Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

falut, nem biztosították a szükséges irányítást (rendszerint a megyei hajdú volt — napidíj ellenében — a munkavezető, bár a feladatok szakmai irányításához nem értett többet, mint a harangöntéshez) így gyakran hiábavalóan fecsérelődött el az emberi munka, a helyzet lényegében semmit nem változott. Az ügyintézés reformja után mennyiben változott a helyzet Tolna megyében? Gyorsabb, igazságosabb és precízebb lett a megyei apparátus adminisztrációs munkája? Megmaradtak-e vagy megszűntek a régi hibák? A források tanúsága szerint: nem sok változás történt. A kerületi főispán úgyszólván menetrendszerűen kénytelen dorgatóriumot intézni a megyéhez, mert az valamely rendelkezését nem hajtotta végre — egyedül, a kerület többi négy megyéjétől eltérően. Így többek között 1785. dec. 30-án „displicenter" tapasztalta, hogy a pénztár rendjére vonatkozó utasításokat a megye figyelmen kívül hagyta, többszöri sürgetés ellenére sem küldte fel a megfelelő jelentéseket.

145 Egy másik leiratában egyenesen ellene irányuló hálátlanságnak nevezi azt, hogy Tolna megye még az adókönyvek egyeztetését sem hajtotta végre, holott a többi megye már az új adót is kivetette; ugyanebben a leiratban kifogásolja, hogy Tolna megye (egyedül) még mindig nem terjesztette fel a Helytartótanácsnak a népszámlálás adatait; a pénztár, amikor önnél ellenőriztettem — írja Jeszenszky alispánnak címezve — „in summa confusione erat". Az alispáni ügyviteli jegyzőkönyv kivonatait a megye nem terjeszti fel kéthetenként — a november havit csak pár napja kaptam meg — írja Széchényi 1786. jan. 3-án. „Mindezek arról győznek meg, hogy a megyében nem olyan tűzzel intézik a közügyeket, mint amelyet a területén élő személyek valamint az egész közösség prosperitása és boldogulása megkövetelne, így magam is arra kényszerülök, — amennyiben egyéb közügyek nem gátolnak ebben — hogy a tél nagyobbik felét Szekszárdon töltsem el."

146 A megyei pénztár vezetőjével (Pozsgai Zsigmond) egyébként is sok volt a probléma: feladatát hanyagul látta el, megtette, hogy „orvosai tanácsára, egészségének helyreállítására" 10 napra elutazott Budára (fürdőre), anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna, „döntését" is csak írásban jelentette be az alispánnak.

147 Az Alispáni Utasítás hatását a megyei nyilvántartásban nem lehet érzékelni, azok úgyszólván áttekinthetetlenek (az alispáni ügyviteli jegyzőkönyvet kivéve). 1785-ben háromszor is újra kezdték a beérkezett iratok számozását (ez évkezdést nem számítva 1785 júniusában, majd a katonai év kezdetén, nov. 1-én), az indexek is hiányosak, nehezen használhatók. Szembetűnő jelenség, hogy a kerületi főispánnak számtalanszor kellett elemi ügyintézési szabályokra figyelmeztetni az elvileg immár dinamikusan működő megyét: arra, hogy egy ügynek csak egy számot adjanak, ne forduljon elő, hogy egy ágyassági per öt számon is szerepel a nyilvántartásban (mert minden vizsgálati jegyzőkönyv külön számot kapott). Széchényinek kell arra is felhívni a figyelmet, hogy amennyiben egy pallosjogú uradalom

148 beküldi a rabokról készített jelentést — a megye ne elégedjen meg azzal, hogy ad acta teszi azt, „amíg a többi jelentés be nem érkezik", hanem ilyen esetben szólítsa fel a késedelmeskedőket feladatuk haladéktalan teljesítésére. Kifogásolja, ha valamelyik tisztségviselő (az állandó stáb egyik tagja) nem vesz részt a partikuláris kongregáción, ilyenkor a megyei jegyző vagy azt jelenti, hogy a nevezett személyt „elhívták az ülésről", vagy azt, hogy az illető ott volt, de „az ügyek hatalmas tömegével foglalkozó megyei jegyző — tévedésből — nem írta fel a jelenlévők listájára".

m Letagadhatatlan, hogy a kerületi főispáni rendszer megteremtése növelte az adminisztrációs feladatokat, de az is bizonyos, hogy a megyei tisztségviselők 242