Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

nagy része tudatosan törekedett adminisztrációs csődhelyzet felidézésére. Mással nehéz magyarázni azt a jelenséget, hogy az ügyviteli jegyzőkönyvbe nemcsak egyszer jegyezték be a megkapott rendelet szövegét, hanem gyakran kétszer (megismételték abban a rovatban is, ahova csak az intézkedéseket kellett volna beírni). A kerületi főispán (és titkára) ekkor még fáradhatatlan: átvizsgálja a felterjesztett szolgabírói naplókat, a Gestionsprotokoll kivonatait, azonnal kipécézi a nagyobb (vagy kisebb) hiányosságokat, kérdéseket tesz fel, dorgál, buzdít, egyszóval: motorja kíván lenni a munkának. Amikor a megye felterjeszti a megyeház építési, bővítési tervét (a műszaki és pénzügyi plánumot) és hiányzik két melléklet: azonnal megkérdezi, hogyan maradhatott le? De arra se rest, hogy megvizsgálja: milyen lakást terveznek megépíteni a megyeháza épületében az orvosnak. Ezzel kapcsolatos utasítása az alispánhoz: „Mondja meg neki, hogy húzza össze magát, ahogy azt én, valamint Uraságod is egyaránt megtesszük."

m A megyei apparátus tagjainak egy része nem is bírta sokáig a megváltozott légkört, az állandó „vexaturát", hamarosan resignatio-ra (tisztsége letételére) kényszerült. A megyei főjegyző pl. meggyengült látására, a Sopron megyében fekvő birtokaival való fokozott törődés szükségességére, valamint a német nyelv elsajátítására való képtelenségére hivatkozva kéri és nyeri el felmentését, két feltétellel: amíg utódja nem lesz, hivatalában marad és a levéltárat — főleg az ő főjegyzősége alatt készült iratokat — szedje előbb rendbe.

151 A többség azonban maradt, nem azért, mert egzisztenciális érdeke fűződött volna az officium ellátásához. A maradásra elsősorban az késztette őket, hogy így ők gondoskodtak a rendeletek végrehajtásáról és ez kedvezőbb volt számukra, mintha egy idegen — kinevezője elképzeléseinek megfelelően, jó hivatalnok módjára — végzi ezt a munkát. Többször előfordult az is, hogy a megyei tisztikar (a Szekszárdon tartózkodó állandó igazgatási stáb) nem volt hajlandó végrehajtani valamilyen utasítást és kérte az összes megyei rendek összehívását (például a Novus Ordo megtárgyalására). A kérést a kerületi főispán természetesen elutasította, annyit mindenesetre elért a megyei nemesség, hogy csupán a megyei tisztikar rezisztenciája miatt a rendelkezés végrehajtásának konkrét előkészítése Tolnában több hónapos késést szenvedett.

152 A II. József-féle elképzelések tehát egyelőre nem váltak be, beigazolódott viszont, hogy nem elegendő egy jobb igazgatási rendszert kigondolni, hiába állította be az uralkodó a végrehajtás meggyorsítására a „működő főispánokat" (akik kétségkívül közelebb voltak az „élethez", mint a budai illetve bécsi dikasztériumok), egy reform sikeréért az egész apparátusnak kell dolgoznia. Az apparátus, a hivatalnoksereg támogatása nélkül bármilyen egészséges reformtörekvés kudarcra van ítélve — ezt bizonyította a kerületi főispáni rendszer bevezetésétől eltelt félév. A megyei apparátus tagjainak többsége — akiknek az adminisztráció kisebb-nagyobb parancsnoki posztjain kellett volna biztosítani a végrehajtást — ellenségesen nézett minden változást. Mint birtokos nemeseket sértette őket a jozefinista kormányzat sok rendelkezése (főképp a tervbe vett reformok), de mint tisztségviselők is elviselhetetlennek tartották az új ügyintézési követelményeket, a régi, jól bevált adminisztrációs gyakorlattal való szakítást. Eddig urak voltak, a gondjaikra bízott terület gazdái, most elviselhetetlennek tekintették, hogy „Beamterré" váljanak, akinek állandóan a munkahelyén kell tartózkodnia, csak engedéllyel távozhat, elvárják tőle, hogy — amennyiben nincs konkrét elfoglaltsága — az archívum okmányai alapján tanulmányozza az egyes községek, uradalmak, ügyek múltját, eddigi problémáit és így gyarapítsa 16* 243