Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

Rücksicht" járjanak el, holott elég öreg szabály ekkor már, hogy egy elképzelés végrehajtásához a státusz-férfiaknak egyet-mást figyelembe kell venniök. Ez a stílus inkább prófétai elszántsághoz illő (néhol az attitűd is az), mintsem egy nagy birodalom sorsának irányításáért felelős uralkodóhoz. Az „Elmélkedések" egymásnak is ellentmondanak: ha a kerületi főispán egyik alapvető feladata az alárendelt megyék tisztviselőinek tanítása (Belehrung), az uralkodó céljairól való felvilágosítás (ezek a célok kétségkívül elismerésre, tiszteletre, de mindenekelőtt támogatásra méltóak), ennek általában nem a katonai asszisztencia vagy a „kíméletlenség" (ohne Rücksicht) a legjobb eszközei. Az igazi eszközökre viszont az „Elmélkedések" nem mutatnak rá. Az uralkodó emberi tragédiájának és rendszere bukásának talán itt van a gyökere: látta az elérendő célokat, de nem látta világosan a meglévő (kiindulási) helyzetet és az ebben rejlő lehetőségeket; látta a meglévő helyzet fonákságát (sőt tarthatatlanságát), de nem látta azt, hogy a konkrét körülmények között milyen problémák azok, amelyek megoldhatók (mert erre megvan minden feltétel) és milyen kérdésekben kell a döntést későbbre halasztani; látta az elérendő célokat, de nem tudott maga mögé állítani elegendő erőt, olyanokat, akik ugyanúgy lelkesednek az ügyért, mint uralkodójuk. Helyesebben: kezdetben voltak ilyen erők, de a vezér és a csapat között nem volt meg az a közösségi szellem, amely egy nemes ügyért küzdő hadseregben a győzelem záloga. Egy valamivel későbbi rezoluciójában ő maga is elismeri prófétai elszigeteltségét: „Egyébként a Jóért munkálkodó embernek, aki magát a többség ügyének szenteli, mindig az volt a sorsa, hogy fáradozásáért csak hálátlanságot kapott a kisebbségtől, erre nem tudok jobb példát mondani az Enyémnél. Előttem lehetetlennek tűnik, hogy valaki jobban lelkesedik az általános Jóért, mint Én, hogy valaki nálam kitartóbban és önzetlenebbül dolgozzon érte és mégis mindezért csak hálátlanság és méltánytalan megítélés a köszönet, ez jut nekem. Egy hazafinak azonban, aki tudatában van igazságának, ezen tudnia kell magát túltenni."

86 Érdemes szemügyre venni, hogy a kancellária — amely köteles volt mind az országot, mind az uralkodót szolgálni — hogyan hajtotta végre II. József instrukcióit, hogyan dolgozta ki az uralkodó elképzeléseitől függetlenül nemcsak a főispánok új Utasítását, hanem az egész igazgatási reformtevékenység céljait és e célok elérését — az adott körülmények között legjobban — biztosító eszközöket. A kancellárián ebben az időszakban sok kitűnő elméleti felkészültséggel és nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező tanácsos ügyködött, a korabeli meghatározással élve „dem Wercke gewachsenen Mánner", akik koruk uralkodó eszmeáramlatait és az ország sivár helyzetét egyaránt jól ismerték. A már öreg és élete végéhez közeledő főkancellár mellett (gr. Eszterházy Ferenc) e fontos udvari dikasztérium tulajdonképpeni vezetője a nagy talentummal és államférfiúi képességekkel rendelkező két alkancellár (gr. Pálffy Károly és gr. Bánffy György), olyan kitűnő tanácsosok foglalkoztak az egyes reformtervezetek elkészítésével, mint Ürményi József, gr. Brunszvik József (a Főispáni Utasítás elkészítője), Pászthory Sándor (ő az 1787-es igazgatási kódexek kidolgozásában játszott főszerepet), vagy Nagy József (aki az uralkodói elképzeléseknek megfelelően formába öntötte a Novus Ordo, valamint az anyagi és perjogi kódexek hatalmas anyagát). Ebben az időszakban rövid ideig még a kancellária tanácsosa volt gr. Zichy Károly és Szentiványi Ferenc is. Egy koncepciózus uralkodó és egy nagy feladatokra képes, nagyszerű erőkből álló vezérkar találkozására és együttes munkájára nyílt lehetőség, mégis — ez a találkozás elmaradt. Sőt: a kancellária energiájának jelentős részét — éppen a refor212