Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

fehérvári prépost, Tolna földesura megbízottja és számosan mások. Nem valószínű, hogy a felsoroltakon kívül is még számosan jelentek volna meg, de az írója, a későbbi megyei magisztrátus tagja, bizonyára azért, hogy minél törvényesebb látszatot adjon ennek a gyűlésnek, hozzátette, hogy „számosan" voltak még jelen, sőt felsorolta köztük a főispánt is, ami pedig az elmondottak után elképzelhetetlen. Az említett Compendiosa informatio szerint fenyegetésekkel kényszerítették néhány helység lakóit a megjelenésre. A tisztikar, elsősorban az alispán megválasztása volt ennek az összejövetelnek a főcélja, de úgy látszik nem készítették jól elő, vagy pedig ott merültek fel bizonyos nehézségek, mert még az akkori ellenzékhez közelálló író is megjegyzi azt, hogy hosszasan tárgyaltak a megválasztandó tisztviselőkről s a megye békességéről, de a véleményeket nehezen lehetett összehangolni, annyira eltértek egymástól („vota indifferenter mox pro hoc, mox alio subjecto cadebant"). Végül is Dallos András személyében egyeztek meg, akit azután egyhangúlag meg is választottak alispánnak, sőt a régi szokások szerint fel is emelték.

56 Főbírák Furdics Gergely és Plagota Gergely lettek, az előbbi egyben perceptor is, a jegyző pedig Strausz Mihály, akire a commissariusi tisztet is bízták. Dallos és Furdics is Simontornyáról kerültek ki, ahol előbbi az őrség vajdája, tisztje, utóbbi pedig, mint láttuk kamarai tiszttartó volt, de előbb valószínűleg szintén katona. Mint másutt a felszabadított területeken, itt sem volt könnyű tisztviselőket találni, mert alig volt még birtokos nemes a megyében. Dallosnak nem volt birtoka sem,

57 valószínűleg a többieknek sem, de akkor ezt nem vették olyan szigorúan, mert nem is vehették. Ügy látszik, hogy Dallos inkább húzódozott ettől a tisztségtől, semmint törekedett volna utána. Legalábbis ezt olvashatjuk ki a leányának egy hónappal a választás után Zichy Istvánhoz, a győri végház parancsnokához írt leveléből. „Az viceispánságot hogy ez nemes Tolna vármegye erővel ő kegyelmének adta, abban bizony nem vétkes ő kegyelme, — írta —, mert most az Broderich erővel, az egész vármegye akaratja ellen maga magát tartja annak lenni"; de mihelyt közgyűlést tartanak — folytatta — resignálja tisztét a főispánnak.

58 A gyűlés résztvevői meg voltak győződve arról, — legalábbis így írta a gyűlés krónikása, — hogy ezzel sikerült az áldatlan ellenségeskedéseknek véget vetni s megteremteni az annyira óhajtott és szükséges békét.

59 De nem így történt! Broderich természetesen rögtön jelentést tett erről a nádornak, aki már november 22-én leírt a megyének, hogy míg a határügyben kiküldött biztosok meg nem vizsgálják az ügyet, s őt nem tájékoztatják, a régi tisztikar maradjon meg hivatalában. Kioktatta egyben a megyét, hogy „az országunkban bevett jó rendtartás szerint" meg kellett volna várni, míg a tisztviselőknek kitelik az esztendejük, azután generális valedictoriát, utána pedig restauratoria gyűlést kellett volna hirdetni, s ez utóbbin az alispánságra méltó, törvénytudó, birtokos négy jelölt közül megválasztani a főispán jelenlétében az alispánt s a többi tisztviselőt. Figyelmeztette arra is a megyét, hogy „benn lévén a porciók", vagyis még nem történvén meg az adó kivetése, ebből a törvénytelen tisztújításból nagy zavarok és károk származhatnak, s azért — fejezte be levelét — „föllebb írt rendetlen modalitást egyáltalán ebben maradni nem engedhetjük."

60 47