Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

vagy bukott. Ezért nem volt közömbös, hogy általában kik töltik be ezt a tisztséget, milyen felkészültséggel rendelkeznek, milyen az erkölcsi és anyagi megbecsülésük, mindaz, ami munkájuk ellátását pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatja. A szolgabírói intézmény a jozefinista reform-éra 10 éve alatt nagy változáson ment át: az aufklárista kormányzat — mint ezt láttuk — tudatosan törekedett a járási centrumok kialakítására (és ennek velejárójaként a szolgabírák „röghözkötésére"), precízen megszabta feladataikat, megvalósította az addiginál sokkal átfogóbb (közvetlen és közvetett) ellenőrzésüket, igyekezett jó értelemben vett hivatallá alakítani az addig elsősorban politikai és igazságszolgáltatási nemesi érdekképviselet-jellegű szolgabíróságot. Éppen emiatt már a tulajdonképpeni nagyarányú reformmunka megkezdése előtt is a szolgabírák egy része terhesnek tartotta ezt a „metamorfózist", törekedett arra, hogy az életstílusával össze nem egyeztethető, egyre kellemetlenebbé váló tisztségét „letegye", rendszerint családi vagy egészségi okokra hivatkozva. Bene Antal, a simontornyai járás vioe-judliuma például 1784 nyarán — amikor tisztségét letette — arra hivatkozott, hogy több fórum előtt vannak perei, és azokra kell ügyelnie.

154 Perrendtartásszerű bizonyítékunk ugyan nincs rá, mégis úgy véljük: elsősorban a fokozott követelménytámasztás, a funkció jellegének megváltozása miatt váltak meg — viszonylag könnyen — tisztségüktől a szolgabírák. Ehhez hozzájárulhatott egy másik tényező is: az olyan judliumot, .aki elméletileg és gyakorlatilag is egyaránt jól felkészült volt, ezen felül kellő vezető készséggel is rendelkezett — minden hangzatos frázis ellenére — a jozefinista rendszer sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülte eléggé meg. Gr. Széchényi Ferenc egyik jelentésében világosan rá is mutat, hogy ez a helyzet mennyire veszélyezteti az igazgatási, valamint igazságszolgáltatási tevékenység folyamatosságát, a reformok sikerét. Jogos követelmény a szolgabíróval szemben, hogy rátermett legyen, a kerület etnikai viszonyainak megfelelően több nyelvet jól ismerjen stb... és akkor évi 200 ft. fizetést kap, míg az uradalmak a 300 ft. fizetésen kívül még ingyen lakást, tűzifát és egyéb természetbeni juttatásokat is biztosítanak tisztjeiknek. Az apparátusa érdekeiért (nyilván egy kissé markánsabb rajzot adva) szívósan harcoló kerületi főispán szerint: némelyik szolgabíró emiatt néha szándékosan nem végzi el a tisztségével járó feladatokat, mert így funkciójától könnyebben megszabadul és valamelyik földesúrnál vállalhat szolgálatot. így újra meg újra „jövevények" (Ankömmlinge) kerülnek a megyei igazgatási apparátusba, akiknek előbb mindig a helyi körülményekkel és feladatkörükkel kell megismerkedni ahhoz, hogy elfogadható munkát tudjanak végezni 155 Széchényi ugyan csak a szlavóniai megyéknél említi meg ezt a jelenséget, úgy véljük azonban: nem sokkal jobb lehetett a helyzet a pécsi kerület többi megyéjében sem. Tolnában is előfordul ebben a periódusban, hogy a megyei fiskális helyettese (Csehfalvay Ferenc, aki az 1786-os átszervezéskor „munkanélkülivé" vált, mert tisztsége megszűnt) provisori tisztséget vállal az Eszterházy uradalomnál és még akkor sem hajlandó visszatérni a neki felajánlott magasabb megyei tisztségbe — teljesen megváltozott körülmények között, a jozefinista rendszer bukása után —, amikor erre lehetősége nyílik.

156 A korabeli Magyarországon milyen útjai voltak a szolgabíróvá válásnak? Hogyan szerezhették meg az aspiránsok a judliumi munka ellátásához nélkülözhetetlen elméleti, de főképp gyakorlati ismereteket? A szolgabírót — a jozefinista reformig — a megyei közgyűlés választotta három évre, rend245