Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Bihari Ottó: Tolna megye közigazgatása 1945-49 között • 459

tudományos kidolgozás során a valóságos viszonyokat a manipulációkkal, az elsőrendű és a kevésbé fontos elemeket. E tanulmány szerzője abban a rendkívül „kedvező" helyzetben van, hogy olyan korszakot vizsgál, ahol a közvetlen osztályerők hatása a közigazgatásban a lehető legvilágosabban manifesztálódott. Itt azonban nem arról van szó, hogy a már említett „kiegyensúlyozottság" hiánya jelentkezett volna a vizsgált 4—4 és fél év során, hanem arról, hogy egy forradalmi folyamat során a munkásosztály lett a hatalom birtokosa — ennek minden történelmi következményével. Mivel azonban nem egyetlen forradalmi roham változtatta meg a hatalom birtoklását, hanem „kettős hatalomféle" megoldás volt ennek előkészítője, a hatalom közigazgatási szintjén ezt a folyamatot kell vizsgálnunk. A közigazgatás történetének fő kérdése 1945—1949. között hazánkban, így Tolna megyében is a burzsoá közigazgatási szervezet lebontása volt, s mivel maga a lebontás is különböző fázisokban ment végbe, ezzel párhuzamosan fokozatosan került sor az új (mert összetételében, osztályjellegében, ideológiájában megváltozott) államszervezet, benne a közigazgatás kialakítására. A burzsoá közigazgatás lebontásának fázisai összefüggtek a politikai harc különböző szakaszaival: az igazolási eljárás, amelyik az első sebeket ejtette a régi apparátuson, még általában az egységes antifasiszta harc jegyében folyt. E harc további tágítását, de egyben a hatalomért folyó harc egyre nyilvánvalóbb formáját jelentette a B-lista, ennek több szakasza. Végső soron arra, is volt ereje az új hatalomnak, hogy a közigazgatást megtisztítsa a szocialista törekvéseknek ellenálló elemektől. Ugyanezen idő alatt elkezdődött az új közigazgatás szakembereinek a kiválasztása és képzése (különböző országos tanfolyamok indításával, s azzal, hogy az új feladatokra rendszeresen instruálták ezt az apparátust). A kettős fő feladat teljesítésével a népi demokratikus fejlődés során a társadalmi harc forradalmi célkitűzéseit teljesítettük — attól függetlenül, hogy a kortárs elég gyakran nem volt képes felismerni ennek a folyamatnak a lényegét, a régi állami szervezet lebontását és teljesen új szervezetnek a felépítését. Nem szabad azonban azt sem elfelednünk, hogy ennek az útnak a vonala sokkal kanyargósabb volt mint pl. a szovjetek forradalmáé. Nemcsak azért, mert a változások hosszú folyamata lehetővé tette a másik oldal erőinek a csoportosulását, hanem főként azért, mert az állam központi hatalma és a decentralizált erők között, így a megyei és a helyi közigazgatás között sokfajta ok miatt különös „összjáték", illetve belső ellenállás jött létre. Kezdetben, a felszabadulás után — különösen mindaddig, amíg a kormány Debrecenben székelt — a központi hatalom csak nagyon kevéssé gyakorolt hatást (jogalkotó szervként) a megyei és községi közigazgatásra. Bármilyen rövid életűek voltak is a helyi „köztársaságok", hosszú időre meghatározták egy adott község és környéke politikai pszichológiai állapotát. így realizálódott ebben az időszakban az a tény, hogy a korábbi központi kormányzatot a fasizmus veresége ténylegesen széttörte, és csak fokozatosan s nem ellentmondások nélkül épült ki az új kormányzat. Amikor pedig létrejött, ez a „kettős hatalomféle" legvilágosabb kifejezőjévé vált. A tárcák megoszlása a baloldal és a tőle különböző távolságra jobbra álló erők közt állandó küzdelmet jelentett minden egyes központi és megyei pozícióért. Másrészt a helyi politikai erők politikai álláspontjuknak megfelelően reagáltak a központi kormányzati szervek rendelkezéseire. Ha a közigazgatás konzervatív erők kezében volt, ezek nem ritkán 460