Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

szállás, a német katonai és Gestapo-terror és ezek magyarországi kiszolgálóinak tevékenységéből vonták le tanulságaikat. Éppen ezért a március 19-hez hasonlóan a színfalak mögött előkészített október 15-i erőtlen kísérlet már nem tehetetlenséget és letargiát eredményezett a megyében. Konkrét, egymástól független, de azonos cél felé törő akciók indultak meg, ezek résztvevői a legkülönbözőbb osztályokból, rétegekből kerültek ki. Munkások, parasztok, tisztviselők, alacsonyabb rangú tartalékos és hivatásos tisztek, diákok mozdultak meg, hogy leszámoljanak a megszállókkal. Szerencse, hogy csak részesei és nem áldozatai voltak megyénkben e megmozdulásoknak. A Szálasi-uralomnak nem volt ideje gyökeret verni Tolnában. A szovjet csapatok a hatalomátvétel után nemsokára megközelítették a megye határát és a Duna bal partján mindinkább haladtak észak felé. A megye keleti határa ekkor már az arcvonal elválasztó területe volt. Lakosságunknak új eseménnyel kellett szembenéznie: A Vörös Hadsereg várható bevonulásának tényével. Mivel lehet jellemezni ezt a magatartást? Általános jelenség, hogy a megyében a menekülés, vagy a kiürítési felhívás önkéntes teljesítése nem volt tömegakció. Ebben csak azok a fegyveres szervezetek vettek részt, melyek távozására a német és magyar különleges katonai parancsnokságok éberen ügyeltek. Ezek jórésze is még a megyén belül kijelölt első pihenőállomáson igyekezett visszamaradni. Elmenekültek viszont azok, akik tudták, hogy torábbi magatartásuk következményeiért rövidesen számot kell adniok. Elmenekültek a volksbundosok és a nyilas ágensek. Jellemző volt a magatartásra, hogy a gyárak, üzemek kitelepítését, a berendezések megrongálását, megsemmisítését, ahogyan csak lehetett a lakosság, elsősorban a munkások megakadályozták. Jellemző volt az is, hogy a város, a járások és a községek hivatalos, vagy önkéntes politikai, szellemi és társadalmi vezetői — érezve kötelességüket és felelősségüket — készültek a Vörös Hadsereg fogadására. Az aggódó, gyanakvó, korábban ellenségeskedésre nevelt lakosságot nyugalomra, önmérsékletre, a harcolók kívánságainak teljesítésére buzdították. A bevonuló Vörös Hadseregtől békés bánásmódot, emberséges magatartást kértek és jószándékú segítséget, kívánságaik teljesítését ajánlották fel. A döntő, történelmi pillanat, a szovjet felszabadítók és megye lakosságának találkozása a változás nullapontján csak egy percre állította meg az életet, ez a perc kétségtelenül történelmi távlatban volt ilyen rövid idő. A felszabadítók kinyilvánították: céljuk a német fasizmus tönkrezúzása, megsemmisítése, ennek során a leigázott országok függetlenségét visszaadják. A győztes csataterek mögött pedig minden leigázástól mentes valódi, a magyarság társadalmi, gazdasági, politikai és történelmi adottságainak megfelelő demokratikus berendezkedés létrejöttét kívánták. A megye lakossága ezt megértette. Segítette a Vörös Hadsereg harcait négy, kemény, nehéz téli hónapon keresztül és hozzálátott a demokrácia megteremtéséhez. Nem volt könnyű és sima ez a munka az ismertetett előzmények után. Be kellett látnia mindenkinek, hogy a demokrácia nemcsak elvont politikai fogalom: a többpárt-rendszer, a szabad véleménynyilvánítás, hanem annak gyakorlati megnyilvánulásai is vannak. Az eddig jogtalan, elnyomott, legjobban kizsákmányoltak jogát is biztosítani kellett, éspedig egyenlő alapon, elsősorban az ő sorsuk javításán kellett munkálkodni. A hatalom gyakorlásának mérlegén a mérleg nyelve az elnyomottak oldala felé mutatott és ezt mindenkinek tudo330