Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

akadályozta pl. Balogh István főbírót (Forster János sógorát) abban, hogy a jobbágypátenst megfelelőképpen kurrentáltassa. Joggal háborodott fel ezen gr. Széchényi Ferenc, aki szarkasztikusan megjegyzi: a szigetvári járásnak annyi községe van, amennyi az egész Tolna megyének, ott mégis régen befejezték már a szabad költözésről szóló pátens kihirdetését.

138 c) Részben a megyei apparátus túlterheltsége, részben a megyei tisztikar tudatos rezisztenciája miatt viszonylag gyakran fordult elő, hogy a partikuláris kongregációkon megtárgyalt rendeleteket a szolgabírák (ezek zöme az új rendszerű partikuláris kongregációk ülésein nem vett részt, így csak írásban szerzett tudomást a feladatokról) sokhetes késéssel kapták kézhez. Így egyik esetben a kerületi főispánnak „displicenter" kellett tapasztalnia, hogy az 1785. okt. 19-i partikuláris kongregáción tárgyalt kurrenseket a völgységi járás csak nov. 21én, a nov. 9-én tárgyalt anyagot pedig dec. 14-én kapta meg. Ezért utolsó figyelmeztetésben részesíti a megyei főjegyzőt: ha legközelebb is ilyen hiányosságokat tapasztal nála — első alkalommal fizetésmegvonással fogja büntetni, második esetben viszont már le fogja váltani tisztségéből.

139 Hasonló ügyintézési hibák felfedésére kiválóan alkalmasnak bizonyult a diáriumok gondos átvizsgálásával végrehajtott ellenőrzés. Tanulmányom II. részében foglalkoztam azzal, hogy az igazgatási reform egyik alapvető célját képezte a közjó fokozottabb szolgálata, a többség anyagi és szellemi boldogulásának elősegítése. Láttuk: ez adott erőt az uralkodónak ahhoz, hogy elviselje a kisebbség hálátlanságát, ezzel indokolta Széchényi is a Kérdések megválaszolásának szükségességét. A megyei apparátus hogyan hajtotta végre az ilyen jellegű és a modern államkoncepciónak is megfelelő feladatokat a gyakorlatban? a) Még a XVIII. században is gyakran előfordult, hogy egy-egy különlegesen rossz termés esetén az országban tízezren haltak éhen, ezen felül emberek, valamint értékes, vagyont jelentő háziállatok százezrei tengődtek élelem-, illetve takarmányhiány következtében. Ennek megelőzésére a jozefinista kormányzat arra törekedett, hogy világosan lássa: milyenek az országban a terméskilátások, hol mennyi gabona termett (hova kellene élelmet szállítani, illetve merre vannak feleslegek) ezért a megyék egyik állandó feladata lett a termésjelentések beküldése. Hogyan hajtotta végre ezt a feladatot Tolna megye? Enyhén szólva felületesen. A legnagyobb járás (Földvár) főbírójának jelentése szerint például a már akkoriban is jó gabonatermő járás saját szükséglete (necessitas domestica) évente 109 316 pozsonyi mérőt tett ki (egy pozsonyi mérő = 62,5 liter, azaz fajsúlytól függően, kb. 48—55 kg gabona). Balogh István főbíró tabellája szerint viszont 1785-ben alig több, mint 67 000 mérő termett, így nemcsak a kedvezőtlen éghajlati adottságokkal rendelkező észak-magyarországi terület, hanem a földvári járás is csak „importból" tudná fedezni szükségleteit. Az adatok beható vizsgálata után azonban kiderül, hogy ez a jelentés hamis, nem a valóságos helyzetet tükrözi és összeállításánál a tisztségviselők még a minimális kontrollt sem végezték el. Egyébként azonnal szembetűnt volna nekik is, hogy az 5800 lakosú Földvár saját szükséglete nem lehet 3280 mérő (tehát évenként egy főre számítva 0,56 mérő, azaz kb. 28—30 kilogramm kenyérgabona) akkor, amikor az alig valamivel nagyobb Szekszárd ellátására 21 000, a földvári népesség nem egészen egyharmadát kitevő Fadd saját szükségletére pedig 7650 pozsonyi mérő gabona kell.

140 E jelentések elvileg úgy készültek, hogy a szolgabíró megkeresett néhány uradalmat és ezeket meg239