Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

K. Balog János: Tolna megye felszabadítása • 5

zott magával és azt terjesztette a dombóvári járásban.

3 Máza és Szászvár környékén Horváth István szervezte a bányászok között a rádióhallgatásokat és végezte annak propagandáját. Nagymányokon a leggyakrabban Pfiffer János bányalakatos lakásán hallgatták a külföldi rádiókat.

4 Szekszárdon a Senye— Dániel-féle ellenállási csoport kezdetben a nyugati adókat, majd a front közeledtével a szovjet rádió magyar nyelvű adásait hallgatta és az így szerzett értesüléseket a munkaszolgálatosok, a lengyel emigráns katonák és a város értelmisége, kispolgársága között használta fel agitációra.

5 A fasiszta gyűlések megzavarásáról főleg a bányavidékről vannak adatok. Tolna megyében leginkább Nagymányok és Máza volt ilyen események színhelye.

6 De úgyszólván minden olyan községben, ahol gyűlést tartottak és az előadók újabb háborús áldozatvállalásra szólították fel a lakosságot, a felhívásokat rendszerint „morgás" követte. Ezekben a személyekhez nem kötött ,,morgások"-ban ott volt a lakosság ellenvéleménye: a háború folytatása helyett a béke iránti vágya, a nélkülözések megelégelése és a családtagok hazavárása.

7 A háborús gazdálkodás, Magyarország német kirablása a többi között azt eredményezte, hogy a parasztság nem volt érdekelve a termelésben, mert a rekvirálások során gyakran a személyes szükséglet fedezésére szolgáló fejadagot és a vetőmagnak szánt terményt is elvitték. Érthető, hogy a parasztok igyekeztek megmenteni a maguk számára a terménynek legalább egy részét. Ezt csak úgy tehették, hogy szaboltálták a terménybeadást. A gabonát, a füstölt húst, a zsírt, mindent, amit csak lehetett, elrejtettek. A pincébe falazták, vagy a kertben virágágyások alá rejtették az élelmiszert, vágott farakásba és szalmakazlakba dugták el a terményt.

8 Az élelmiszer- és terményrejtegetés nem mindig sikerült. Amikor a polgári vagy katonai hatóságok az elrejtett terményt, élelmiszert megtalálták — és ezzel bebizonyosodott a szabotálás szándéka — rendszerint hatósági eljárás következett. Egyes adatok arról adnak hírt az utókornak, hogy Tolna megyében 1944-ben a beadást megtagadók közül több, mint ezer személy ellen indítottak különböző szintű büntető eljárást. Az eljárások végén általában kisebb-nagyobb összegű pénzbírságot róttak ki.

9 Amikor a szovjet hadsereg 1944. októberében a megye keleti határán megkezdte az arcvonal kiépítését, a megyében állomásozó megszálló német csapatoknak, valamint a magyar alakulatoknak egyik tennivalójuk az volt, hogy mindent, ami mozdítható, elvigyenek, elszállítsanak, vagy ha ez nem lehetséges, akkor megsemmisítsenek, nehogy a szovjet csapatok kezébe kerüljön bármi is, amit a fasiszta seregek elleni küzdelemben felhasználhatnak. 1944. novemberében a Szekszárdra menekült délvidéki csendőrség parancsnoka például azt a tervet dolgozta ki, hogy a szekszárdi hegyek termését, a kadarkát, mivel nem vihetik magukkal nyugatra, valamennyi pincében meg kell csapolni a teli hordókat és a hatalmas mennyiségű bort a pincék földjére kell engedni. Mondani sem kell, hogy a parasztság nem hajtotta végre ezt az elképzelést.

10 A Bonyhádi Cipőgyár a leszerelendő üzemek listáján szerepelt. Kovács József, aki az üzem alapításától nyugdíjba vonulásáig az üzemben dolgozott, erre így emlékezik: „Még október elején, amikor már a szovjet csapatok közeledtek, szóltak, olyan utasítás jött, hogy az üzemet le kell szerelni és el kell majd szállítani nyugatra a legfontosabb gépeket. A felszerelésekkel együtt kellő számú szakis