Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Országgyűlés és egyes vármegyék is. Á második javaslattevő 1301-ben Bittner százados volt, aki tényleges tisztként szolgált a nemesi inszurrekció vezérkarában. Az 1805-ös felkelés tanulságait levonva Gosztonyi János nyugalmazott huszárezredes, volt ezredparancsnok foglalkozott a kérdéssel. Az 1809-es felkelés után pedig gróf Hadik András, az inszurrekció Tiszán inneni kerületének parancsnoka Mária Terézia hasonnevű híres tábornokának a fia, terjesztett a nádor elé részletes javaslatot a felkelés korszerűsítésére vonatkozólag. Abban mind a négy javaslattevő megegyezett, hogy ha az inszurrekciót továbbra is fenn kell tartani, akkor 1. az azonnal hadbaszólítható legyen, mihelyt az ellenség az osztrák örökös tartományok területére érkezett, 2. valamilyen állandó keretet kell neki adni, 2—2 portára 1—1 lovast. Ez lenne az inszurrekció békeállománya, amelyet háború esetén könnyen fel lehetne tölteni. 3. A békeállományú keretet évenkint fegyvergyalkorlatra keli behívni, hogy minden eshetőségre készen megfelelően képzett had álljon rendelkezésre.

9 Az 1809-es felkelés után Mecséry altábornagy és Meskó tábornok mutattak rá a nádorhoz intézett jelentéseikben az inszurrekció súlyos fogyatékosságaira. Ezekről az észleletekről azonban már csak a nemesség 1809-i hazabocsátásának során számolunk be részletesen. Az 1797., 1800. és 1805. évi felkelés Ausztria olaszországi tartományaiban 1797 elején rendkívül nehézre fordult az osztrák hadak helyzete. A Napóleon vezette franciák február 2-án már bevették Mantuát és további céljuk Bécs elfoglalása volt. Az osztrák hadvezetőség Napóleonra ekkor azzal akart nyomást gyakorolni, hogy Tirolban és a Velencei Köztársaságban népfelkelést szervezett. Ferenc király 1797. április 8-án fegyverbe szólította a magyar nemességet. Napóleon nem tulajdonított valami nagy jelentőséget ezeknek az őt megfélemlíteni akaró intézkedéseknek. Ennek ellenére, bár március 24-én már Leobenbe érkezett és onnan Bécs felé igyekezett, mégis ő kezdeményezte Ferenc császárnál a békét. Ennek eredményeképp április 18-án Leobenben fegyverszünetben állapodtak meg, majd hat hónap múlva, október 17-én Campoformióban békét kötöttek. A hathónapos fegyverszünet alatt a felkelt nemességet a szombathelyi táborban továbbra is fegyverben tartotta a hadvezetőség. Számolt azzal a lehetőséggel, hogy esetleg Napóleonnal mégsem sikerül békét kötni és akkor rendelkezésre áll egy hosszabb ideig gyakorlatoztatott és némi harci felkészültséggel bíró tartaléksereg. Az ország nádora, József főherceg, mint a felkelt nemesi had főparancsnoka, mindjárt az első alkalommal minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a nemesi sereg harci értékét emelje. Különösen az országos fegyvertárakban még gyéren rendelkezésre álló fegyverekből igyekezett minél többet a vármegyék részére juttatni. A megyék feladata volt ugyanis a nemesek összeírásán, hadkötelezettségük megállapításán kívül, az általuk kiállított nemesi csapatok elvben a nemesség költségén történő felszerelése, fegyverrel való ellátása és eltartása is egészen addig az időpontig, amíg a csapatokat, immár teljesen felszerelve, a hadsereg át nem vette. 96