Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

rendkívül hanyagul jártak el. A különböző tanúvallomásokból kitűnik, hogy az orosz parancsnokság szóban közölte — az 5. sz., Bonyhádon másolatban megmaradt parancsot az iratok között nem találtuk — a német lakosság egy részének közmunkára való igénybevételét a város vezetőségével. Chmelárné vallomása szerint — akkor a polgári rendőrség tolmácsa, később parancsnoka — 1945. január 3-án felkereste őt Martinyenka nevű orosz főhadnagy és közölte vele, hogy 1941-ben a lakosságnak egy bizonyos százaléka magát németnek vallotta, ezért ezt a létszámot elviszik közmunkára és hogy ő, a főhadnagy a főispánnal és a polgármesterrel ezt megbeszélte. Chmelárnénak meghagyta, hogy gondoskodjék a város által később átadandó névjegyzék alapján az abban szereplők előállításáról.

117 A névjegyzéket dr. Raák Endre főjegyző irányításával több városi tisztviselőnő gépelte a szovjet utasításra megtartott népszámlálási lapok adatai alapján. Több tanú egybehangzó vallomása szerint a főjegyzőtől kapott utasítás értelmében azokat kellett jegyzékbe foglalni, akiknek apja, vagy anyja német nevű volt és akik németlakta községben születtek. Természetesen ez meglehetősen rossz kiinduló alap volt, így egy 60—80 fős névjegyzék készült el. Ezt a névjegyzéket a szovjet tisztek kevesellték és a feltételezések szerint a városházán, de hitelt érdemlően nem bizonyítható helyen készült egy másik névjegyzék is, amely 320 személyt tartalmazott. E szerint a névjegyzék szerint kellett a rendőrségnek az abban szereplő személyeket előállítani. Közöttük voltak zsidók, vitathatatlanul magyar származásúak, szláv nevűek, olyanok is, akik a menekülés folytán telepedtek le Szekszárdon. Az összegyűjtés napján a főispán és a polgármester távol voltak és akkor érkeztek vissza, amikor a kijelöltek a börtönben készültek az útra. Itt a főispán és a polgármester megpróbálták a jelenlevő szovjet tiszteket meggyőzni arról, hogy Szekszárdon ilyen létszámú németség nincsen. Senye Sándor szerint a 300 fős névsort 53 főre sikerült lecsökkenteni, ezeket el is szállították, egy páran később Baján is le tudtak szakadni.

118 Megállapították később, hogy a jegyzéken szereplők csak szegény emberek voltak, pozícióban levő személy a jegyzékre nem került. Sem a polgármesteri, sem később a rendőrségi és ügyészségi vizsgálat a 320-as létszámú jegyzék felelősét megállapítani nem tudta. A szovjet hatóság helyesen járt el akkor, amikor a számításba jövő személyek számát 320 fölött állapította meg, mert az 1941-es népszámlálás alkalmával Szekszárdon 394 személy vallotta magát német anyanyelvűnek,

119 ezt egyébként Martinyenko főhadnagy is így mondta Chmelárnénak. A városi vezetőség nem tárta fel a szovjetek előtt, hogy mint irtuk, a felszabadulás előtti napon az állomásparancsnokság elszállította a népmozgalmi nyilvántartó teljes anyagát,'

20 így nem tudták megállapítani, hogy ki volt az, aki 1941-ben magát németnek vallotta. Igen helyesnek látszik az a vélemény, hogy az 1941-ben magát német anyanyelvűnek vallók legnagyobb része a felszabadulás után már nem tartózkodott a városban. Ezek közé tartoztak a nagy számban foglalkoztatott és a sváb községekből származó háztartási alkalmazottak, német nevelőnők, a német apácák és egyéb vidéki alkalmazottak, akik a felszabadulás előtt elhagyták a várost.

121 Az egész munkaszolgálatos akció során a főispán később kiadott rendelkezésére készült összeállítás szerint a megyében 4445 személyt vettek igénybe.

122 A szovjet parancsnokság méltányos eljárását bizonyítja, hogy a főispán és a polgármester közbenjárására lényegesen csökkentette Szekszárdon az igénybe 156