Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

a megye főhelyének számított. Az 1699 márciusában történt választáskor ki is mondották, hogy a megválasztott Benczelides Miklós Simontornyán köteles lakni. Ö azonban ennek nem tett eleget, s azért 1701 januárjában úgy határoztak, hogy amennyiben két héten belül családostul nem költözik oda, elveszti hivatalát. Űgy látszik betegeskedett, azért nem tehetett most sem eleget a megye parancsának, mert csakhamar betegszabadságot kért és kapott a kúrája idejére, és helyettest rendeltek ki a helyére. Nem is foglalta el a hivatalát, s az 1701-i restauráció alkalmával új főbírót választottak, akinek kötelességévé tették, hogy Pincehelyen lakjék.

129 A főbírák fizetésére az első adatokat 1699-ből ismerjük. Az ekkor tartott tisztújítás alkalmával a simontornyai fizetését 80, a másik kettőét 40—40 forintban állapították meg. Amikor azonban 1700 májusában a járások számát eggyel csökkentették, egyformán 200 forintra emelték a saláriumukat, ezenkívül járásuk minden falujától egy-egy kocsi szénát és egy-egy kocsi fát kaptak. Mellékjövedelmük volt a napidíjakból, a büntetéspénzből, s ők is ki voltak véve az összeírás alól.

130 Amint azonban mindjobban előrehaladt a megye helyreállítása és benépesülése, s így mind több és több közigazgatási feladattal álltak szemben, egyedül nem láthatták el járásuk dolgait, segítségre szorultak. Már 1696-ban említenek alszolgabírót, aki az ellenzéki tisztikar tagja volt, s később is állandóan szerepel több viceszolgabíró. A főbírákkal, a supremus iudex nobilium-mál, vagy processualis iudex nobilium-msil szemben ők voltak a viceiudex nobiliwm.

m 15. A megye pénzügyei: a perceptor A legfontosabb közigazgatási feladatokat ezekben az első esztendőkben úgyszólván kizárólag a hadügy s a vele szorosan összefüggő pénzügy jelentette; a megye működése majdnem kizárólag ezeknek az intézésére szorítkozott. Bármilyen szűk körben mozgott is azonban a megyei közigazgatás, számos oly feladattal találta magát szemben, amelyeknek elintézéséhez anyagi eszközökre volt szüksége. Jelentékeny állandó tétele volt a megye költségvetésének a tisztviselők fizetése, amely a századfordulón már meghaladta az 1000 forintot, továbbá a napidíjak s a kiküldetési díjak. Ez utóbbiak is jelentékeny összegre rúgtak, mert gyakran kellett adó- és katona-ügyekben Bécsbe és Budára menniök. Nagy összeggel szerepelt az 1699 tavaszán megszervezett megyei katonaság is. A közbiztonság ugyanis — ez érthető — igen gyenge lábon állt ezekben a zavaros időkben s amikor a megyei közigazgatásnak a megindulás ezer nehézségeivel kellett megküzdenie; súlyosbították még a helyzetet a zabolátlan rácok, akiknek fegyvereik voltak. A budai albizottság 1699 elején leírt a megyéhez, hogy tegyen meg mindent a rablók kiirtására, s a márciusi közgyűlés el is határozta a megyei katonaság felállítását, majd miután a királytól is érkezett hasonló rendelkezés, e határozatát a májusi közgyűlésen végre is hajtotta.

132 Húsz magyar lovas katonából, egy kapitányból és két káplárból állt, akiket Dombóváron és Simontornyán helyeztek el. A kapitány havi zsoldja 8, a káplároké 6—6, a közlegényeké 4 forint volt. A közgyűlés 6 pontból álló részletes utasítást is kidolgozott a számukra. Ezek az összegek azonban nagyon megterGl