Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

• pihenőhelyeket és étkeztető állomásokat jelöltek ki. így a megyébe érkezőket Bátaszéken és Gerjenben meleg étellel látták el, Szekszárdon, Tolnán, Pakson, Dunaföldváron, Bonyhádon, Zombán, Gyönkön, Hőgyészen, Tamásiban és Iregszemcsén részükre étkeztető állomásokat létesítettek. Ugyanezek a helyek, valamint Öcsény és Kölesd a gyalog átvonuló csoportok részére pihenőhelyül is szolgáltak. Az alispán igen nyomatékosan felhívta a három menetvonalon fekvő községek elöljáróságait és a főszolgabírákat, hogy az átvonulást, a pihentetést, étkeztetést, egészségügyi és állategészségügyi ellátást feltétlenül biztosítsák."' A gyalog, vagy fogatos járművel érkező menekültek általában kétségbeejtő körülmények között voltak. Legtöbben alig tudtak valami élelmiszert, ruhát magukkal hozni, felszerelési tárgyaik nem voltak. Igen jellemző a gyulaji jegyző kérése, melyben az odatelepült 11 bácskai székely család részére a pénzügyigazgatóságtól felszerelési tárgyak kiutalását kéri. „Jelentem, hogy a dombóvári járás főszolgabírája fenti számú rendeletével 11 családot helyezett ki Gyulaj községbe, akik összesen 59 családtaggal a tegnapi nap folyamán végleges letelepedés céljából, mint menekültek ideérkeztek. E családok egyfogatú szekérrel, átlagosan 5—6 gyermekkel érkeztek községembe, a legszükségesebb élelmiszerekkel és ruhaneművel. Bútorfélét, háztartási felszereléseket, edényféléket azonban nem tudtak semmit magukkal hozni." Javasolta, hogy a zár alá vett bútorokból és felszerelésekből a pénzügyigazgatóság a legszükségesebb dolgokat szabadítsa fel. Megjegyezte, hogy valamennyien a Bács-Bodrog vármegyei Fogadj isten községből menekültek.

74 Október végére a menekülési láz katasztrofális méreteket öltött. „Keletről a Dunához közeledő menekültek lélekszáma még ismeretlen, számuk több tízezerre tehető" írta maga a kiürítési kormánybiztos.

75 Ugyanezen a napon, október 29-én a tamási főszolgabíró a következő szövegű táviratot kapta a kormánybiztosságtól. „Kecskemét város kiürítésével kapcsolatban értesítem, hogy a lakosság menetben van Dunaföldvár felé. Elhelyezendök tamási és simontornyai járásban."

76 A tamási jegyző másnap a következőt vette be jelentésébe: „A község területén levő nagyszámú és állandóan hullámzó katonai és menekült-elszállásolások" az előírt munkája végzésében akadályozza.

77 A fentiekből kitűnő és teljesen érthető zűrzavart tovább fokozta a nyilas vezetés kapkodása és irreális elképzelései, melyek főleg Szálasitól eredtek. Október 27-én este fél nyolckor a pécsi főispáni titkár telefonon közölte a vármegyei ügyeletes tisztviselővel a kormánybiztos 3,1944. számú rendeletét, mely szerint „a ra. kir. kormány a régi kormány felfogásával szemben a veszélyeztetett területek teljes személyi és anyagi kiürítését rendelte el. A polgári kiürítés nemre és korra való tekintet nélkül nem önkéntes többé, hanem kötelező. Erre a parancsnokság készüljön fel és a katonai, valamint polgári szerveket haladéktalanul tájékoztassa." Az országmozgósítási kormánybiztos közölte a rendeletet a pécsi kerületi parancsnoksággal. „A rendelet egyelőre csak tájékoztatásul szolgál, vele pánikot kelteni nem szabad, a kiürítés még nincs elrendelve és még a kiürítésre vonatkozó területek sem ismeretesek" — mondja a telefonüzenet.'

8 Feltételezhetően mégis csak kavarodást jelenthetett a rendelet kiadása, mert másnap a kerületi parancsnokság újabb géptáviratot adott ki, mely szerint az előző napon adott tájékoztatás alapján még szűkebb körben sem szabad további intézkedésig rendelkezést kiadni.

79 A kormány ezt az álláspontját rövidesen megváltoztatta. Veesenmayer ugyanis november 8-án jelentette, hogy Szálasi elejtette azt a tervét, hogy a még fel nem szabadított területek teljes lakosságát hátravonja, a lakosság szabad elhatározására bízza, hogy marad-e, vagy sem.

80 134