartását és vádolta meg őt rendbontással és lazítással, főispáni tisztségének és saját személyének méltatlan megsértésével. A legteljesebb felelősség terhe alatt utasította az alispánt, hogy levelének vétele után nyomban iktassa be hivatalába Mosetig Andrást, rendelkezésének végrehajtásáról pedig három nap alatt tegyen hozzá jelentést. Közölte vele egyúttal, hogy szigorúan utasította Babits Mihályt, miszerint a közegészségügy irányításába ne avatkozzon, tisztifőorvosi teendőket csakis Mosetig irányítása és megbízása alapján teljesítsen, mert ellenkező esetben a legszigorúbb megtorlásnak teszi ki magát.

20 A közgyűléseket alkotó tagok névsorát vizsgálva az tűnik ki, hogy a főispánnak ezt az újabb rendelkezését sem az alispán, sem pedig a vármegye nem hajtotta végre és az ügyben elsősorban érdekelt Mosetig András az uralkodónak reája nézve kedvező döntéséig a közgyűléseken csak mint helyettes tisztifőorvos jelenhetett meg. így maradt függőben majdnem egy teljes évig annak eldöntése, hogy Tolna vármegye tisztifőorvosi tisztjének a betöltése kit illet meg jogosan. A vármegyét megdorgáló, a már halott alispánt elmarasztaló, 1804. évi május 25-én kelt királyi leirat a vármegye közgyűlésén, melyen többek között jelen volt az elnöklő főispánon kívül a két érdekelt tisztifőorvos is, 1804. évi szeptember 10-én olvastatott fel. Az uralkodó súlyos neheztelésének adott kifejezést a történtek miatt és megróván mind az alispánt, mind a rendeket magatartásuk miatt, engedelmességre intette őket, annak szigorú meghagyásával, hogy további ellenállás esetében az abban bűnösöket méltó szigorral fogja sújtani.

21 A királyi leirat okozta döbbenetet alig tudta mérsékelni az elnöklő főispánnak a rendekhez intézett és békességre, egyetértésre szólító beszéde, amely a mérséklet mellett az uralkodókhoz hasonlóan nem nélkülözte a fenyegetést ellenállás esetén. Tolna vármegye rendjei engedelmesen fejet hajtottak az uralkodó leiratának hatása alatt, anélkül, hogy Mosetig Andrással lemondásáig valaha is megbékéltek volna. 212