Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)
Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55
ségtelenül igen nehéz helyzetben legalábbis elvi síkon a központi államhatalmi és államigazgatási irányítást. Emiatt nem tudunk egyetérteni azzal, hogy a politikai aktivitást, vagy ha úgy tetszik a forradalmi érettséget ahhoz viszonyítjuk, hogy egy terület mikor került abba a helyzetbe, hogy létre hozhassa nemzeti bizottságait. Nem véletlenül kezdtük tanulmányunkat — méghozzá részletesen — a német megszállás időszakával. Irtunk róla, most csak utalunk rá; a megye felszabadulása előtt nem volt abban a helyzetben elsősorban nagy létszámú sváb lakossága, az ugyancsak nagy létszámú és a sváb lakosság által minden vonatkozásban támogatott német csapatok jelenléte miatt, hogy a Kossuth rádió első felhívásában foglalt harci mozgósítást véghez vigye. Mielőtt a menekültek és a visszavonuló csapatok október vége előtt nem özönölték el a megyét, voltak ilyen megmozdulások, ezekről is írtunk. Az a körülmény, hogy november 1-től a megye a harcterek első vonalával közvetlen kapcsolatba került, december 6-ig mint közvetlen hadszíntér volt, a partizántevékenységen túl más ellenállási tevékenység kifejtésére lehetőség nem nyílt. Az október 15-i fegyveres ellenállási kísérletek résztvevőinek a legteljesebb illegalitásba kellett vonulniok, hiszen még a szovjet csapatok bevonulása előtti napon is folyt a hajsza ellenük, hogy elhurcolják, vagy fizikailag megsemmisítsék őket. A felszabadulás első óráiban pedig már megyeszerte jelentkeztek a szovjet parancsnokoknál azok, akik támogatni, segíteni akarták őket a győzelem kivívásában. A felszabadulás utáni első hónap aligha volt alkalmas politikai szervezkedésre, de ekkor már új történelmi helyzet állt elő: a felszabadult terület legyen az megye, város, járás, vagy község, a csapatok fogadásával, ellátásával hitet tett és a kommunisták, valamint a haladó szellemű pártonkívüliek módot találtak a szervezkedésre. A Szekszárdon ismertetett egypártrendszeren alapuló, de gyakorlatilag népfront jellegű kommunista pártszervezet volt, Bonyhádon szociális munkaközösségnek nevezték és sok helyen nem az elnevezésen törték a fejüket, hanem kialakultak formátlan csoportok, melyek a legválságosabb, legbizonytalanabb heteket igyekeztek ad hoc megoldani. Ezekről is írtunk. Anélkül, hogy Szegeddel és Debrecennel kapcsolata lett volna a megyének, december 13-án volt már demokratikus főispán, a város élén új polgármester állt, megalakult a polgárőrség, a bűnügyi és politikai rendőrség, ehhez hasonlóan a községek is csaknem ugyanezeket az intézkedéseket megtették. Az újonnan hivatalba lépők baloldaliak, haladók és mind a személyek, mind pedig a szervek határozottan intézkedtek. Céljuk ugyanaz, mint amit az Ideiglenes Kormány első rendeleteiben majd egy hónap múlva meghatároz: rendezni a közigazgatási viszonyokat, gondoskodni az adott lehetőségekhez mérten a közbiztonságról és kikapcsolni a közéletből a lebukott rendszer exponenseit. Ennél többre módjuk sem volt. Harctéri terület voltunk, melyet a Vörös Hadsereg csapatai véres harcok árán foglaltak el és mindkét fél részéről a háborúval járó bizonytalanság, bizalmatlanság és fenntartás volt megfigyelhető. Ilyen helyzetben magasabb igényt támasztani a Vörös Hadsereg aktív segítésénél, a közigazgatás szükségszerű beindításánál nem lehet. Itt inkább eredményeket kell látnunk, semmint lemaradást. A nemzeti bizottságok tevékenységének második fázisa a szegedi és debreceni népfrontpolitika, a kormányprogram és a kormányrendeletek végrehajtása volt. A kormány rendeletének kiadása előtt a nemzeti bizottságok tevékenységének körét nemcsak hogy jogszabály nem határozta meg, de maga a kormány, 252